2024. szeptember 28., szombat

KÉT SÚLYOS ÁLLÍTÁST IS TETT ORBÁN BALÁZS, DE CSAK AZ EGYIKÉRT KÉRT BOCSÁNATOT

NÉPSZAVA
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2024.09.28.


Azt fenntartják, hogy a megtámadott Ukrajna elnöke „felelőtlenül” belevitte országát „egy háborús” védekezésbe.

Nagyot fordult egyetlen nap alatt a kormányzati kommunikáció: míg csütörtökön még tagadták, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vállalhatatlan kijelentéseket tett, és „a külföldi finanszírozású propagandasajtót” tették felelőssé, péntekre már visszavonulót fújtak. Orbán Viktor miniszterelnök a hagyományos pénteki rádióinterjújában félreérthetőnek és hibának nevezte, amit a bizalmi embere mondott a bizalmi embere nyilatkozatát, amire végül Orbán Balázs kapcsolt, és bocsánatot kért.

A politikai igazgató – mint arról már írtunk – azt mondta a kormányközeli Mandiner podcastjében: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett. Mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna. Azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”

Figyelemre méltó, hogy a megdöbbenést kiváltó nyilatkozat utáni politikai kármentésben a kormányzat csak az 56-os kijelentésre fókuszált. Orbán Viktor azt hangsúlyozta, hogy „a mi közösségünk az 1956-os forradalom talaján áll, abból nőtt ki, nem lenne a mi politikai közösségünk, ha nem lettek volna az '56-os hősök." Közölte, biztos abban, hogy Orbán Balázs, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor "ott lesz velünk a Corvin közben.” Gyorsan helyeselt erre Orbán Balázs: „Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében. Hiba volt részemről, és ha ezzel valakit megbántottam, akkor ezért elnézést kérek. Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél.”

Mindez azt jelenti, hogy két súlyos állítása közül csak az egyikről ismerték be, hogy hiba volt.


Arról a kormányfő, az ügyben szintén megszólaló Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Orbán Balázs sem tett említést, hogy az ukrán elnökre vonatkozó kijelentését korrigálni kellene. Pedig voltaképp nem kevesebbet állított, minthogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij felelős a sok áldozatért, mert védekeznek az országukat lerohanó oroszok hadsereg ellen.

Megkérdeztük Orbán Viktor sajtófőnökét, Havasi Bertalant, a Kormányzati Tájékoztatási Központot és a Miniszterelnökséget is egyetértenek-e Orbán Balázs kijelentésével, ami szerint Zelenszkij elnök felelőtlenül belevitte országát „egy háborús védekezésbe.” Eddig nem kaptunk választ.

Szentpéteri Nagy Richard politikai elemző lapunk érdeklődésére úgy vélte, szinte törvényszerű volt egy hasonló botrány kirobbanása: – Orbán Viktor oroszbarát politikája annyira tarthatatlan, hogy abban a pillanatban, amikor valaki leül és megpróbál erről mélységében beszélni, akkor azonnal, magától értetődően felmerülnek védhetetlen kérdések.

Ha valaki megpróbálja megvédeni Orbán Viktor oroszpolitikáját, akkor az ugyanúgy beleszalad egy ilyen botrányba, ahogy ez most Orbán Balázzsal történt.

Arról, hogy Orbán Balázsnak sikerült-e megmentenie állását a felemás bocsánatkérésével, Szentpéteri Nagy Richard úgy vélekedett: ez szinte mellékszál. – Sokkal komolyabb probléma, hogy a háború, az Ukrajna elleni orosz agresszió folytatódni fog, és a magyar kormány várhatóan Orbán Balázzsal vagy nélküle, de ugyanazt a külvilág számára morálisan védhetetlen politikát fogja folytatni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.