2025. október 10., péntek

„KRASZNAHORKAI MEG A SOK S…GGFEJ” – A NER MOST BÜSZKE A MAGYAR NOBEL-DÍJRA, DE A DÍJAZOTT TÖBB MINT KELLEMETLEN SZÁMÁRA

HVG
Szerző: HVG.HU
2025.10.09.


Ahhoz képest, hogy mekkora hír volt, meglehetősen lassan, csaknem 40 perccel a stockholmi bejelentés után Orbán Viktor Facebook-oldalán is megjelent a gratuláció Krasznahorkai László sikeréhez, igaz a miniszterelnöknek mindenekelőtt az jutott az eszébe róla, hogy ő az első gyulai Nobel-díjas.


A suta poszt mögött felsejlik Krasznahorkai éles kritikája az ország állapotáról, és a NER vele való vagdalkozása – legutóbb a válogatott szavairól hírhedt Bayer Zsolt tollából.

"Ezek a Krasznahorkai-mondatok nem nívósabbak egy átlag Facebook-komment színvonalánál, naponta olvasok ehhez hasonlókat"

– írta Bayer a Magyar Nemzetben idén februárban megjelent Krasznahorkai meg a sok s…ggfej című publicisztikájában.

Krasznahorkai Lászlót decemberben Stockholmba várják mint friss irodalmi Nobel-díjast, de a magyar író már az idei év elején is járt Svédországban, ahol a Kulturhuset Stadsteatern nemzetközi irodalmi díját vette át a Herscht 07769 című regényéért. Akkor a Svenska Dagbladet című svéd lapnak adott interjút, és ebben lesújtó képet festett a magyarországi állapotokról.

"Orbán és társai most dicsőséges történelmünkről beszélnek. Ez több mint nevetséges. A magyar történelem csak vereségekből áll"

– állapította meg Krasznahorkai, aki beszélt arról is, Berlin után miért inkább a monarchia városaiban – Bécsben, Budapesten és főként Triesztben – szeret már élni. Trieszt például mindig multikulturális és nemzetközi volt szerinte, „nem úgy mint Magyarország, amely az elmúlt évtizedben egyre jobban eltávolodott a Nyugattól, Orbán Viktor nemzeti konzervatív uralma alatt”....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.