2024. március 22., péntek

ÓKOVÁCS FELKÉRT EGY MÁSIK ZENEKART, HOGY UGORJON BE A SZTRÁJKOLÓ ZENÉSZEK HELYÉRE AZ OPERÁBA, DE VISSZAUTASÍTOTTÁK

TELEX
Szerző: ARADI HANGA ZSÓFIA
2024.03.22.


A csütörtök délutáni egyeztetésen nem vett részt Ókovács Szilveszter, a helyettesét küldte el, de nem közeledtek az álláspontok – mondta a Népszavának Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke.

A lap értesülései szerint időközben az Operaház főigazgatója felkérte a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekart (BDZ), hogy vasárnap játsszák el a Don Giovannit a sztrájkoló Opera-zenekar helyett, de a BDZ visszautasította. A Népszava megkeresésére Hollerung megerősítette, hogy kaptak ilyen megkeresést. „Valóban beszéltünk, de nem került szóba, hogy ez megvalósuljon” – mondta. Hozzátette, látja a zenészek leterheltségét, de nem gondolja, hogy a sztrájk az optimális megoldás a helyzet kezelésére.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sztrájk miatt még mindig a Don Giovanni díszletei állnak a színpadon, ezért csütörtök este is Mozart operáját adták elő a műsorban szereplő Mayerling című balett helyett.

Az Opera dolgozói kedd este, a Don Giovanni című előadás előtt léptek sztrájkba. Az aznapi előadás első negyven perce zenekar nélkül ment le, a szerda esti Hunyadi koncertszerű előadására viszont már egyáltalán nem álltak be a zenészek. A Népszava azt írja, a csütörtök esti Don Giovanni is zenekar nélkül ment le.

Ókovács Szilveszter a sztrájk árnyékában, csütörtök délelőtt mutatta be a következő, 2024/25-ös évad terveit. A főigazgató bejelentette, hogy a mostani szláv szezont angolszász évad követi majd, és

újra repertoárra tűzik a Porgy és Besst, annak ellenére, hogy továbbra sincs szerzői jogi engedélyük a mű játszására.

Az Opera honlapján már fent is van az előadás színlapja, eszerint 2025 januárjában mutatják be. Ahogy az oldalon is fel van tüntetve, a jogtulajdonosok nyilatkozata szerint „a Porgy és Bess produkció jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.