Szerző: FARKAS GYÖRGY
2025.06.12.
Csaba László, az MTA rendes tagja egy tudományos ülésen tartott előadásában – amelyet az InfoRádió idézett – azt mondta: ritkán látja az ember, amikor a történelem fordul, de most van egy ilyen fordulópont. A közgazdász a Világgazdasági Tanács tudományos ülésén a globális illiberalizmusról beszélt, amit szerinte Orbán Viktor kormányfő úgy szokott megfogalmazni, hogy
egész mostanáig azt mondták, mi vagyunk a történelem mellékutcája, de mi valójában a történelem főutcája vagyunk.
A mostani változás szélesebb alapokra, az intervencionizmusra, a stabilitás biztosítására támaszkodik, amely a ’30-as években világszerte általánossá vált abban az extrém formában, hogy az állam mindent jobban tud, még a saját polgárainál is jobban. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez kezdődött el Donald Trump második elnökségével is, az irány a fékek és ellensúlyok rendszerének alapvető átalakítása. „Donald Trump második elnökségével elkezdődött egy új korszak, ami nagyjából mindent megkérdőjelez, amit korábban gondoltunk a világról, értve ezen a szabályalapú trendeket, mind az Egyesült Államokon belül, mind nemzetközileg.”
A professzor szerint már az uniós politikában is megfigyelhető egy etatista fordulat; a politika elment a szuverenisták térnyerése irányába,
és a szuverenisták ahhoz ugyan nem elég erősek, hogy szétverjék az EU-t, de ahhoz igen, hogy a jelentős pénzköltéssel járó fordulatokat befagyasszák. Ennek következtében viszonylag könnyen előre jelezhető a meglévő elemzések alapján, hogy az Európai Unió nem tud egy növekedési góccá válni.
Összességében ez a paradigmaváltás együttesen egy olyan világgazdaságot hoz létre, amelyben a bizonytalanság a meghatározó tényező – tette hozzá.
Trump leginkább arra büszke, hogy a republikánus pártot, amely egykor a tojásfejűeké volt, a munkások pártjává tette. Más kérdés, hogy a munkások ezért nagy árat fizetnek majd – ahogy a bolsevizmusért is nagy árat fizettek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.