2025. június 22., vasárnap

A VERESÉG NAPJA, AVAGY KÉMÜGYBŐL BELPOLITIKAI HOMOKOZÓ

NÉPSZAVA / KENTAURBESZÉD
Szerző: TELKES ANDRÁS
2025.06.21.


Miközben Moszkvában május 9-én a „győzelem napját” tartották, a magyar vezetés számára ez a vereség napja lett. Az Orbán-rendszer katonai titkosszolgálatának művelete aznap lepleződött le Ukrajnában.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) aznap jelentette be, hogy két ügynököt fogtak el, akik a magyar katonai hírszerzésnek – azaz a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak (KNBSZ) – dolgoztak (mindketten magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok, korábban az ukrán hadsereg katonái voltak).
***
Az SZBU szerint a KNBSZ hírigényének első kérdéscsoportja külföldi (NATO- és magyar) katonák (békefenntartók) esetleges Kárpátaljára érkezésére, a katonai, rendészeti szervek, valamint a lakosság lehetséges reakcióira vonatkozott. Másodsorban kiemelt feladat volt információk szerzése a kárpátaljai ukrán fegyveres és rendészeti erőkről, a haditechnikáról (harci járművek, helikopterek, repülők, légvédelmi eszközök), azok elhelyezkedéséről, katonai és polgári infrastrukturális építkezésekről (hidak, alagutak). Szerepelt még a kérdések között a kárpátaljai fegyver-feketepiac és a migráció.

Az első kérdéscsoport a NATO és Amerika szempontjából érdektelen. Békefenntartókra Kárpátalján nincs szükség, csak a frontvonalon. Lehántva a kérdések tartalmazta ködösítést, a lényeg az, hogy mit szólnának a kárpátaljai ukrán fegyveres erőkben és rendészeti szervekben szolgálók, továbbá a civil lakosság a magyar katonák megjelenéséhez.

A NATO szempontjából a második kérdéscsoport is értelmetlen. A NATO és Amerika számára közel sem elsődlegesek a kárpátaljai ukrán fegyveres erőkről szóló információk. A Nyugatot a frontvonal menti helyzet érdekli, nem a kárpátaljai. Zelenszkij a Válasz Online-nak adott interjúban megerősítette, hogy nincs ilyen NATO-hírigény...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.