Szerző: NAGY MÁRTA
2025.02.04.
A Rahimkulov Ruszlan Megdetovics tulajdonában lévő Startimmo Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. ügyvezetője vásárolta meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től Sopron egyik ikonikus épületegyüttesét – erre utal az értékes ingatlan tulajdoni lapján megjelent új bejegyzés. A korábban gyermekotthonként funkcionáló, több épületből álló ingatlan több mint tízezer négyzetméteres, ráadásul Sopron legdrágább városrészében, a Lőverekben van.
Már pakolnak a volt soproni gyermekotthon udvarán, kezd heggyé nőni az egykori szobákból kihordott limlom a Lőverek egyik központi részén. Az állami tulajdonú épületegyüttest az ingatlan-nyilvántartás szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) végre értékesítette. Végre, mert a gyerekeket a már akkor is méltatlanul rossz állapotú otthonból 2009-ben költöztették ki, azóta csak romlott az ingatlan állapota. Sopronban azonban nem mindenki örül ennek. Vannak, akik attól tartanak, hogy az új tulajdonos lebontja az ingatlant, ezért már az épületeket védő élőláncra toboroznak.
Semmi sem jó
Az épület ablaküvegei már rég kitörtek, befutotta a borostyán a falakat, amik köztudottan már akkor vizesek voltak, amikor még itt laktak a gyerekek. A több mint tízezer négyzetméteres ingatlan megvásárlása ennek ellenére is jó üzlet lehet, lévén a Lőverek városrészben a legmagasabb a négyzetméterek ára az egyébként is drága Sopronban.
Január 9-én jelent meg az ingatlan tulajdoni lapján az új bejegyzés, amin a tulajdonos Ábrahám Zsuzsa. Ő az ügyvezetője a Startimmo Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft.-nek, ami saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozik, és ahol Rahimkulov Ruszlan Megdetovics a másik tulajdonos.
Ő Megdet Rahimkulov orosz milliárdos Magyarországon élő kisebbik fia, aki 178 milliárdos vagyonával maga is a 11. helyen volt tavaly a leggazdagabb magyarok Forbes-listáján. Neve felbukkant a Városháza-gate kapcsán, bátyja, Timur pedig a Corvinus Egyetem úgynevezett vizsgabotrányában került legutóbb a figyelem középpontjába. Testvérével együtt ők az OTP és a Mol nagytulajdonosai. Hogy mekkora OTP- és Mol-részesedéssel bírnak a testvérek, azt a tulajdonrészeik átstrukturálása miatt már nehéz már nyomon követni, de 2022-ben még 7 százalékos tulajdonosok voltak az OTP-ben, amivel a bank egyik legnagyobb befektetőjének számítottak.
Telefonon és emailen is kerestük a céget, hogy mik a terveik a soproni ingatlannal, de egyelőre nem kaptunk választ...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.