Szerző: NVZS
2025.01.23.
Az amerikai hatóságok nem kötelesek kiadni a bizonyítékokat az olyan ügyekben, mint amilyen Rogán Antalé is, legfeljebb mérlegelhetik a kérést – reagált Radványi Miklós arra, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén elhangzott: a magyar titkosszolgálatok ezt kérték amerikai partnerüktől. Arról nem is szólva, hogy ez nem is a titkosszolgálatokra tartozik, hanem az amerikai Pénzügyminisztérium ezzel foglalkozó főosztályára – mutatott rá az Amerikában élő konzervatív közíró, aki hat éve indította el azt a folyamatot, amely Rogán Antal amerikai szankcionálásához vezetett a Globális Magnitsky törvény keretében. Azt is cáfolta, hogy a kormány kérheti Rogán levételét a szankciós listáról – arra ugyanis csak neki személyesen vagy – jogi, esetleg civil – megbízottja útján van lehetősége.
„A magyar fél kérte amerikai partnerétől, hogy ha rendelkezésére áll olyan információ, amely a döntést alátámasztja, akkor azt adja át, de ilyet az amerikai fél nem tudott átadni” – mondta a Telexnek Sas Zoltán, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület múlt heti ülése után. A képviselők arról kaptak tájékoztatást, hogy a hazai titkosszolgálatok felvették a kapcsolatot az Amerikai Egyesült Államok illetékes szerveivel Rogán Antal ügyében. A lépés jogszerűségét a magyar hatóságok sem vitatják – mondta az ülésen elhangzottak alapján.
De vajon normális-e, hogy a titkosszolgálatok kutakodnak hivatalosan Rogán szankcionálása ügyében az amerikaiaknál? Radványi Miklóst kérdeztük, aki nem csak azért van képben a témában, mert ő volt az, aki a reagani elveket valló washingtoni Frontiers of Freedom Intézet alelnökeként – immár hat éve – összeállította, aláírta és benyújtotta az amerikai igazságügyi tárca vezetőjének és a pénzügyminiszternek azt a beadványt, amely az emberi jogok megsértőit, korrupciót és pénzmosást végrehajtó szereplőire lesújtó Global Magnitsky törvényre hivatkozva, javasolta Orbán Viktor és több családtagja, valamint munkatársa – így Rogán Antal – szankcionálását. Rogán esetében ez most meg is történt, nem csak kitiltották az Egyesült Államokból, hanem lefoglalással sújtották minden az USA-ban, illetve amerikai pénzintézetekben fellelhető vagyonát, pénzeszközeit, és megtiltották a vele való üzletelést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.