2024. április 13., szombat

MÁR DOLGOZNAK A FIDESZ-KAMPÁNYBAN A HATÁRON TÚLI MAGYAR FIATALOK

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2024.04.12.


A korábbi gyakorlatnak megfelelően újból Fidesz-aktivistaként járnak ajtóról ajtóra határon túlról toborzott fiatalok. Korábban csak két-három hétig dolgoztak a párt kampányában, most többen a választásig maradnak. Forrásunk szerint az erdélyi MCC diákjai is kampányolnak, az MCC vezetése cáfolja, hogy a szervezet részt venne ebben.


„Most történik a címek egyeztetése, a címlista frissítése, hogy aztán az utolsó héten már pontosan tudd, kik a sajátjaid, akiket – és csak őket – mobilizálnod kell” – avat be a kampányolás ütemezésébe egy budapesti politikus.

Kampányszakértők szerint a minden pártnál meglévő, innen-onnan gyűjtött címlisták évente legalább tíz százalékot romlanak: a szavazók költöznek, meghalnak vagy kiábrándulnak korábbi pártjukból.

Ezért gyűjt a legkülönfélébb indokokkal aláírásokat, támogatásokat minden politikus és párt, és – a közvetlen kommunikációs hasznosításon túl – ezért rendez a Fidesz közpénzből évente akár több „nemzeti konzultációt”.

Választás előtt a legtöbb párt hivatalosan is megvásárolja a választói névjegyzéket. Ezt elvileg a választás után meg kell semmisíteni, de forrásaink szerint kevéssé valószínű, hogy megtörténik. Későbbi felhasználásuk már illegális, de az ilyen-olyan jogcímeken, okokból gyűjtött aláírások legálisan az adatgazdánál maradhatnak, ha ezt megfelelően jelzik az adatkezelési tájékoztatóban.

Ezeket a listákat folyamatosan generálni kell, és karbantartani. Emiatt mindig szondázd, hogy ki van veled – mondja a megkérdezett politikus. – A kampányig kell az ingadozókat azonosítani: most szondázás, listaépítés folyik. Aztán az utolsó héten jönnek mozgósítani, addigra tudnod kell, ki van veled.

Ezek a listák olyan fontosak, hogy a Fidesznél még a helyieket is Kubatov Gábor pártigazgatónál őrzik, nehogy esetleg lelépjen velük egy dezertáló politikus vagy aktivista. A helyi kampánystáb megkapja őket a Fidesz zárt online rendszerében, de nem letölthetők, nem is őrződnek meg, helyben csak kinyomtatni tudják őket, illetve a kampányban használt tableteken tudnak adatokat bevinni rájuk.

Ezekkel a listákkal járják aztán az utcát az aktivisták, akiknek regisztrálniuk kell, hogy mit mondott nekik, hogyan reagált az a választópolgár, akihez becsöngettek. Ezt a Kubatov-listák néven ismert kampányolási technikát egyébként az MSZP 2002-es, Ron Werber által irányított győztes kampánya után vette át a Fidesz.

Ebben a szimpatizánsokat azonosító utcai munkában dolgoznak a határon túlról érkező magyar fiatalok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.