2024. február 21., szerda

ORBÁN VIKTOR VEZETI A KORMÁNYPÁRTI FRAKCIÓK KEZÉT AZ ÚJ ÁLLAMFŐ AJÁNLÁSÁNÁL, ÉS EBBEN EGY JOGI TRÜKK IS SEGÍTI

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2024.02.21.


Akár már ma „bemondhatja” a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja, kit ajánl a pedofil botrány nyomán lemondott Novák Katalin utódjának, ám a döntés valójában a kormányfőé – mondja lapunknak a politikai elemző.


Miniszterelnökként Orbán Viktornak elvileg semmi jogosítványa, hogy beleszóljon akár saját pártja frakciójának munkájába, a törvény pontosan kimondja ugyanis, mi a frakciók joga

magyarázta lapunknak az államfőválasztással kapcsolatban Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politikai elemző.


– Frakciószövetségről viszont nem beszél a jogszabály, és nem véletlen, hogy az amúgy mérhetetlen KDNP rendre önálló frakciót alkot, mert így a Fidesszel kötött szövetségének elnöke simán lehet a kormányfő, hiszen ez a parlamenti jogban nem létező titulus. S így a maguk alkotta szabályok szerint Orbán Viktor ajánlhat jelöltet a frakciószövetség tagjainak.


A Fidesz-KDNP ma és holnap Balatonalmádiban tart frakcióülést, a tervek szerint ott nevezik meg jelöltjüket, aki a parlamenti erőviszonyok alapján a következő államfő lesz.

– Sürgető feladat az új köztársasági elnök megválasztása. Azt kérem az Országgyűlés kormánypárti frakcióitól, hogy az elnök asszony távozásának napján indítsák el az új elnök megválasztásához vezető eljárást. Kérem, hogy az átmeneti időszakot szorítsuk minimálisra, ahogy az egy nagy és erős kormányzó párthoz illik – mondta szombati évértékelőjében Orbán Viktor, miután Novák Katalin államfő február 10-én szóban, majd 11-én hivatalosan, írásban is lemondott posztjáról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.