2024. március 15., péntek

TELEX: MAGYAR PÉTER AZ „ÉN MEGMONDTAM” ÉRZÉST ERŐSÍTETTE MEG AZ ELLENZÉKIEKBEN, DE KEVÉS FIDESZESRE VOLT HATÁSSAL

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2024.03.15.


„Nehéz jobbról előzni a Fideszt, és lehet, hogy nem lesz nyereséges a jobboldali helyett egy másik jobboldali alternatívát kínálni. Magyar Péter ideológiailag valójában nagyon sok ponton kapcsolódik ehhez a közösséghez, csak épp azt mondja, hogy ne legyen korrupció” – mondta a Telexnek Magyar Péter politikusi törekvéseiről Lovász Dorottya, a Polémia Intézet elnöke és a 21 Kutatóközpont elemzője. Szerinte valóban vannak olyan szavazók, akik csak azért szavaznak a Fideszre, mert nem találnak alternatívát a politikai palettán, amivel azonosulni tudnának. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ők egyik percről a másikra átpártolnának Magyar új formációjához.

Magyar Péter, a kegyelmi botrány miatt visszavonult Varga Judit volt férje az elmúlt hetekben letarolta a nyilvánosságot a megszólalásaival, és március 15-re zászlóbontást hirdetett. Az eddigi nyilatkozatai alapján minden bizonnyal egy új politikai pártot jelent be péntek délután az Andrássy úton.

Az új formációval leginkább egy olyan szavazói bázist szeretne elérni a NER-ből februárban kicsekkolt Magyar, akiket az elmúlt években már többek között Márki-Zay Péter, Vona Gábor és jó pár más, jobboldali politikus is próbált megszólítani: a kiábrándult fideszeseket. Csakhogy kérdéses, létezik-e egyáltalán ilyen szavazói tábor. A Választási Földrajz elemzése szerint igény lenne a Fideszt a mérsékelt jobboldalról bíráló hangokra, ám eddig még senkinek nem sikerült erre a bázisra építve komoly eredményt felmutatnia.

Magyar Péter a Medián szerdán publikált felmérése szerint eddig inkább csak az ellenzéki választókat tudta megszólítani: a kormánypárti szavazók mindössze 2 százaléka támogatná az ő nevével fémjelzett új politikai erőt.

„Magyarán szólva eddig nem jött be az az ötlet, hogy elszipkázza a kormánypárti szavazókat”

– mondta Lovász Dorottya. Ebben az is szerepet játszik szerinte, hogy a kormánymédia és a Megafon sok tízmilliós hirdetésekkel építi Magyarról az „áruló”, „urizáló” narratívát.

A politológus szerint a Medián felmérésében ráadásul sok olyan ellenzéki választó adhatott magas pontszámot a hétfokú skálán Magyarnak, aki a választáson egyébként más pártra szavazna. Az új – még be sem jelentett – politikai erőt ugyanis nem a többi párt közül lehetett kiválasztani a kutatásban, hanem egy hetes skálán értékelhették azok a fideszes, DK-s és momentumos szavazók is, akik már hallottak Magyar Péter nevéről. A kutatás így azt nem mutatja meg, hogy a többi párthoz képest hol tart az új párt, és elérhető cél-e számára a mandátumszerzés a június 9-i EP-választáson...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.