Szerző: NVZS
2025.01.20.
„Az infláció összeomlott és lent is maradt” – kürtölte világgá a rég elmúlt átkos rendszer legjobb hagyományait követve Nagy Márton tavaly. Még azt is állította a Portfolio Budapest Economic Fórumán, hogy „Az inflációt legyőztük, lefeküdt, ott is maradt. Én már régóta elengedtem azt, az inflációtól már nem kell félni”. Majd az év vége tájám a gazdasági miniszter úgy fogalmazott, hogy „az infláció a múlt, legyőztük és lent is maradt”.
Nos, nagyon örülünk annak, hogy a gazdasági kormányzatnak – a nagyfőnök, Orbán utáni – első embere ennyire szépnek és jónak látja a helyzetet. Meg annak is, hogy ő személy szerint nem fél a drágulástól – sajnos vagyunk pár millióan, akik vele szemben azért félünk. Mondjuk, némi kellő szerénységet és visszafogottságot azért mégiscsak elvárnánk tőle, hiszen messze nincs mire olyan büszkének lenni. Mert ugyan 2024-ben valóban jelentősen visszaszorult a magyar kormány által váltig háborúsnak nevezett és a külső hatásokra kent (hosszú-hosszú hónapokig egyenesen Európa-rekorder) infláció, ám érdekes módon, még így is a második legrosszabb adatot sikerült produkálnunk tavaly az uniós országok között, rosszabbul teljesítve a háborúban inkább érintett országoknál is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.