Szerző: KLÁG DÁVID
2024.09.25.
Az újonnan bejelentett ínyencfalatok között a legnagyobb szám egyértelműen A brutalista című alkotás, amit a velencei filmfesztiválos premierje óta az év egyik legjobb amerikai filmjeként tartja számon a sajtó.
A brutalistá-ban Adrien Brody alakítja a kitalált magyar építészt, Tóth Lászlót, aki új életet kezd az Egyesült Államokban a második világháború után. A filmet Brady Corbet (Vox Lux, Egy vezér gyermekkora) rendezte, aki meg is kapta a velencei filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját. Brody mellett többek között Felicity Jones és Guy Pearce is játszanak benne. A brutalista minden beszámoló szerint monumentális, de már csak a statisztikák alapján is: három és fél órás, Corbet pedig a filmet a majdnem 30 éve nem használt, az 1950-es években kifejlesztett VistaVision 35mm-es celluloidra forgatta, ráadásul Magyarországon.
A magyar koproducer Petrányi Viktória volt, a filmben felbukkannak magyar színészek, mint például Sztarenki Dóra és Vilmányi Benett. A brutalistá-t a velencei premier után az A24 forgalmazója azonnal felkarolta, a BIFF keretein belül, egy speciális gálavetítésen lehet majd először látni, mielőtt januárban mozikban kerül. A brutalista a fesztivál Különleges bemutatók nevű szekciójában szerepel.
A brutalistá-n kívül érkeznek még bőven érdekességek: Leos Carax legújabb alkotása, az Ez nem én vagyok, Andrea Arnold Bird című filmje Barry Keoghan és Franz Rogowski főszereplésével, valamint Ausztria idei Oscar-nevezése, a The Devil’s Bath című kosztümös lélektani horror is. Vetítik az idei cannes-i filmfesztivál különdíját kapó A szent füge magja című drámát a száműzetésbe kényszerült iráni rendezőtől, Mohammad Rasouloftól, illetve az idei fesztiválszezon indiai kedvencét, az Minden, ami fénynek tűnik-et is.
A BIFF-en nincsen zsűri, a versenyprogram győzteseit a nézők döntik el, akik a helyszínen tudnak szavazni a felhozatal tíz filmjére. A díjat a zárógálán jelentik be...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.