2024. február 25., vasárnap

MIT ÉR EGY TUDOMÁNYOS EREDMÉNY, HA AZT A KÖZÖNSÉG NEM TUDJA BEFOGADNI?

QUBIT
Szerző: VAJNA TAMÁS
2024.02.25.


A világ legtöbb egyetemén ma már ajánlott, az igazán élvonalbeli intézményekben pedig egyenesen kötelező valamilyen kommunikációs kurzus felvétele és abszolválása – ezt a jelenséget boncolgatták a CEU Határtalan Tudás szombati eseményén is.


Az ötödik éve zajló rendezvénysorozat február 24-én rendezett többszekciós oktatási fesztiválján bemutatták a Határtalan iskola címen szabadon elérhető interaktív oktatási platformot is, amely az elmúlt fél évtized előadásaival „közérthetően magyarázza el a legfrissebb tudományos eredményeket a diákoknak”. A Nemzeti Alaptanterv tanmenetéhez igazított, ezért az érettségire való felkészüléshez is ajánlott digitális segédlet mások mellett Ürge-Vorsatz Diána, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László vagy éppen Bányai Éva előadásaiban elhangzottakkal egészíti ki a kötelező tudnivalókat, egyszersmind élményszerűbbé a tanulást.

A CEU Nádor utcai székházában kora délutántól késő estig zajló szombati program tudománykommunikációról szóló szekciójában Farkas Alexandra, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatója, Paszternák András, a Csodák Palotája szakmai vezetője és Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának docense, a Határtalan Tudás program szakmai vezetője a szokásos előadások és az azokat követő kerekasztal-beszélgetés során igyekezett körbejárni a témát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.