2024. február 24., szombat

NINCS RÁ LOGIKUS MAGYARÁZAT, HOGY MIÉRT PONT MOST AKARTÁK MEGÖLNI NAVALNIJT, DE NEHÉZ PUTYIN FEJÉVEL GONDOLKODNI

24.HU
Szerző: PAPP ATTILA
2024.02.24.


Egyre több a gyanús körülmény Alekszej Navalnij halála körül. Ám mindezzel együtt nem látni, hogy miért volt értékesebb az ellenzéki politikus és aktivista holtan, mint a hatalom foglyaként. Navalnij halála a putyini elnyomó rezsim szimbóluma marad, de egyelőre azt sem látni, hogy az egyre autokratikusabb és erőszakosabb rendszerrel szemben mikor jelenhet meg ellenzéki alternatíva.


Február 16-án életét vesztette Alekszej Navalnij, aki a nemzetközi nyilvánosságban egyet jelentett az orosz ellenzékiséggel. Vlagyimir Putyin rendszerének legismertebb és legélesebb hangú kritikusa hosszú ideje van a hatalom célkeresztjében. 2020 augusztusában a hírhedt novicsok idegméreggel törtek az életére, ezt követően hetekre mesterséges kómába került. Berlini lábadozása, majd felépülése után tudatosan választotta a mártíromságot. 2021 januárjában azért tért vissza hazájába, mert meggyőződése volt, hogy emigrációból nem lehet változást elérni Oroszországban. Az azóta eltelt bő három évet a Putyin-rendszer politikai foglyaként töltötte különböző börtönökben, egyre nyomorúságosabb körülmények között.

A rezsim legelszántabb ellenfelét egy korábban Gulág-táborként működő, sarkvidéki börtönben érte a halál, ahol 19 éves fegyházbüntetését töltötte.

Sűrűsödnek a gyanús körülmények Navalnij halála körül

A Jamalo-Nyenyec Autonóm Körzet 3. számú büntetés-végrehajtási intézetének honlapján olvasható közleményben azt írták, a politikus pénteken séta után rosszullétre panaszkodott, majd eszméletét vesztette. Orvost riasztottak hozzá, de újraéleszteni nem tudták. A halál pontos okát még nem közölték, akörül sok a bizonytalanság.

- Az ellenzéki politikus szóvivőjétől tudjuk, hogy a halál hivatalos időpontja moszkvai idő szerint 14:17 perc volt, ám Navalnij halálhírét a helyi adminisztráció – ugyanezen időzóna szerint – már két perccel később közzétette – hívta fel a figyelmet Rácz András Oroszország-szakértő. A szokatlan gyorsaság, mint írta, arról árulkodik, hogy a „Sarki Farkasnak” hívott börtöntelepnek helyt adó autonóm körzet vezetése már azelőtt értesülhetett az ellenzéki vezető haláláról, hogy hivatalosan halottnak nyilvánították volna.

- A háború után emigrációba kergetett Novaja Gazeta a napokban arról cikkezett, hogy szokatlan ellenőrzést tartottak az ország egyik legszigorúbban őrzött börtönében – ahol Navalnij tavaly december óta raboskodott –, majd az éjszaka középen egy autókonvoj gördült a sarkvidéki börtöntelep udvarára. A börtön egyik lakójának beszámolója arra is kitért, hogy a cellák átkutatását reggel újból megismételték – holott ilyesmire általában csak ünnepnapokon kerül sor –, és telefonokat, csempészárukat foglaltak le.

- Hivatalos közlés a halál okáról továbbra sincs (előbb tüdőembóliát, majd szívmegállást emlegettek), ráadásul az ügyben eljáró Nyomozó Bizottság határozatlan ideig meghosszabbította a nyomozást. Navalnij édesanyját arról tájékoztatták, hogy meg kell ismételni fia boncolását, miközben a hatóságok a holttestet továbbra sem adták át a családnak. Navalnij csapata szerint azért, mert a gyilkosság nyomait akarják eltüntetni. A politikus földi maradványait nem abba a hullaházba szállították, ahová egyébként azokat szokták, akik meghalnak a börtöntelepen, de mivel a holttesthez nem lehet hozzáférni, azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán a boncolást elvégezték-e. Navalnij anyja a bíróságon nyújtott be keresetet, hogy kiadják a fia holttestét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.