2024. március 22., péntek

LFZE HÖK: „ÖSSZEROPPANHAT A ZENEAKADÉMIA TÁMOGATÓ TERÜLETE” - AZ ELMÚLT FÉL ÉVBEN 29 MUNKAVÁLLALÓ MONDOTT FEL

FACEBOOK 
Szerző: LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM HALLGATÓ ÖNKORMÁNYZATA
2024.03.21.


Kedves Hallgatók!

Az elmúlt időszakban hihetetlen támogatást kaptunk tőletek, és ezt a lehetőséget szeretnénk megragadni, hogy köszönetet mondjunk Nektek ezért! Külön köszönjük a kulturális élet nagy neveinek a támogatást, tették azt nyilvánosan vagy nevük elhallgatását kérve. Mindemellett a legfontosabb, hogy az egyetemen maradt munkavállalók is sorra támogatásukról biztosítanak minket, amely jelen helyzetben a legpozitívabb visszajelzés, amit kaphatunk.

Azonban, sajnos nehéz híreket kell közölnünk veletek. Az intézményünk a hónap végétől három kulcsfontosságú vezető, nevezetesen a gazdasági igazgató, a jogi igazgató, a kommunikációs igazgató, illetve egy főkönyvelő munkatárs nélkül fog működni. Ez a váratlan fordulat óriási kihívásokat jelenthet számunkra már a jövő héttől kezdve, és jelentős nehézségeket okozhat mindannyiunk számára, a napi működéstől kezdve egészen akár az ösztöndíjakig.

Legutóbbi információink szerint kancellár úr egyszemélyben tervezi ezeknek a szerepeknek az átvételét. Ez a döntés azonban olyan súlyos hatalmi centralizálást eredményezne, amelyre a kancellári rendszer bevezetése óta még nem volt példa a magyar felsőoktatásban. Ha a centralizált működtetés demokratikusnak közelről sem nevezhető részétől eltekintünk, kérdéses az, hogy az egyetem működése hogyan marad szabályos és kellően hatékony ilyen esetben. Ez a lépés igen komolyan érinti az intézményünk működési és döntéshozatali folyamatait. Ráadásul az egyetem jelenleg 29 felmondott munkavállalónál tart az elmúlt bő fél évben, ám ez csak azoknak a létszáma, akiről tudunk, ez a szám ennél még magasabb lehet. Talán nem meglepő, a botrányt kiváltó tanszéki ügyintéző pótlására a mai napig nem kapott engedélyt az Oktatási és Tanulmányi Osztály.

Intézményünk azon a ponton már túl van, ahol az egyetem jól működő szervezetének visszaépítése gyorsan menne; ezen folyamat rendkívül időigényes lesz. Az elődjeink által kialakított jól működő rendszer, melynek célja egy művészeti egyetem hatékony működése volt, nem állítható vissza egyik napról a másikra.

Azonban nekünk, mint Hallgatói Önkormányzatnak, immáron hatványozottan az a feladatunk, hogy megküzdjünk ezekkel a kihívásokkal, és képviseljük a ti érdekeiteket, és küzdjünk az egyetem zavartalan működéséért és annak anyagi biztonságáért. Azon vagyunk, hogy fenntartsuk intézményünk életképességét, amíg annak reális alapja van. Azonban fontos megjegyeznünk, hogy belátható időn belül az intézmény támogató területének összeroppanása valósággá válthat.

Kövessétek a HÖK platformjait, és osszátok meg minél többen a leírtakat. Kérjük, tarsatok ki velünk és segítsük egymást a következő időszakban!

A HÖK csapata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.