2024. február 9., péntek

PEDOFILÜGY: K. ENDRE GŐZERŐVEL AKADÁLYOZTA A BÜNTETŐELJÁRÁST AZ ÁLDOZATOK SZERINT

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERTÉSZ ÁDÁM
2024.02.09.


A bicskei gyermekotthon kegyelemben részesült igazgatóhelyettese minden igyekezetével próbálta védeni felettesét, miközben pontosan tudta, mivel vádolta meg tizenkét gyerek 2016-ban, sőt nem lehet kizárni, hogy 2012-ben egy hasonló büntetőügy az ő tevékenysége miatt hiúsult meg – mondta az áldozatok ügyvédje.

V. János – vagy ahogy a gyerekek nevezték, János bácsi – 1990 és 2016 között dolgozott a bicskei gyermekotthonban, sokáig igazgatóként, és hosszú-hosszú éveken, akár évtizedeken keresztül napi szinten követett el súlyos szexuális bűncselekményeket a nevelésére és felügyeletére bízott fiatalkorúakkal, illetve gyermekkorúakkal szemben. Áldozatai között 12 év alatti és szellemi fogyatékos fiúk is voltak, az igazgató sorozatban követte el a bűncselekményeit – mondta a Szabad Európának Gál András ügyvéd, aki a 2016-ban indult eljárásban képviselt a tizenkét sértett közül nyolcat. Ebben az ügyben a másodrendű vádlott egy nevelőtanár volt, aki hasonló bűncselekményeket követett el.

Az elnöki kegyelmet kapó K. Endre, az intézmény akkori igazgatóhelyettese az áldozatok beszámolói szerint pontosan tudta, milyen vádakat fogalmaztak meg az intézményben lakó fiúk, mégis úton-útfélen akadályozta a 2016-ban indult eljárást. Kényszerítéssel és pénzt ajánlva, vesztegetéssel próbálta rábírni az áldozatokat, hogy vonják vissza a vallomásaikat. Emiatt 2016-ban az igazgató és a nevelőtanár ellen szexuális bűncselekmények miatt indult eljárás mellett egy másik büntetőügy is indult V. János és K. Endre ellen kényszerítés és vesztegetés miatt, amelyben az igazgatót két év három hónapra, K. Endrét pedig három év négy hónap börtönre ítélték – foglalta össze az ügyvéd.

K. Endre már korábban is akadályozhatta, hogy az igazgatót felelősségre vonják szörnyű tetteiért. Sértettek egy korábbi csoportja már 2011-ben feljelentést tett az igazgató ellen, aki a vádak szerint évek óta szexuális bűncselekményeket követett el 18 év alatti fiúk ellen a gyermekotthonban. Ebben az ügyben K. Endrét jelölték ki az árva intézeti gyerekek eseti gyámjának, vagyis végig jelen volt a gyerekek kihallgatásain, ahol a felettesét vádolták a legsúlyosabb szexuális bűncselekményekkel – mondta Gál András, aki szerint a sértetteknek nem volt jogi képviselőjük. Bár V. Jánost ekkor felfüggesztették, továbbra is az intézményben lakhatott, így ő is befolyásolhatta a hatóságokhoz forduló áldozatait.

Az ügyvéd szerint biztos, hogy K. Endre nem kísérhette volna a gyerekeket, ez súlyosan szabálytalan volt, mert a felettese volt az, akit a gyerekek vádoltak, ezért egy külsős gyámot kellett volna kirendelni. A 2011-ben indult büntetőeljárást 2012-ben azzal zárta le a rendőrség, hogy a gyerekek csak véletlenszerű érintésekről számoltak be, majd később visszavonták a vallomásaikat. Azt a nevelőt küldték el az intézményből, aki segített az áldozatoknak a hatósághoz fordulni. Nem lehet kizárni, hogy az eljárás megszüntetésében szerepe volt a gyerekeket a kihallgatásokra kísérő K. Endrének – mondta Gál András...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.