2024. május 6., hétfő

„A SZÉGYEN BELEÉGETT ENNEK A NEMZETNEK A TÖRTÉNELMÉBE”

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2024.05.05.


Idén a Keleti pályaudvarhoz vonul az Élet Menete, a Dohány utcai zsinagógánál emléktáblát avattak. Niedermüller Péter polgármester súlyos kudarcnak, bűnnek nevezte, hogy nem védtük meg zsidó polgártársainkat.


A holokauszt nyolcvanadik évfordulóján huszadik alkalommal rendezték meg vasárnap Budapesten a vészkorszak áldozataira emlékező Élet Menetét. A gyülekező ezúttal a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar tér volt. A tér névadójának fényképe a helyszínen osztogatott papírzászlókon is feltűnt.

„Megváltoztatta a világ- és a zsidó történelem folyását” – méltatta Herzl Tivadart beszédében Avi Dickstein, a nemzetközi Élet Menete szervezet izraeli ügyvezető igazgatója. Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester – többek között Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet társaságában – emléktáblát avatott az elhurcolt és meggyilkolt áldozatok emlékére.

Fájdalmasan nehéz tudomásul venni, és még nehezebb elfogadni, hogy a zsidók üldözését az akkori magyar társadalom döntő többsége néma közönnyel figyelte, sőt: támogatta – hangsúlyozta Niedermüller Péter. Újra és újra ki kell mondanunk – folytatta –, hogy nem védtük meg zsidó polgártársainkat akkor, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá. A magyar társadalom súlyos történelmi és morális kudarca, bűne ez, amivel ma is szembe kell nézni. A szégyen beleégett ennek a nemzetnek a történelmébe – jelentette ki.

Az emlékezés a szembenézés eszköze. A polgármester szerint el kell mondanunk gyermekeinknek és unokáinknak mindazt, ami történt, de nemcsak a haláltáborok borzalmairól kell beszélnünk, hanem arról is, hogy milyen következményekkel jár a hallgatás és a közöny, a mások melletti kiállás hiánya. A gyűlölet és a gyűlöletkeltés tönkreteszi társadalmat, kirekesztésre és megbélyegzésre nem lehet demokratikus országot építeni – állapította meg Niedermüller Péter, aki kitért arra is, hogy kötelességünk „nyomatékosan és bátran kiállni” Izrael mellett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.