2024. január 23., kedd

KONG AZ ÜRESSÉGTŐL A PARLAMENT, DE CSAK TIZENNÉGY ELLENZÉKI KÉPVISELŐ KAPOTT BÜNTETÉST HIÁNYZÁS MIATT

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2024.01.23.


Az országgyűlési képviselőknek elvileg kötelező részt venniük a szavazásokon, a hiányzókat akár pénzbüntetéssel is sújthatja Kövér László. Bár gyakran üres parlament, a házelnök eddig csak tizennégy képviselő fizetését csökkentette hiányzás miatt a jelenlegi parlamenti ciklusban. Az alakuló ülés után majdnem az összes DK-s képviselőt megbüntette a házelnök, Hadházynak pedig kétszer sem nézte el a hiányzást. Fegyelmi büntetésből jóval kevesebbet szabott ki Kövér, mint korábban, a „törvénytelen kormány” és a „cigánybűnözés” kifejezéseket azonban nem tolerálta
.

„Valami perverz vágytól vezérelve Kövér László nagyon látni akar engem az ócska színházának gombnyomogatós előadásain” – ezt írta Hadházy Ákos, miután az Országgyűlés elnöke decemberben levélben értesítette arról, hogy a sok hiányzás miatt levonnak a novemberi képviselői tiszteletdíjából nettó 650 ezer forintot.

Hadházy szerint a mostani „bűne” az volt, hogy az egyik novemberi szavazás helyett egy pécsi bírósági tárgyalásra ment el. Kövér először igazolást kért a pécsi bíróságtól, hogy a képviselő tényleg részt vett-e a tárgyaláson, ám végül nem fogadta el a bíró igazolását, és megbüntette Hadházyt.

A házszabály szerint a képviselők a parlamenti vitákról hiányozhatnak, de a szavazásokon kötelező ott lenniük. Ha a képviselő egy hónapban a napirendi javaslatban szereplő szavazások több mint negyedén nem vesz részt, a frakcióvezetőnek kell igazolnia a hiányzását. Ha ezt a frakcióvezető valamilyen okból nem teszi meg, vagy az igazolást nem a házszabályban előírt módon és határidőre adja be a házelnöknek, a hiányzás mértékével megegyezően csökkentik a képviselő tiszteletdíját...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.