Szerző: F. SZABÓ KATA
2025.07.19.
Nagyon úgy tűnik, hogy végül a tiltakozások ellenére mindenképpen az ELTE-hez csatolják az egykori MTA, most a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó Bölcsészettudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi, valamint a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontot. Ebből előreláthatólag sem az egyetem, sem a kutatóintézetek nem profitálnak majd. Kinek és miért ilyen fontos ez mégis? Ki hozhatta meg ezt a döntést?
Teljesen abszurd ötlet, hogy a kutatóhálózatból kiveszik a társadalomtudományi és bölcsészettudományi kutatóintézeteket. Én nem hiszek abban, hogy ezt az ELTE kezdeményezte volna, ez teljesen életszerűtlen. Nyilvánvalóan valahonnan a kormányfő közeléből származik ez a kezdeményezés, de azt, hogy ez közvetlenül a miniszterelnöktől jön-e, nem tudhatom. Elképzelhető, de én valószínűbbnek tartom, hogy inkább súgtak neki olyan emberek, akik lehetőséget látnak ebben. Ebből következik, hogy ilyen buta módon esnek neki az intézményhálózatnak, ami alatt nem csak a volt akadémiai kutatóintézeteket értem, hanem általában az autonóm intézményeket. A jelenlegi kormánynak egy ideje az a legfontosabb, hogy ellenségeket keressen, akiktől „megvédheti” a magyar embereket, és megőrizheti hatalmát. Ezt az ellenséget megtalálták a CEU-ban, Sorosban, Brüsszelben, most pedig az ukránokban. Ennek a harcnak egy mellékhadszíntere az Akadémia és az értelmiség, azon belül a humán- és társadalomtudományi terület elleni fellépés...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.