2024. február 22., csütörtök

SULYOK TAMÁST JELÖLI A FIDESZ ÁLLAMFŐNEK

MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2024.02.22.


Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek Orbán Viktor javaslata alapján – jelentette be Kocsis Máté csütörtöki sajtótájékoztatóján, ezzel megerősítve a Magyar Hang szerdai értesülését. Azt is bejelentette, hogy Deutsch Tamás fogja vezetni a Fidesz EP-listáját.

A Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok képviselőcsoportjainak balatonalmádi, két napos kihelyezett frakcióülése után csütörtök délután állt a sajtó elé.

Sok minden történik a pártok közös frakcióülésén, sok témát érintünk, de azzal kezdeném, ami a közvéeményt leginkább érdekli. Ezért az államfőjelölsről aszeretnék tájékozattást adni – mondta Kocsis Máté sajtótájékoztatója kezdetén. Azt mondta, hétfőn döntenek Novák katalin lbenyújtott lemondásáról, ezt el fogják fogadni. Azt tartják kívánatosnak, ha mielőbb megválasztják az új elnököt, de ez attól is függ, hogy az ellenzéki pártok jelölnek-e valaki. A holnapi házbizottsági ülésig nem tud arról semmit mondani hogy mi lesz a választás menetrendje.

A tavaszi ülésszakban tervezzük a második gyermekvédelmi csomagot, körülbelül húsz törvény módosítására teszünk majd javaslatot, de még nincs mindenben döntés, így csak azokat mondja, amik biztosan terítékre kerülnek. Tovább szigorodnak a pedofil bűncselekmények büntetési tételei, a 18 éven aluliak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén megszüntetnék az elévülést. Kizárnák a korábbi szabadulást és erkölcsi bizonyítványt nem adnának ki ezen esetekben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.