2025. augusztus 30., szombat

PILZ OLIVÉR: AZOKON A HELYEKEN MÁR ÖSSZEOMLOTT AZ OKTATÁSI RENDSZER, AHOL EGY GYEREK A TANÁRHIÁNY MIATT NEM LEHET AZ, AMIRE KÉPES LENNE

NÉPSZAVA
Szerző: F. SZABÓ KATA
2025.08.30.


A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint a teljesítményértékelési rendszer igazságtalan, az a Nevelésügyi Kormánybizottság pedig, amelyik Orbán Viktorral és Pintér Sándorral alakult meg, nem hajlandó válaszolni a legegyszerűbb kérdésekre sem. Interjú.

Az idei tanévkezdet az előző évekhez képest viszonylag nyugodtnak ígérkezik. Úgy tűnik, most szeptembertől semmi újdonsággal nem készül a kormányzat. Be van fejezve a nagy mű, az alkotó pihen?

Nem lehet tudni. Tanév közben is szoktak remek ötletei lenni a kormánynak, nem mondhatjuk biztosan, hogy ez egy nyugodt év lesz. Egyébként lenne egy kötelességük – szeptember elsején lesz öt éve, hogy bevezették a Nemzeti Alaptantervet, és a jogszabály szerint azt öt évente felül kell vizsgálni. Már tavaly decemberben megkérdeztük, hogy folyik-e már ez a munka, akkor azt válaszolták, hogy még nem kezdték el. Néhány hete ismét levélben kerestük meg a Belügyminisztériumot, hogy hol tart a felülvizsgálat, amire csak annyi reakció érkezett, hogy továbbítják a kérdést az illetékeseknek. Hozzáteszem, hogy az előző NAT-nak sem történt meg a felülvizsgálata, egy ilyen jogsértést a kormány mindenképpen elkövetett korábban is. 2023 év végén alakult a kormányon belül egy tárcaközi Nevelésügyi Kormánybizottság, amelyik tele van oktatási szakemberekkel, mint a miniszterelnök, Orbán Balázs, Pintér Sándor belügyminiszter és mások. Arra is rákérdeztünk, hogy az elmúlt két évben ugyan mit végeztek ők, és hány alkalommal ültek össze, de erre sem érkezett válasz. Nem nagyon látjuk, hogy a bizottság megalakulása óta bármilyen javuló tendencia lenne az oktatásban, hogy akár a diákok, akár a pedagógusok szakmai helyzete pozitív irányt vett volna.

A kormány sikerként tálalja, hogy a pedagógusképzés az egyik legnépszerűbb volt az idei felsőoktatási felvételik során. Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos pedig a hét elején azt mondta, hogy idén augusztusban már kétezerrel több pedagógus van a pályán, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Ezt sem tartja előrelépésnek?

A kormányzati kommunikáció hurráoptimista szemlélettel állítja, hogy javult a helyzet, de ha jobban megnézzük a számokat, kiderül, hogy ez alaptalan. Valójában 20 százalék alatt van a pedagógusképzésre felvettek között a most érettségizettek aránya. Vagyis a mintegy 15 ezer felvett hallgatóból kevesebb, mint 3 ezren vannak ezek a fiatalok. Ők jelenthetik valójában a jövőben az utánpótlást, csakhogy a tapasztalatok szerint a felvetteknek körülbelül a harmada, negyede az, aki végül pedagógus pályára áll, és egy-két évnél több időt el is tölt ott. Ezzel szemben a nyugdíjba vonulók száma több ezresre tehető minden évben.

De kik a többiek, akik a pedagógusképzést választották, és miért nem lehetnek ők a jövőben a nyugdíjba vonulók utódai?

Nehéz pontosan követni, hogy kik ők, de vannak tendenciák, amikből le lehet vonni következtetéseket. Egyrészt rendkívül népszerű a gyógypedagógus-képzés, és informálisan sok helyről halljuk, hogy sokan azért végzik el, mert a saját gyerekük valamilyen módon érintett. (A pedagógusképzés területén belül a második legnépszerűbb volt idén a gyógypedagógia, a felvettek száma 2728 fő, többségük (1512 fő) 26 évesnél idősebb – a szerk.) Vagyis a saját gyereküket akarják fejleszteni, mert az állam nem látja el ezt a feladatát sem, ami egyébként szintén törvényi kötelessége lenne. Vagy csak papíron kapják meg a fejlesztést ezek a gyerekek és nem szakember végzi azt. Emellett vannak nagyon sokan, akik már eleve pedagógusok, csak lojalitásból, vagy gyengéd kényszerítés hatására átképzik magukat. Gondolok itt arra például, hogy azt mondja nekik a tankerületi vezető vagy az iskolaigazgató: neked csak úgy fog kijönni az óraszámod ebben az iskolában, ha magyar mellett fizikát is tanítasz, úgyhogy hajrá, végezd el a fizika szakot is. Vagyis egészen biztos, hogy összességében nagyon kevés új pedagógus jön ki a képzésből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.