2024. március 6., szerda

GAVARÍT MOSZKVA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.03.06.


Szijjártó Péteren – így a Fideszen, következésképp Orbánon – legutóbb akkor hördültünk fel egy jámbor oroszlán hangján, amikor Lavrovval Navalnij temetése napján vacsorálgatott vigyorogva és egymás hátát lapogatva. Nemcsak a jó ízlés, a morál, hanem az általános emberi értékek hiányát véltük felfedezni ebben az aktusban, s ugyan csekély vigasz, de nem voltunk ezzel egyedül. A minap Donald Tusk, a lengyelek miniszterelnöke gondolta hasonlóan, aminek hangot is adott, mégpedig meglehetősen keresetlenül.

„Ünnepi lakomát rendezni Alekszej Navalnij temetésének napján… csak egy újabb olyan jelzés a magyar kormánytól, amelyet erkölcsi és politikai okokból nehezen tudunk elfogadni.” – Mint tudjuk azonban, a magyar kormányt az ilyesmik meghatni nem szokták, ők kitartóan robognak mindenkivel szemben az autópályán, miközben hangosan rikácsolnak. Szijjártó is húzott még egy lapot mindezek után a tizenkilencére, és diplomáciai bravúrnak nevezte a hányni való vacsoráját, szerencsére épp nem melegítő gatyában mondva el mindezt.

Amíg azonban ilyesmik zajlanak a nagyvilágban, a kép teljessé tétele érdekében nem árt fölidézni, hogy a magyarok legnagyobb főnöke mindeközben népi bölcsességekkel szórakoztatja a publikumot, és a földteke másik felére készül ahhoz a Trumphoz, aki lényegét tekintve nem sokban különbözik Lavrovtól. Azaz, mostanában a szemetet nem a szél fújja össze, hanem valami rájuk jellemző ócska tömegvonzás tereli egybe a mocskot. Nincs túl sok, de elég hangosak, s közülük is kitűnnek a mi nagyjaink.

Szijjártóra visszatérve azért jegyezzük meg, hogy nagy általánosságban a Facebookon keresztül küldözgeti az üzeneteit cipővásárlásról és Dzsudzsákkal közös szülinapról, vagy épp Kis Grofóval összebújva fényképezkedik. Ezek közé fél be olykor, hogy mint valami törzsutas, úgy számolja a levegőben töltött kilométereit. Illetve, mint lapszerkesztő módomban van látni, elektronikus levelekben fejti ki zavaros nézeteit, a stábja naponta többet is beleereget a szájbertérbe, de túl sok köszönet ezekben egyáltalán nincsen.

Ha papírból volnának, megtelne velük naponta a szemetes, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy amúgy Szijjártó, mint a főnöke, illetve a Fidesz kicsinyei és nagyjai rend szerint a sajtónak azzal a részével, amelyik nyomokban még tartalmazza azt a rég volt ideát és állapotot, hogy „valamikor ez még egy szakma volt”, nos ezekkel a Fidesz és külügyesünk szóba nem áll, hozzájuk le nem ereszkedik. Az ilyenek szoktak kérdésekkel ingerelni, tiszteletlenek lenni, ezek nem úgy működnek, mint amihöz a Fidesz szokva van, azaz, csettintésre.

Ez az alapállapot, de az is, hogy a nagyobbik résszel, ami a kezükben van, viszont olykor beszédbe elegyednek, illetve az előbb emlegetett minisztériumi levelekkel kommunikálnak. Ez a sajtópótlék, az újságoknak látszó valamik, hagyományosan nézve nyomdaipari terméknek nevezhető szócsövek pedig hirdetik a központi igét. Nem meséltem volna el ezt, amit amúgy mindannyian tudunk, ha Szijjártó erre még nem tett volna rá egy lapáttal, és ne – és ezt nem lehet szebben mondani – Moszkván keresztül tudatta volna a híreit.

Van nekünk egyébként ez az MTI nevű képződményünk is, amely amúgy arra szolgálna, hogy a már emlegetett minisztériumi e-maileket vissszaböfögje, de mindenképp az a dolga a NER-ben, hogy a központi akaratot képviselje. Így, ha másra nem is – mert amúgy a nagyvilágról be nem számol -, arra azért alkalmas, hogy a Fidesz, illetve annak vezérkara általa üzengessen. Ők szokták nekünk szépen összefoglalni Orbán hőbörgéseit és népi bölcsességeit is, tehát általuk és tőlük úgy nagyjából megtudható, milyen bűncselekményekre készül a maffia...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.