2024. február 18., vasárnap

KI NEM HAGYJA A LEGKISZOLGÁLTATOTTABBAKAT AZ ÚT SZÉLÉN?

SZABAD EURÓPA
Szerző: JAKAB-APONYI NOÉMI
2024.02.17.


Hogyan működteti az állam a gyermekvédelmi rendszert, amiben nemcsak kegyelmet kaphat a pedofilbotrányban érintett elítélt, de hosszú évekig folytathajta az abúzust a rábízott gyerekekkel szemben a gyermekotthon igazgatója még azután is, hogy megtörténtek a hatóság felé az első jelzések, egészen addig, míg az egyik áldozat öngyilkos nem lesz? Kié végső soron a felelősség? És kikről kellene hogy szóljon most ez az egész történet? Egy botrány és háttere a hét legnézettebb videói és közösségimédia-tartalmai között.

„Nagyon árulkodik ez arról, hogy milyen módon működött ez a rendszer, és hogy tudta fönntartani V. János ezt a bántalmazó, beteges működést. Mert egyedül ezt nem tudta volna csinálni. Ha mindenki végzi a dolgát, és jelez, és meghallgatja a gyerekeket, stb., tehát szakmailag megfelelően működik a gyerekotthon, akkor ez nem tud menni huszoniksz éven át. K. Endre azt mondta nekem – emlékszem, elég indulatos beszélgetés volt –, hogy nem szeretné, hogy ez a falakon kívül kerüljön, mert mi lesz a gyerekotthonnal. Az intézményféltés, a botránytól való félelem erősebb volt, mint az, hogy a gyerekek jeleztek valamit” – mondta el a Szabad Európának Bárnai Árpád, a bicskei gyermekotthon egykori dolgozója, aki elsőként jelezte az abúzust 2011-ben a fővárosi fenntartó felé.


Lásd még:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.