2024. március 30., szombat

VARGA JUDITOT KIHALLGATTA AZ ÜGYÉSZSÉG, MÉSZÁROS LŐRINC BANKJÁÉ LETT A FUNDAMENTA - AZ ÁTLÁTSZÓ HETI LAPSZEMLÉJE

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2024.03.28.


24.hu: Tanúként hallgatta ki az ügyészség Varga Judit volt igazságügyi minisztert


Szerdán tanúként hallgatták ki Varga Judit volt igazságügyi minisztert a Központi Nyomozó Főügyészségen – közölte Fürcht Pál főügyész, a KNYF vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ezt azután hirdették meg, hogy kedden reggel Magyar Péter, Varga volt férje közzétett egy titokban rögzített hangfelvételt, amelyen a volt miniszter arról beszélt neki, hogy „Rogán Antalék kihúzatták magukat” a Schadl-Völner-ügy ügyészségi irataiból.

RTL: 4 hónapja létező, egyetlen embert sem foglalkoztató cég százmilliókért újítja fel a kiszervezett Stefánia úti palotát

A kormány 2021-ben hozta létre a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH), amely megkapta a Stefánia út 14. szám alatti villát, amiben egykor a Magyar Földtani Intézet működött. A villa nettó 300 millió forintos felújítását egy olyan cég nyerte, amely mindössze pár hete létezett. Hogy hogyan akadtak rá, rejtély: az RTL sem telefonszámot, sem honlapot nem talált a VáRo-Bau Kft.-hez. Hiába keresték a közbeszerzési tanácsadót, a cégvezetőt és a kiírót, választ egy hét után sem kaptak.

Telex: Lezárult a tranzakció: a Mészáros-féle MBH lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

„A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává” – derül ki a bank közleményéből. Ez az MBH számára jelentős növekedést jelent: 480 ezer ügyféllel, 530 milliárd forint hitel- és 570 milliárd forint betétállománnyal gyarapszik, valamint lakossági megtakarítási és lakáshitelezési piaci részesedése is jelentősen növekszik. A Fundamenta megvásárlásával az MBH lakástakarékja nagyobb lesz, mint az OTP-é.

Mfor.hu: Politikai szaktanácsadás évi 8 millióért? – erre is költött a Várkapitányság Zrt.

A Budai Vár ráncfelvarrására nyolc éve alapított Várkapitányság Zrt. szépen gyarapszik, 2023-as szerződéseikre rápillantva pedig úgy tűnik, spórolniuk sem igen kell. A 2018-ban alakult állami cég tavalyi, 5 millió forintot meghaladó szerződései között például olyan érdekes tételek is szerepelnek, mint a huszárjárőr-szolgáltatás több mint 10 millióért, álláshirdetések több millióért, karácsonyi ajándék a dolgozóknak 5 millióért, politikai szaktanácsadás 8 millióért, de akadnak még egyéb érdekességek is.

K-Monitor: ÁSZ: Jogszerű, hogy a Miniszterelnökség választáson induló szervezeteknek oszt közpénzt

Ahogy arra az Átlátszó is felhívta a figyelmet, egy jogi kiskapunak köszönhetően gond nélkül áramlik a közpénz választásokon induló, vagy akár kormánypárti politikusokkal együttműködő, támogató civil szervezetekhez. Mivel a közpénzfelhasználás legfontosabb szerve az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a K-Monitor közérdekű bejelentéssel fordult az ÁSZ-hoz és kérte, hogy ellenőrizzék a Miniszterelnökség által finanszírozott szervezeteket. Az ÁSZ válasza szerint nincs szó jogszerűtlenségről, így tennivaló sincs az ügyben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.