Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2024.09.25.
Sz. Bíró Zoltán filozófiatörténész, Oroszország-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatója előadásában arról beszélt, amiről szinte alig tudunk valamit, vagyis hogy mi a helyzet ma Putyin Oroszországában. Három nagyobb témát érintett: a jelenlegi gazdasági helyzetet, ennek társadalmi és politikai konzekvenciáit, valamint arról is beszélt, hogy az az intenzív indoktrinációs kísérlet, ahogyan Putyin ideológiailag, kulturálisan és történelemszemléletében átalakítja Oroszországot, hová jutott, hol tart most.
Abból indult ki, hogy noha az orosz gazdaság a GDP alapján a 8-10. a világon, vásárlóerő-paritáson pedig 5-6., a szankciók igenis fájnak, még ha rövid távon egy ekkora gazdaság nem is roppan meg. 2022-ben recesszió volt, tavaly 3,6 százalékos növekedés, csakhogy az országból adatok érkező adatok ma már egyre megbízhatatlanabbak, rendre módosítják, visszavonják azokat
Politikai téren gyakorlatilag semmi sem változik Oroszországban, legalábbis ami a nagy képet illeti: a hatalom elérte célját, egy alternatívák nélküli, monolit világ megteremtését. Nincs cselekvőképes politikai ellenzék, hisz legerősebb alakjait bebörtönözték vagy eltették láb alól. Nincs szabad média, nincs véleményszabadság: e tekintetben a helyzet rosszabb, mint amilyen a Szovjetunió vége felé volt. És eltűntették a társadalmilag aktív civil szférát is – ennek állomásaira külön is kitér az előadás.
Ami ehelyett van: egy konszolidált autokrácia. Olyan ország, amelyből menekül a társadalom tehetséges, jól képzett, aktív rétege. Olyan népesség, amely szinte teljes egészében Putyin háborújának kárvallottja. A háború haszonélvezői csak a szűk hadiipari, tulajdonosi réteg, a háborút kiszolgáló cégek, és bármennyire is különös, de a szerződéses katonák, akik az átlagkeresethez képest komoly zsoldot kapnak – igaz, cserébe az életüket viszik a vásárra.
A társadalom pedig mesterségesen gyereklétben tartott és reszovjetizált. Ez utóbbit Sz. Bíró részletesebben is kifejtette, méghozzá a nálunk is elhíresült, kilencedik osztályos orosz történelemkönyvből kiindulva. Az indoktrináció ugyanis a múlt és a jelen átírásával kezdődik, és ennek fő terepe ma az oktatás. Sz. Bíró Zoltán előadásában megdöbbentő részletekkel és példákkal is bemutatta mindezt.
Az előadás videó és podcast formájában is elérhető...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.