2025. január 20., hétfő

A TRUMP-KORMÁNY OLIGARCHÁINAK VAGYONA A MAGYAR GDP HÁROMSZOROSA - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2025.01.20.


A kabinet legjelesebb tagjaink összvagyona 410 milliárd font van. Magyarország GDP-je 173 milliárd. Joe Biden hasonló csapatának mindössze 96 millió GBP jött össze, ami kevesebb volt még Trump vagyonánál is, amit a jelen pillanatban 4.1 milliárd fontra taksálják a szakértők.


Feltehetően sikerül Orbán Viktornak az energia világpiaci árát felverni azzal, hogy Belgrádban – találkozva Aleksandar Vucic államfővel – kijelentette, hogy Ukrajna és Joe Biden kormánya okolható a most kialakult helyzetért, amelyben hazánk számára egyre nehezebb az olcsó földgáz és kőolaj beszerzése. Ezzel mintegy sugallhatta akár azt is, hogy vége lesz a rezsicsökkentésnek, merthogy erre is hivatkozott – amiről még az iráni gazdasági lap, a Shargh Daily is beszámolt. Legfőképp azt a mondatát emelték ki, hogy a két szóban forgó politikus miatt energiaválság alakulhat ki a világban. Ráadásul Ukrajna szerinte drónokkal támadta a Török Áramlatba áramló egyik orosz gázelosztó pontját is. Azt azonban nem közölte a kormányfő - amivel nyilván tisztában volt - hogy az orosz agresszor meggyengítése céljából az EU határidőt szabott az orosz gázszállítások befejezéséhez, s csúsztatásokkal Zelenszkij elnököt állítja be agresszornak az oroszok helyett. És azt is elfelejtette hozzátenni, hogy dacolva az uniós állásponttal, továbbra is orosz gáz érkezik Magyarországra Szerbiából, amelyik ugyebár még nem uniós tagország, igaz, elég közel áll hozzá. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője merte azt állítani, hogy Zelenszkij elnök „energia terrorizmust” épít ki. Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov pedig azt állította, hogy szinte biztos az ukránok szabotázsakciójában az amerikaiak részvétele, közreműködése.

A CBC oregoni lokális tv csatornája – sok- sok egyéb médiummal egyetemben – lehozta az AP tudósítását arról, hogy Trump mai beiktatásának, azaz Trump 2. elnökségének jelentős befolyása lesz Európában azzal, hogy egykori ellenfelei, illetve inkább kritikusai – lásd Angela Merkelt és Olaf Scholz, Justin Trudeau - vagy visszaszorultak/ visszaadták mandátumukat vagy pedig leléptek a politika porondjáról – értve ezen republikánus párttársait a kongresszusban. S így egyre erősebb szélsőjobboldali tengely alakul ki, ami idővel még tovább is erősödhet. S ehelyt az amerikai hírügynökség megemlíti Orbán Viktort, Georgia Melonit olasz kormányfőt, de az amerikai kontinensen még az argentin Javier Melei is idesorolható. Másrészről egyre inkább szimpatizál Trump az autoriter vezetőkkel, mint Putyin és Hszi Csin-ping és az észak-koreai diktátorral, Kim Dzsongunnal.

A Wall Street Journal után a The Moscow Times is megírta már, hogy elnöksége első 100 napjában a kínai elnökkel akar találkozni Trump, legalábbis tanácsadóinak erről beszélt. Feltehetően ő hívja meg a távol-keleti vezetőt hazájába. Hisz tisztázni kell olyan aktuális dolgokat, mint a TikTok, az illegális Fentanyl-szállítmányok (2023-ban 75 ezren haltak meg emiatt, s tavalyi szám még nagyobb lesz), de említhetjük a belengetett 60%-os bűntetővámot is. Arról még mindig nem találtunk megbízható hírforrást, amit a Blikk is megszellőztetett itthon –-, hogy Trump Budapestre jönne találkozni Putyin elnökkel.

Érdekes számításokat végzett a brit bulvárlap, a Daily Express arról, hogy a világon ilyen gazdag oligarcha-kormány még nem állt fel, mint amilyen hamarosan létrejön a washingtoni Fehér Házban. A kabinet legjelesebb tagjaink összvagyona 410 milliárd font , s mellbevágó ez az szám akkor, ha például Magyarország GDP-je 173 milliárd forintot tesz ki, vagy Görögországé 195-öt. Joe Biden hasonló csapatának mindössze 96 millió font jött össze, ami kevesebb volt még Trump vagyonánál is, amit a jelen pillanatban 4.1 milliárd fontra taksálják a szakértők. S tegyük hozzám Elon Musk, a világ leggazdagabb emberének a vagyonát, ami 400 milliárd dollár fölött jár. A nemzetközi birkózás iparából megtollasodott Linda McMahon feltehetően az oktatási miniszter lesz. A Cantor Fitzgerald pénzügyi vállalkozásáról ismert Howard Lutnick kereskedelmi miniszterré lép elő. Trump vejének apja, Charles Kushner ingatlanmágnás szintén a legvagyonosabbak közé tartozik leendő francia nagykövetként, nem mellesleg börtönben is ült adócsalás miatt. A szintén mesés vagyonnal rendelkező arkansas-i Warren Stephens pedig brit nagykövetté avanzsál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.