2024. február 9., péntek

A DOLOG MORÁLIS SÚLYÁT TEKINTVE LEGALÁBB AKKORA GYALÁZAT ÉS OCSMÁNYSÁG

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.02.08.


Ló-taane veréachá ed sáker!

Ez a furcsa szöveg jelent valamit. Mégpedig azt, hogy „ne tégy felebarátod (embertársad) ellen hamis tanúbizonyságot!”

A szöveg Mózes második könyve 20. fejezetének 16. versében olvasható. A mondat része a Tízparancsolatként elhíresült szövegegyüttesnek, amely a zsidóság és a kereszténység legfontosabb vallási és erkölcsi alapvetése, alkotmánya, alaptörvénye. A fenti igét a zsidó, az ortodox és a protestáns hagyomány a 9. parancsolatként, a katolikus és az evangélikus a 8. parancsolatként tartja számon.

A zsidó hagyomány szerint a Tízparancsolat azért hangzott el a pusztában, mert Isten ezzel jelezte, hogy a szöveg nem csupán a zsidóknak szólt, hanem valamennyi népnek. Ezért is szokás, hogy a szöveget a vallás- és eszmetörténészek gyakran a nyugati, avagy a zsidó-keresztény civilizáció alapvetésének tekintik.

Magyarországon az utóbbi időben akadt egészségügyi miniszter, aki nagy buzgalmában és a hazai egészségügyi állapotok reménytelen helyzetére rálátva egyenest azt állította, hogy a Tízparancsolat gyógyít, legalábbis hatékonyabban, mint a maga vezette egészségügy, s lássuk be, ebben igaza lehetett.

Nem kívánom most tételesen felsorolni a Tízparancsolat azon igéit, amelyeket az önmagát rendre nemzeti-keresztényként definiáló magyar kormány semmibe vesz, s látványosan megszeg, elegendő, ha most csak a לֹא תִּגְנֹב׃ krikszkrakszra gondolunk, amelynek jelentése: „ne lopj!”

De visszatérve a hamis tanúbizonyságot tiltó parancsolatra, emlékeztetnék arra, hogy a köztársasági elnöknek nevezett fideszes bedolgozó egy olyan embernek adott elnöki kegyelmet, aki kétségtelenül nem hajtott végre pedofil bűncselekményt, csak éppen hamis tanúbizonyságra akart rávenni kiskorú gyerekeket, hazug tanúvallomást tett az egyik kiskorú áldozat helyett, s cselekedte mindezt azért, hogy elsikálja, láthatatlanná és meg nem történtté tegye a gyalázatos bűncselekményt.

A pedofília tényleges bűncselekménye és a megtörtént pedofil esetek elhallgatása, illetve az áldozatok hamis tanúságra való rávevése-ráerőszakolása egészen biztosan eltérő jogi megítélés alá esik. Ám a dolog morális súlyát tekintve legalább akkora gyalázat és ocsmányság, mint maga a pedofil tett, kiváltképp, ha mindezt egy pedagógus követi el, s az áldozatok a neki kiszolgáltatott gyerekek. Azok, akikbe ezzel egy életre beleivódik a megúszás, a hazudozás, a hatalomnak való megfelelés kényszere és a leggaládabb tettek eltussolásának hamisítatlan pártállami reflexe.

Novák Katalin egy ilyen embert részesített elnöki kegyelemben, a rá is kötelező miniszterelnöki elvárásoknak szolgai módon megfelelve, s a családról és a gyermekekről szóló, szakmányban elmondott, lózungokkal teli szövegeinek fityiszt mutatva, s „elkötelezett” hívőként hátat fordítva a Tízparancsolatnak, a zsidó-keresztény civilizáció alapvetésének.

A pedofil bűncselekedetnek kitett, valamint a hamis tanúvallomásra rávett-ráerőszakolt gyerekeket pedig – bízzunk benne - egészségügyi és mentális értelemben majd meggyógyítja a Tízparancsolat, jóllehet a köztársasági elnök páros lábbal tiporja a Tízparancsolat szellemiségét, s minden valamire való XXI. századi civilizáció morális alapjait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.