2024. február 4., vasárnap

HERCZOG LÁSZLÓ: ŐSZINTESÉG, BIZALOM

NÉPSZAVA
Szerző: HERCZOG LÁSZLÓ
2024.02.04.


A rendszerhibák kijavítása azonban csupán egyéni felelősségre vonással, bűnbakképzéssel nem helyettesíthető.

Annak idején, barátom gimnáziumi osztályában az osztályfőnök „javaslatára” jelmondatnak írták a falra: „Őszinteség, bizalom”. Szép gondolat. A baj csak az volt vele, hogy kevés hazugabb, álságosabb embert lehetett találni az osztályfőnöknél, aki még csak véletlenül sem tartotta be ígéreteit. Persze, ahogy az lenni szokott, az osztálytársak egy része bedőlt a szózatoknak, mások viszont azt sem hitték el, amit az osztályfőnök kérdezett. Hogy miért mesélem el ezt? A végére kiderül.

Az elemzéseknek is megvan a koreográfiájuk. Megvizsgáljuk a tényeket, majd értelmezzük és értékeljük. Kérdés persze, hogy mennyiben látunk pontosan, hiszen valójában nem a tényeket elemezzük, hanem azt, amit a tényekből érzékelünk, illetve amit érzékeltetnek velünk. A kettő nem feltétlen esik egybe, különösen akkor nem, ha a tényeket megpróbálják eltitkolni, elhomályosítani, eltorzítani.

Ami a keresetek 2023. évi alakulását illeti, egyelőre csak az első 11 hónap adatai állnak rendelkezésünkre, az utolsó hónap adatai azonban jelentős változást már nem hoznak. 2023 I-XI. hónapjában az 563 500 Ft-os nemzetgazdasági bruttó és a nettó átlagkereset is 14 százalékkal haladta meg 2022 hasonló időszakáét. Mivel az éves infláció 2023-ban 17,6 százalék volt (miközben több szakértő kifogásolja az energiaár számításának módszerét), a keresetek átlagos reálértéke várhatóan 3,1 százalékkal csökken. A versenyszférában valamivel kedvezőbb a helyzet: az átlagkeresetek 16,3 százalékkal emelkedtek, a reálérték-csökkenés csupán 1,1 százalék. A költségvetési szektorban viszont csak 6,4 százalékkal emelkedtek a keresetek, ami akkor is döbbenetes, ha figyelembe vesszük, hogy a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az ún. fegyverpénz torzítja a mutatót: enélkül a nemzetgazdasági átlag 1,6 százalékkal magasabb lenne, ami még mindig reálértékcsökkenést jelent. A költségvetési szektorban a KSH számai alapján 9 százalék körüli reálérték-csökkenés várható, ha a fegyverpénzt is figyelembe vesszük. A minimálbér 2023-ban 16 százalékkal emelkedett, vagyis a reálértéke 1,4 százalékkal csökkent...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.