2024. március 9., szombat

A PEDAGÓGUSPÁLYÁT NEM LEHET HAZUG KORMÁNYPROPAGANDÁVAL VONZÓVÁ TENNI

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.03.09.


Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom társalapítója szerint hiába indít a kormány több mint 100 milliós kampányt a pedagógus-béremelésről, nem fedheti el a béremelés anomáliáit. Azok, akik részesei az oktatásnak, látják, hogy a helyzet egy jottányit sem javult. Persze, mindig van olyan ember, akit az uniós pénzből, uniós logóval gyártott, és a Facebook-on vetített kisfilmekkel meg lehet hülyíteni. Pilz csak azt furcsállja, hogy a béremelésre nem volt pénz, de a „sikeréről” szóló kommunikációra most van. Szűcs Tamás – buszsofőrként dolgozó volt tanár – szerint csak a mi sajátos világunkban fordulhat elő az, hogy arra akarnak büszkék lenni, amihez uniós nyomásra, és másfél-két éven át tartó utcai megmozdulásokra volt szüksé
g.

Több mint 100 millió forintból indítana a kormány kommunikációs kampányt, amelyben többek között az uniós támogatási programban megvalósuló, „történelminek” nevezett pedagógus-béremelésről tájékoztatnák a lakosságot minél szélesebb körben és minél közérthetőbben.

Mint ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, a tervet a március 1-jei, az uniós pénzek elköltését ellenőrző Monitoring Bizottság ülésén mutatták be. Ahogy akkor Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának a bizottsági ülésen részt vevő ügyvivője összegezte: „uniós pénzből uniós logóval egyoldalú kommunikáció, magyarán kormánypropaganda valósulna meg”.

Persze kormánypropagandából az ülésen sem volt hiány, a Belügyminisztérium képviselője egy PPT segítségével mutatta be, milyen jól sikerült a béremelés. Prezentációjában azt is elmondta, hogy mi volt a kormányzati vállalás, és azt is, hogy már megvalósult a 32,2 százalékos béremelés, és a teljesítés 100 százalékos volt. Ott vált nyilvánvalóvá az is, hogy a pedagógus életpályával kapcsolatos EFOP pluszos történések kommunikációjára szintén van uniós pénz, több mint 100 millió forint összegben. Ebből a Népszava írása szerint rendezvényekre 71 millió forintot, médiavásárlásra – például Facebook- és egyéb hirdetésekre – 30 millió forintot, kreatív költségekre 2 millió forintot költenének...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.