2024. február 16., péntek

TÖBB TÍZEZER EMBER A HŐSÖK TERÉN, AKIK TÖBB MILLIÓ EMBERT KÉPVISELNEK, VALAMI ELKEZDŐDÖTT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.02.16.


Megtelt a Hősök tere az Orbán-kormány pedofilokat védelmező politikája miatt, a tüntetés létszámát fideszes számolással százezernek vagy kétszázezernek mondanák. A létszámot azonban nem kell kozmetikázni, hatalmas tömeg gyűlt össze, amely megtöltötte a Hősök terét. Ami pedig még ennél is fontosabb, a tízezrek milliók nevében gyűltek össze.

Ez még nem az a megmozdulás, amely elsöpri majd Orbán fasiszta rendszerét, még helyén a propaganda, amely megpróbálja a baloldal zsoldosainak beállítani azokat, akik gyerekek védelmében összegyűltek, hogy tiltakozzanak a fideszes pedofília állami védelme ellen, az ország megosztására használt gyűlöletpropagandát, amire a gyerekeket használják.

Miközben a gyermekvédelem soha nem látott mélypontra került, mint minden ebben az országban, amiben nincs fideszes politikai és anyagi érdek. A gyerekek védtelenek, még a bántalmazóik is kegyelmet kapnak, ha közel állnak Orbánhoz, az Orbán-családhoz és a Fideszhez. Ez a megmozdulás elsősorban valóban a gyerekek védelméről szól.

A Fidesz politikai célokra használja a gyerekeket, ami a politikai pedofília, bántalmazás egy módja. A gyerekvédelminek hazudott törvény a melegekkel szembeni uszítást szolgálja, az igazi gyermekvédelem pedig gyakorlatilag megszűnt. Semmiféle szakmai intézkedés nincs, amiből kiderült, hogy az „Orbán-kormány” nem kormányoz, csak propagandával uralkodik.

Recseg-ropog a rendszer, de még egyben van, a tiltakozók még nem rakják össze, hogy a konkrét bajok elválaszthatatlanok a rendszertől, és a rendszer megdöntése nélkül semmi nem fog megváltozni. Az országban minden ugyanolyan szinten van, mint a pedofília, s úgy is kezelik. A pedofilügy is megmutatta, hogy mindennek végső felelőse Orbán Viktor.

Még nem érett meg a helyzet, hogy a népharag elsöpörje ezt a mocskos fasiszta bandát, köztörvényes bűnszervezetet, ami abból is látszik, hogy egyetértő milliók távolról nézik, s nem mennek még az utcára, de már szurkolnak, egyetértenek és együttéreznek. Eljön az idő, mikor mindenki úgy érzi majd, hogy ennek a hazug mocsokságnak véget kell vetni.

Addig is jegyezzék meg ezek a képmutató szemétládák, akik magukat sajnálják, nem az áldozatokat, hogy vegyék le a kezüket a gyerekekről a szexuális és a politikai abuzálók egyaránt. Ne örüljenek, ha megússzák ezt a botrányt, mert ez mérföldkő, semmi nem lesz olyan ezután, mint amilyen volt. Üresen kong a propaganda, minden csak olaj a tűzre.

Orbánra rászámoltak, de nem szabad leléptetni, Orbánt kiütni kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.