2025. július 6., vasárnap

❗️ILYEN AZ IGAZI PITIÁNEREK BOSSZÚJA! ÁLLJUNK KI A POLITIKAI OKOKBÓL ÜLDÖZÖTT HÁROM PSZICHOLÓGUS OKTATÓ MELLETT! – Add tovább!

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVY RITA
2025.07.06.


A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugodtan lecserélheti a nevét Pázmány Péter Orbánista Egyetemre, mert az a meghurcolás, amit a három oktató ellen művelnek, semmilyen módon nem egyeztethető össze a katolicizmussal! Hiszen Ferenc pápa engedélyezte a meleg párok egyházi megáldását, ami azt jelenti, hogy a fegyelmi eljárás alá vett kollegák, csupán Ferenc pápa tanítását követték. Kengyel Judith, Zsilla Ágnes és Szondy Máté pszichológusok pontosan azt állították ugyanis a HVG.hu-nak adott interjújukban, amit a katolikus egyház 2023. decemberében kiadott Fiducia supplicans c. nyilatkozatában a Hittani Kongregáció vezetője Víctor Manuel Card. Fernández Ferenc a pápával mély egyetértésben megfogalmazott. Az eljárás alá vetett egyetemi oktatók ezt mondták: „minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű.” Az egyházi rendelkezés pedig azt iktatta törvénybe, hogy a katolikus egyházban ezentúl az azonos nemű párokat is megilleti Isten áldása, mégpedig azzal a céllal, hogy „ami igaz, jó és emberileg érvényes az életükben és a kapcsolataikban, gazdagodjon, megszentelődjön és emelkedjen a Szentlélek jelenléte által.” Vagyis az egyház azonos értékű tartja mindazt a szeretetet, hűséget, egymás mellett való kitartást, gondoskodást, ami egymást szerető emberek között megvalósul: függetlenül attól, hogy milyen neműek. Azaz igaz az állítás, hogy „minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű.” Igaz és katolikus!

Az volt még a három oktató bűne, hogy kimondták „tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.” Ebben a témában létezik egy sereg nemzetközi teológiai kutatás is, ami szintén ugyanezt támasztja alá. Például a Bécsi Egyetem professzorának Prof. Dr. Gerhard Marschütz tanulmánya: „Gefährdetes Kindeswohl? Gleichgeschlechtliche Familien in theologisch-ethischer Sicht” (Veszélyeztett gyermekjólét? Azonos nemű családok teológiai-etikai szempontból), in Marriage, Families & Spirituality, Children in Same-Sex Households, Volume 25, issue 2, 2019. De ezer másik cikket is felhozhatnék.

Tehát, amikor a Pázmány Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara etikai eljárást indított a három pszichológus oktatóval szemben, akkor teljesen negligálta mind a kurrens teológiatudomány álláspontját, mint pedig a Vatikán rendelkezéseit a témában. Vagyis ez a fegyelmi eljárás semmiképpen nem egyeztethető össze a katolikus egyház tanításával, azt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja és beszáll egy olyan politikai hadjáratba, ami lábbal tiporja nem csupán a demokratikus alapjogokat (gyülekezési szabadság), de egyúttal az alapvető emberi jogokat is. Ez pedig nem csupán erkölcstelen, hanem semmi köze a katolicizmushoz! Amennyiben elmarasztaló ítéletet hoznak, erről tudomást kell szerezni az Apostoli Szentszéknek is!

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatói petíciót indítottak azért, hogy megvédjék tanáraikat és engem is megkértek, hogy segítsek ebben. Kérés nélkül is írtam volna az ügyről. A petíciót a fotó látható Dr. Birher Nándor Máté dékánnak címezték, aki szerintük az oktatók elleni támadás hátterében áll.
Kérlek Benneteket írjátok alá a petíciót minél többen és osszátok meg ezt a posztot! A petíció linkjét a kommentek közé teszem, keressétek ott, kérlek!
A címben szereplő "pitiáner" kifejezést a magyar kormányra értem, aki ilyen módon áll bosszút a Pride sikere miatt! Ne hagyjuk!

Add tovább, álljunk a megtámadott oktatók mellé!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.