2024. február 4., vasárnap

AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2024 / 5. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2024.02.02.


PUBLICISZTIKA


Széky János
Szuverén barom


Apróság, már megint csak egy apróság.

A pozsonyi Napunk megírta, hogy 2023-ban egy ProRegia Cultura Polgári Társulás nevű, a szlovákiai közéletben addig ismeretlen és nem túlságosan létező civil szervezet 710 000 eurót kapott (kedd délelőtti árfolyamon kb. 280 millió forintot) „programjainak megvalósítására” és egy közvélemény-kutató intézet felállítására a gellérthegyi székhelyű, állami Bethlen Gábor Alaptól.

Ugyanez a ProRegia Cultura Polgári Társulás most segített Forró Krisztiánnak, a Magyar Szövetség nevű parlamenten kívüli szlovákiai párt elnökének, hogy összegyűjtse a szükséges aláírásokat a márciusi államfőválasztásra.Tovább

A szerző további cikkei

Szanyi János
Jereváni Rádió








Grád András
Egy tragikus hír margójára

A hallgatók védelmében

Szeretném előrebocsátani, hogy az elég nagy port felvert ügy konkrét körülményeit nem ismerem, de abból a szempontból, amit az alábbiakban leírok, ennek nincs is jelentősége. Nem magának az egyedi tragédiának az okaival szeretnék ugyanis foglalkozni, hanem egy saját magam által is tapasztalt jelenséggel, ami viszont sajnálatos módon általános (még ha lehet, hogy a fenti ügyben egészen más volt is a haláleset háttere).Tovább

A szerző további cikkei

Kőszeg Ferenc
Tölgyessy védelmében


Az elmúlt év utolsó napjaiban hosszú, másfél órás évértékelő interjú hangzott el a Partizánban Tölgyessy Péterrel, az Orbán-kormány 2023-as tevékenységéről. A beszélgetést a Facebookon sokan kommentálták éles hangon, többször nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel. Tömegük közepette szinte észrevétlenek maradtak a Tölgyessyt támogató meg­jegyzések. Nem hozakodtam volna elő ezekkel a húsz-harminc évvel ez­előtti történetekkel, ha a Tölgyessyre sújtó ostorcsapások nem azt mutatnák, hogy a hajdani SZDSZ mainstreamjének hívei ma sem tudnak szembenézni azzal, hogy pártunk, amelynek elődje, a demokratikus ellenzék keményen szembefordult a pártállami önkényuralommal, már a hatalom szomszédságában megfeledkezett arról, hogy demokratának lenni mindenekelőtt tisztességet jelent, továbbá azt, hogy a közösen megállapított eljárási szabályokat komolyan vesszük és tiszteletben tartjuk.Tovább

A szerző további cikkei


Falus András
Geodobozok

Kis magyar „elvesz és visszatesz”

A szerző további cikkei

Földvári Zsuzsa
Szélsőjobboldali hatalomátvétel Ausztriában?


Ausztria retteg, hogy a szélsőjobboldali szabadságpárt kerül hatalomra az idei parlamenti választáson, hacsak az egykori nagy pártok nem fognak össze a politikai vákuum betöltésére. A németországi milliós tüntetési hullám is a radikális demokrácia veszélye ellen indult, amely mögött osztrák remigrációs fajelmélet áll.Tovább

A szerző további cikkei

Várkonyi Benedek
Egy úr az ókoriak között

Gábor György hetvenedik születésnapjára

A szerző további cikkei

Molnár Erzsébet
Bringaidők



FEUILLETON

Váncsa István
Árpagyöngy hólyagos habszegfűvel


IRODALOM

Harag Anita
Alapvető dolgok


Még van fél óránk a következő lakásig. Gyalog tíz perc, lassan sétálunk, így is korán érünk oda. Leülünk a padra a ház előtt, próbáljuk kitalálni, melyik lakás lehet az a másodikon, szerintem az, amelyiknél nyitva az ablak, szerinte az orchideás. Menjünk fel, mondja, csak öt perccel jönnénk korábban, de rázom a fejem, még szárad a padló. Hogy érted?, kérdez vissza, biztos felmostak, mondom, és most szárad a padló. Inkább késsünk. Tovább ülünk a padon, nézzük a szomszédos épületeket, nincsenek közel egymáshoz, ha kinéznénk valamelyik ablakból, nem látnánk be más lakásokba.Tovább

A szerző további cikkei

Péter János
Interdentális zöngétlen réshangok


Angéla messze nem volt kövérnek mondható, inkább az a van mit fogni rajta típus, de látható irigységgel figyelte, hogy Boglárkán nem látszik, hogy bátran vesz a süteményből a nagy tányér leves és két szelet tarja után. Valahogy kiderült, hogy szereti a tarját, utána a havi egy közös lelkészi ebédünkre, a hónap negyedik vasárnapján fixen tarja volt, cigánypecsenye, vagy megrakva sonkával, baconnel, májjal, néha feltekerve és megtöltve, vagy egyben szuvidálva curryvel. A havi harmadik vasárnap volt a gyülekezeti ebéd, amire bárki befizethetett, a többi vasárnapot pedig megoldotta ügyesen, vagy meghívta valamelyik gyülekezeti tag.Tovább

A szerző további cikkei

Tóth B. Judit
Ica


A költő közben rábeszélte Juszufot, hogy bérelje ki eladhatatlan pincehelyiségünket. Kezem nyomán fölszikráztak a neonok, főztem nekik a kávét, már Ézsauról beszélgettek, és Jákobról. A költő hevesen magyarázta a kis márványasztalka mellett, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Mielőtt elment, Juszuf kezet fogott velem is. Kőkemény a keze. Egy volt irgun-tag kézszorítása jutott eszembe, Joszié. Őt Izraelben mutatta be nekem a költő egy ásatáson. Juszuf és Joszi maga a békesség és az erő.Tovább

A szerző további cikkei

Fecske Csaba
Mulya

Nem is tudom, anyám hogy merte rám bízni, hogy vigyek ebédet apámnak a mezőre. Talán jóvá akarta tenni a kalapácsot, s gondolta, az út nem görbül el, csak annyira, amennyire eddig is görbe volt. No, örültem nagyon a bizalomnak. Vagy próbatétel? Képes vagyok-e egy szögbeütésnél is egyszerűbb dologra. Érdemes volt-e a világra szülnie? Rizikó mindig van a dologban, a gyilkost is anya szüli. Én is fájdalommal jártam anyámnak, még jó, hogy nem gyilkos lett belőlem, csak mulya. De lehet, hogy még gyilkosnak is jobb, mint mulyának. Hiszen, ha ügyetlen vagy kétbalkezes volnék, talán még boldog is.Tovább

A szerző további cikkei

Süveg Szilvia
Mézes zserbó


Felnőtt leszek, mire megtudom, hogy nem is jártam olyan messze a valóságtól.

Egyszerűen odaadták onnan, ahol sokan voltak, oda, ahol valakiknek nem lehetett.

Pont őt. Nincs róla fotó, nincs családi történet, nincs anya. Nekem ő amúgy is nagymamának született. Amikor megismerem, már özvegy. Ötven évet húz le egyedül.

Nem barátkozik senkivel, azt mondja, neki a fiai az elsők. Így megy el kikosarazva a Dodó és a Zsiga is, üres kézzel. Velem sem akar szövetkezni, hiába érvelek, hogy én a fia gyereke vagyok. Az elveiből nem enged.Tovább

A szerző további cikkei

Halász Bálint
Somló 2023


Te is ezt akarod?!, mutogatott előző nap a felesége a függöny takarásából a mentő felé. A rohamkocsi már negyedórája szirénázott a szemközti kapubeállónál. János nem mozdult a kanapéról, inkább rágyújtott, és közelebb hajolt a tévéhez, így se hallotta a rangadó összefoglalóját. A felesége felé fordult, de közben a függöny szegélyét nem engedte el, leséből szemmel tartotta a történéseket, mondjad már, mikor is hívott a Mari, kérdezte. János megvonta a vállát. A felesége legyintett, és megválaszolta a kérdését, percre pontosan négy órája volt, fél egykor pont, elkezdtem volna a másodikat, a rakott krumpli nem jó hidegen, de nem tudtam, mert kovászos uborkáért ugrasztottál, na, akkor csöngött a mobil, néztem is, ki az ilyenkor.Tovább

A szerző további cikkei

Oravecz Péter
Casting


Húzd ki magad, nézz a szemembe, elölről. Na akkor, hogy a pipe. Mi van, tán megkukultál. Engem te ne oktass ki, hogy rossz a végszó, cseszd meg. Én írtam a szöveget. Válaszolj, te kis tilinkós fiszfasz, hogy mennyiért adod a pipéket. ...Erről van szó, ez már közelít a jóhoz. Na, kis barátom, szerencséd, hogy velem találkoztál, mert ez az egész itt az enyém. Én írtam ki a közbeszerzési pályázatot, én voltam a főkurátor, úgyhogy enyém ez a vásár, és minden portéka, amit itt látsz, engem illet. Úgyhogy add szépen oda a pipéket. ...Ne röhögjél, baszd meg. Ebben a mesében nincsen semmi vicces. Ez a valóság.Tovább

A szerző további cikkei

Györe Gabriella
Seprő


Nagy Balázs Péter
A gyermek Narkisszosz öröme


Nagy Balázs Péter



VISSZHANG

Márton László (Montpellier)
Másodszor a békefolyamatról


A szerző további cikkei




Haskó László
Szabadság


KRITIKA

Visy Beatrix
Történetek a zöld házból


► Frederico Pedreira: Az alvajáró tanúságtétele. Fordította Bense Mónika. Typotex Kiadó, Budapest, 2023, 164 oldal, 3700 Ft

Az alvajáró tanúságtétele önéletrajzi fikció, a felnőtté válás, identitáskeresés jellegzetesen öngyötrő, önanalizáló útját járja be. Elbeszélője alaposan visszamerül gyerekkorába, az emlékek aprólékos megidézésével próbálja tetten érni énjének, eszmélkedésének kezdeteit, megtalálni családi gyökereit, identitásának kapcsolódásait, mindezt egy felnőtt, íróvá vált férfi retrospektív nézőpontjából. Ez így elsőre nem tűnik túl eredetinek, s Pedreira könyve valóban számos vonásával illeszkedik az európai nevelődésregények, identitásregények sorába, amikor az elbeszélő-főhős saját személyiségének, identitásának alakulását gyerekkorától vagy meghatározó gyerek-, kamaszkori élményeitől építi fel. Joyce, Forster, Musil, Hesse és sok más szerző nyomdokain jár tehát. S bár a portugál regény hangulata, a családi kapcsolatok működése is felidézi a XX. század első felének közegeit és értékrendjét, például a nevelődési folyamat „kötelező” állomásával, az idegenben, jelen esetben Angliában töltött egyetemi évekkel, ám az elbeszélő gyerekkora már az 1990-es évekre esik, annak minden kellékével és jellegzetességével, s ez alapján a mű generációs regényként is megközelíthető. A ’80-as évek második felében és a ’90-es években felnövekvő és szocializálódó fiú korai Y-generációs, a számítógépmonstrumok, walkmanek, focimezek, nyugati autók világában nő fel, a piacot elözönlő gyorséttermeknek és cukros üdítőknek köszönhetően túlsúlyos, ám mindezt a gyorsuló, fogyasztói világot az archaikus, patriarchális portugál család ellenpontozza.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltja (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Andócs Zoltán. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

A szerző további cikkei

Gabnai Katalin
Ex libris


Nánay István: Nyitott színház – Paálisti és a Szegedi Egyetemi Színpad

Bérczes László: Kötőszavak - beszélgetőkönyv önmagammal

Karikó Katalin: Áttörések – életem és a tudomány

Bibók Bea: Ellopott gyermekkor – a parentifikáció jelensége

A szerző további cikkei

Báron György
Az érzékeny teoretikus


► Bárdos Judit: Etűdök az olasz és az orosz filmről. Áron Kiadó, Bu­da­pest, 2023, 425 oldal, 3800 Ft

Bárdos a filmszakemberek azon egyre csökkenő számú csoportjába tartozik, akik még zavartatják magukat tárgyuk, a film – időnként könyv, vers – által. A zsurnálkritika a műre koncentrál ugyan, ám nem képes kitekinteni mögüle, azt összefüggéseibe helyezni – ezért belőle koherens esztétika nem bontakozik ki. A mai filmtudomány – másik véglet – elszakad tárgyától, a műtől, s önkörében mozog. Miként Gilles Deleuze önleleplezőn, s tán önkritikusan is megállapítja: „A filmelmélet nem a filmre, hanem a film fogalmaira vonatkozik”. Bárdos jól ismeri a kortárs filmelméletet, idéz is belőle bőven, ám attitűdje a régi nagyokat idézi, akiknek munkássága még nem távolodott el a tárgyuktól, akik maguk is közel voltak a filmhez, s alakították is azt: Eisenstein, Balázs, Bazin, Morin, Sontag, Bíró. A filmről folytatott diskurzus mára szűk részszakmai profilú hozzászólásokra esett szét, ám Bárdos szövegei ezt a hajdanvolt egységet idézik meg – reményt keltve a filmszövegek értelmében még bízó olvasóban.Tovább

A szerző további cikkei

Huszár Ágnes
A diktátor áldozatai


► Vera Politkovszkaja: Egy anya. Anna Politkovszkaja élete és szenvedélyes harca az igazságért. Fordította Todero Anna. Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2023, 159 oldal, 4499 Ft

Vera, a könyv szerzője huszonhat éves volt anyja halálakor. Bár hegedűművésznek készült, hivatásának mégis az újságírást választotta. Egy televíziós csatornánál dolgozva személyesen tapasztalta meg a diktatúra erősödését. Ennek alapja a Putyin által „alkotmányreformnak” nevezett törvényi változtatás volt, amellyel saját hatalmát kiterjesztette, és időben is szinte korlátlanná tette. A törvény betűje szerint hatalmon maradhat akár 2036-ig. Így megerősödve indította meg 2022 februárjában birodalomépítési tervének újabb hadjáratát, az Ukrajna elleni inváziót. Mivel pedig a háború indítását nemcsak a nemzetközi jog tiltja, hanem az oroszországi törvények is, ezt hivatalosan „különleges katonai művelet”-nek nevezték el.Tovább

A szerző további cikkei

Weiss János
Antik és modern politikai eszmék


► Melissa Lane: Görög és római politikai eszmék. Fordította Babarczy Eszter, Osiris Kiadó, Budapest, 2023, 283 oldal, 4480 Ft

Több amerikai kritikus is megírta, hogy a könyv világos és népszerűen megírt; de igazából – mondom én – bőven tartalmaz konstrukciós és elméleti problémákat. A mű magja (politikaelméleti értelemben) a 3. fejezet, amely a demokrácia bemutatásával és elemzésével foglalkozik. Egy részletesebb kritika megmutathatná, hogy minden korábbi és későbbi fejezet is erre vonatkozik. „Az [athéni] demokrácia újdonság volt a történelemben” (77.); mégpedig abban az értelemben, hogy „a közemberek, köztük a legszegényebbek, uralni kezdték a kormányzati hatalmat (és nem csak véleményt nyilvánítottak)”. (Uo.)Tovább

A szerző további cikkei

Zelei Dávid
Irodalom életre-halálra


Ketten egy új könyvről – Reményi József Tamás: Mindig volt egy szigetem. Darvasi Ferenc életútinterjúja. Cser Kiadó, Budapest, 2023, 288 oldal, 4995 Ft

Sokat gondolkodtam, lehet-e Reményi imperatívuszát követve, istent-embert feledve csak a szöveget faggatni e könyv esetében – de alighanem a kötetbe szívét-lelkét beletevő Darvasi Ferenc erőfeszítéseit is anullálnánk, ha nem próbálnánk meg –, mert az életpályán és korképen túl az is érdekes, mindez hogy bontakozik ki. Az alapvetően kronologikus csapásvonalon meginduló, de attól el-elcsatangoló beszélgetés gördülékenységét az adja, hogy jó érzékkel elegyít egyénit és kollektívet, anekdotát és tényt, szuggesztív mivoltát pedig az adja, hogy mindvégig érezni a történetek mögötti erős érzelmeket: hogy itt az irodalom élet-halál kérdés.Tovább

A szerző további cikkei

Margócsy István
„Pályám emlékezete”


Ketten egy új könyvről – Reményi József Tamás: Mindig volt egy szigetem. Darvasi Ferenc életútinterjúja. Cser Kiadó, Budapest, 2023, 288 oldal, 4995 Ft

Reményi közvetítő szeretett volna lenni a különböző irányzatok és csoportok között – nemes próbálkozásai rendre kudarcba fulladtak (ezért lehet e jókedélyű embernek emlékezése mégis sokszor nagyon keserű), s ezért keresett magának az irodalomban, az irodalom minőségében, amint a könyv címe is mondja, szigetet, azaz buvóhelyet – de emlékezéseinek sugallata szerint e szigetet leginkább csoportban, közösségben szerette volna feltalálni, s rezignált fájdalommal rögzíti, hogy szigetén magányosnak kellett éreznie magát; ám az e téren felmerülő kérdést, vajon miért is igényelte volna e saját szigetnek valamely szinten való intézményesítését annak dacára is, hogy lehetetlenségét belátja, megvilágítatlanul hagyja. Így „pályájának emlékezete” tulajdonképpen nagyszabású és rokonszenves önjellemzésként fog megmaradni számunkra – holott társadalmi-közéleti tapasztalatainak és vélekedéseinek analitikusabb megközelítése a személyiség önképét is jóval gazdagabbra és általánosabb érvényűre tágíthatta volna ki.Tovább

A szerző további cikkei

Földényi F. László
A múlt megjövendölése

A Zohar Stúdió rejtélyei

(A múlt megjövendölése – a Zohar Studios fotói Stephen Berkman interpretációjában. Mai Manó Ház, 2024. január 26. – 2024. március 18.)

Nézem a nagy méretű fényképeket, amelyeket – ki is készített? Shimmel Zohar, ez a XIX. századi, rég elfeledett fényképész? Vagy Stephen Berkman, aki Zohart előbányászta a feledés homályából, s a nedves kollódiumos eljárással láthatóvá tette számunkra az ő régen elkallódott felvételeit? Shimmel Zohar, állítja Berkman, 1822-ben született Litvániában, majd 1857-ben érkezett New Yorkba, és végül fotóstúdiót nyitott a zsidó bevándorlóktól hemzsegő Lower East Side-on, a Pearl Street 432. szám alatti ház két emeletén. Ekkor már több száz fényképészstúdió működött New Yorkban, amelyek többsége még dagerrotípiát készített. Zohar viszont nedves kollódiumos eljárással dolgozott, ami lassan, de biztosan kiszorította a piacról a dagerrotípiát.Tovább

A szerző további cikkei

Wagner István
Feininger retrospektív


(Lyonel Feininger – Retrospektive, Schirn Kunsthalle, Frankfurt-am-Main, megtekinthető február 18-ig, a müncheni Hirmer Verlag német vagy angol katalógusával, 272 oldalon 220 képpel)

Fotói kirakatbábukat, mozdonyokat, épületeket örökítettek meg, így 1921-ben nejével, Júliával közös lakószobáját, a falon Csillagok a város felett képével, 1927-ből műtermében A lőportorony I. festményén dolgozva, miközben felesége őt nézi, aztán amint a dessaui Feininger–Moholy ikerház tetején áll öltönyben (1928), a Die Filmwoche magazint olvasva, háttérben fenyvessel, vagy 1929-ből a kettős mesterlakás behavazott nappali és éjjeli külső látványának ikerfotográfiája. Keményfából faragott és festett játékait 1913-tól készítette A világvégi város összefoglaló néven – barátja, Alfred Kubin A másik oldal (1908) című regényének alapján –, de sorozatgyártását az első világégés meghiúsította.Tovább

A szerző további cikkei

Végső Zoltán
Virágjazz


(Mary Halvorson Amaryllis sextet: Cloud­ward – lemezbemutató koncert; Opus Jazz Club, január 25.)

Halvorson 2010 óta folyamatosan jelen van saját nevén a New York-i szcénában, lényegében mindenkivel játszott, aki ma a modern avantgárdban számít Marc Ribottól Jason Moranón keresztül Bill Frisellig. Code Girl formációjának Artlessly Falling című lemezén még a híresen zárkózott Robert Wyatt is énekelt három számot, 2019-ben pedig elnyerte a MacArthur Alapítvány ötéves ösztöndíját. Mostanra szépen megtestesedő diszkográfiájában a Thirsty Ear, az Intakt, a Tzadik, a Firehouse 12 egyébként nem jelentéktelen kiadóknál megjelentetett albumai sorakoznak egészen 2022-ig, amikor is a Nonesuch/Warner is ráérzett arra, amire tulajdonképpen a kísérletezőbb modern jazz már régebben ráérzett: jó Halvorsonnal dolgozni.Tovább

A szerző további cikkei

Stőhr Lóránt
Záruló ablakok


(Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, BIDF, 2024. január 24. – február 4.)

Az aktuális politikai konfliktusok mellett örök emberi témák, szerelem, a család, a halál, a szexualitás egyedi fénytörésben mutatott tapasztalatai szintén megjelentek a BIDF programjában. A fesztivál történetmesélő filmjei közül több is kortárs dokumentumfilm jellemző tévedésébe esik, hogy a filmkészítő óvakodik az interjúktól, ami miatt a karakter mélysége vagy történetének nyomon követhetősége vész el. Hiába áldoznak éveket alkotók a másik emberrel való együttlétre, ha egy divatos, a fesztiválok által diktált forma miatt lemondanak igazi megismerésükről.Tovább

A szerző további cikkei

Herczog Noémi
Képzeld el!


(Kelemen Kristóf – Török Tímea: Életvitelszerű, Blaha Lujza tér, aluljáró – Flaszter – 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé – BTM Budapest Galéria; Kelemen Kristóf: Szeánsz (Necromancy) – dokumentarista VR-installáció, Jurányi Ház – VEKF 2023, Babel Camp)

És amikor életemben először felteszik a fejemre a VR szemüveget, amely egy számítógép által generált világot varázsol elém, s eltűnnek előlem a kivéreztetett független színházi területnek otthont adó Jurányi falai: azonnal ott termek a hetvenes évek szintúgy támadott alkotóinak bázisán. Jó lenne nem nagy szavakat használni, de számomra lenyűgöző az a költői erő, ahogy a hollywoodi technika politikus és kritikus eszközzé lesz a Szeánszban. Platonista filozófiává, Dosztojevszkij-regénnyé, vagy hogy még patetikusabb legyek, keresztény szertartássá (lásd kápolna), hiszen a mesélő rögtön leszögezi, hogy a valóság csak káprázat, az igazi valóság nem látható.Tovább

A szerző további cikkei

Csengery Kristóf
Költői és vallásos


(Ránki Fülöp – Pesti Vigadó, január 24.)

Aki figyelemmel kíséri Ránki Fülöp (1995) pályáját, tudja, hogy a zongoraművész különleges affinitással fordul Liszt művészete felé. A nagy gyűjtemények teljesség igényével történő megszólaltatása is régóta vonzza. A magyar kultúra napja tiszteletére a Pesti Vigadóban a Lamartine-tól kölcsönzött című Harmonies poétiques et religieuses (Költői és vallásos harmóniák) szünet nélküli, összefüggő előadására vállalkozott.Tovább

A szerző további cikkei

Fáy Miklós
Bülbülszavú Aigul


(Bizet: Carmen – A Metropolitan előadásának élő közvetítése – Müpa, január 27.)

Itt most nem egészen ez a helyzet, a Met rendezése a helyszínt átteszi Amerikába, a torreádorból rodeósztár lesz, a szivargyárból fegyvergyár, ezért a fokozott katonai jelenlét a történetben. És itt a kis Carmen mexikóinak látszik, forrónadrág és westerncsizma, hogy miért pont érte őrülnek meg a férfiak, az nem világos. Amíg el nem kezd énekelni. Ja, az más. Akkor én is.Tovább

A szerző további cikkei

Fuchs Lívia
Izgalom nélkül


(Güldestan és Dance Adrenaline – MDT­istanbul, Nemzeti Táncszínház)

Aztán az ezredforduló előtt ismét más szelek fújtak: a Nyugaton tanultak átvétele ettől kezdve „olcsó másolásnak” minősült. Viszont az állam támogatni kezdte a török gyökerektől ihletett, de táncszínházi formákat is használó koreográfusok munkáit, így jött létre épp 31 éve az MDTistanbul, az első „modern” táncegyüttes az operaházi baletthez csatolva, mert a független kezdeményezéseket sosem pártfogolta a központi kulturális irányítás. A társulat élére a török táncélet egyik legbefolyásosabb személyisége, Beyhan Murphy került, aki szakmai életének döntő részét Londonban töltötte, majd a kilencvenes évektől kiváló nemzetközi kapcsolatai révén sikerült több neves kortárs alkotót Isztambulba hívnia, s ezzel is bekapcsolni a török balettvilágot a nemzetközi vérkeringésbe.Tovább

A szerző további cikkei

Siba Antal
Mindent csak utána


(A főépítész az ATV-ben.)

Ez a mini-Dubaj-ügy pontos lenyomata ennek a kommunikációnak. A legfontosabb törvények lassan másfél évtizede épp az érintettek kihagyásával készültek, a sajtótörvénytől az alaptörvényig bezárólag. De ezekre ki emlékszik már! Például 2010-re: Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter az egykori Népszabadság értesülései szerint emelt hangon kérte számon egy Fidesz-frakcióülésen, hogy Rogán Antal a tárca megkerülésével nyújtott be alkotmánymódosítási javaslatot Szalai Annamária akkori médiahatósági elnök rendeletalkotási jogának megadásáról.Tovább


INTERJÚ

Károlyi Csaba
„Nem biztos, hogy vége mindennek”

Beszélgetés Garaczi Lászlóval


PÁRATLAN

str
HIMNUSZ ÉS „TÜNTIKE”


A szerző további cikkei






(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS


A szerző további cikkei

Szikszai Károly
BRIGÁDNAPLÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.