Szerző: VASKOR MÁTÉ
2024.09.26.
Mint ismert, 2022 februárjában ugyanis a NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt razziát tartott az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai irodájában. A Párbeszéd szolidaritási akciót hirdetett a központ elé, ahol több ellenzéki politikus is megjelent, az épületben kisebb lökdösődés is kialakult. Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselőt és Iványi Gábort azóta gyanúsítottként kihallgatták, tagadták a bűncselekmény elkövetését, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Donáth Annát, a Momentum volt elnökét szeptember 5-én hallgatta ki az ügyészség ugyanebben az ügyben.
Szél Bernadett korábbi országgyűlési képviselőnek 9 órakor kellett megjelennie az ügyészségen. Az Index tudósítása szerint a volt politikus arról beszélt,
"Magyarország sorsát azok az emberek fogják jó útra vinni, akik azt mondják, hogy ilyen körülmények között is azt cselekszik, ami helyes. Én így jártam el, így járok el, és a továbbiakban is így járok el."
Szél még ízlelgeti, hogy 2–8 év közötti szabadságvesztéssel fenyegetik. Az LMP korábbi miniszterelnök-jelöltje úgy látja, ha nincs sok helyes döntés, akkor „előbb a szomszédot viszik, aztán mindenkit, ezek a rendszerek így működnek”.
A helyszínen van Donáth Anna, a Momentum volt elnöke, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, valamint Hadházy Ákos és Jámbor András országgyűlési képviselők is.
Szél Bernadett után felszólalt Iványi Gábor lelkész, aki többek között elmondta, olyan valóságban élünk, amikor rajtunk múlik, hogy lesz-e szabad, demokratikus Magyarország, lesz-e értelme itt élni, vagy hazajönni azoknak, akik elmentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.