2024. szeptember 28., szombat

KINCSES GYULA: NAGYON EGYENLŐTLEN AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS, EGY OROSZ RULETT, HOVA KERÜLÖK, ÉS MI LESZ

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2024.09.28.


„Én mindig betegesen forradalmár vagy innovátor voltam” – mondta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) volt elnöke Veiszer Alinda eheti műsorában. A beszélgetésben szóba került Kincses Gyula politikai és orvosi karrierje, vezetői ambíciói, és a Budapesten októbertől hatályba lépő, új ügyeleti rendszer is.

Kincses Gyula Záhonyban született, szülei pedagógusok voltak, nagyapja körzeti orvosként dolgozott. Kincses 1998 és 2001 között az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, majd 2007 októbere és 2008 májusa között a második Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkára volt. Bár ez politikailag talán meglepő váltás lehet, de ő a szakmai feladatot látta a pozíciókban. Ahogy félig viccesen fogalmazott, általában azokba a pártokba lépett be, amiket ő alapított. Így lett a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagja. A beszélgetésben azt mondta, nem szégyelli, inkább jó érzéssel gondol vissza ezekre az időkre. Miután érezték, hogy a párt Fidesz közeli irányba indult el, többedmagával megalapították a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP)

A kezdeti politikai munkájára úgy emlékezett vissza, hogy az első parlamentben „becsületes balekok gyülekezete voltunk”. Akkor még szerinte igazi viták voltak, hajnali 3-kor is ott ültek, nem olyan volt, mint most, hogy csak szavazni járnak be a politikusok a parlamentbe. Hittel csinálták a munkájukat, mindenkiben volt egy belső vágy, „hogy valami történjen”. Hétfőn, kedden a parlamentben volt, szerdától vasárnapig a „néppel”. Mivel orvosként dolgozott, előfordult, hogy három napot ügyelt egyben, ilyenkor több mint 72 órát dolgozott, így tudta beosztani az idejét.

„Voltak politikai ambíciói?” – kérdezte Veiszer Alinda. Kincses azt mondta: vezetői ambíciói nem voltak, nem tartja magát ilyen alkatnak, utál szervezeti problémákkal foglalkozni. De változást szeretett volna, és arra is vágyott, hogy

„rajta hagyja a keze nyomát Magyarországon”, vagyis legyen ráhatása a dolgokra. „Ez halványan még ma is megvan” – jegyezte meg.

Kincses Gyula 2019 és 2023 között a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke volt. Azt mondta, nem bánja, hogy már nincs a MOK élén, és azt sem, hogy kikerült a közéletből. Szerinte a kamara egy nagyon alacsony megbecsültségű szervezet volt korábban. Úgy látja, elvégezte azt a munkát, amire vállalkozott: térképre tette a kamarát, eredményeket értek el, például a hálapénz betiltását. Azért se lenne szerinte megfelelő a pozícióra, mert jobb, ha gyakorló orvos a kamara elnöke, ő viszont nem volt az.

Szakmai karrierjében úgy látja, a politika gyakran beszántotta az újításait. Ilyen volt például a vizitdíj is. Kincses Gyula úgy gondolta – és ezt mai napig tartja –, hogy „nincs ingyen leves”. Szerinte a közpénzzel való felelős bánásmód a lakosság dolga is. Kincses Gyula úgy látja, a tervét gyávaságból nem valósította meg a Fidesz: ennek szavazatszerzési okai voltak. Nem merték megtörni azt, hogy az ellátás ingyenes, ennek a levét isszák ma – mondta a MOK volt elnöke.

A beszélgetésben szóba került az is, hogy októbertől életbe lép az új orvosi ügyeleti rendszer Budapesten is. Kincses Gyula szerint ha kívülről nézné, azt mondaná, egy jobban szervezett rendszer jön létre, de itt is a hogyan volt a probléma. Például a kamara azt kérte, ne kelljen 70 év feletti orvosoknak ügyelni, de ezt nem sikerült elérniük. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy az államtitkárság szerint ügyeleti cserékkel ezt is meg lehet oldani. Azt viszont a MOK volt elnöke is pozitívnak tartja, hogy a fővárosban külön szedték a gyerekek és a felnőttek ügyeleti ellátását.

Kincses Gyula szerint az októbertől élesedő rendszer kevesebb zökkenővel fog elindulni, mint azt sokan várják, de azért lesznek fennakadások.

Kiemelte az információhiányt: például ő fővárosi lakosként még nem tudja, hova kell majd mennie orvoshoz, ha munkaidőn kívül lenne rosszul. Szerinte ennek a bizonytalanságnak az lesz az eredménye, hogy a sürgősségi osztályok „fogják megszívni”, mert ha az emberek nem találják az ügyeleti pontokat, inkább oda mennek, és ezért ott nagyobb lesz a terhelés.

Kincses Gyula az egészségügy általános állapotáról is elmondta a véleményét. „Van olyan, hogy csődbe megy az egészségügy?” – kapta meg a gyakran neki szegezett kérdést. A szakember úgy látja, ez egy folyamat, de jelenleg van közösségi egészségügy, „a magyar egészségügy annál jobb, mint a közmegítélése”. Szerinte nem igaz, hogy mindenhol szörnyű a helyzet, a probléma inkább az, hogy nagyon egyenlőtlen az ellátás. „Orosz rulett, hogy hova kerülök, és mi lesz.” Ami nagy változás, hogy egyre nagyobb a betegforgalom, ami nem csak az orvosi kapacitásokat köti le, hanem költséges is. Korábban, ha valaki beteg lett, az vagy meggyógyult, vagy meghalt. „Ma egyre több olyan beteg van, aki tartósan kezelhető, de nem tudjuk azt mondani, hogy meggyógyult.” Példának említette azokat a daganatos betegeket, akiknek állapotát biológiai terápiával hosszú ideig kordában tudják tartani.

A teljes beszélgetést havidíjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.