2025. október 13., hétfő

ÚGY TETTÉK LE A NEMZETKÖZI ÚSZÓSZÖVETSÉG ÚJ BUDAPESTI KÖZPONTJÁNAK AZ ALAPKÖVÉT, HOGY AZ EGÉSZRE MÉG NEM IS KÉRTEK ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYT

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2025.10.13.


A World Aquatics budapesti székházat is tartalmazó Láng projekt újragondolt terveit a Népszava információi szerint még nem tárgyalta az Országos Építészeti Tervtanács.


Letették a Nemzetközi Úszószövetség, a World Aquatics (WA) új budapesti központjának alapkövét, de az építési engedélyt még meg sem kérték rá – tudta meg a Népszava.

Ásót ragadott múlt kedden Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, Huszain al-Muszallam a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a WA elnöke, valamint Zentai Péter, Ruszlan Rahimkulov orosz-magyar üzletember jobb keze a Váci úton, a leendő Láng negyed szélén, hogy nagy csinnadrattával letegyék a WA új központjának alapkövét és ezzel szimbolikusan elindítsák az új székház mellett rengeteg lakást, irodát magában foglaló gigaberuházást. Az eseményre meghívták Tóth József XIII. kerületi polgármestert is, aki a hátsó sorból figyelte az aktust, abban bízva, hogy ez tovább növeli a kerület presztízsét. És persze abban is, hogy a befektető megvalósítja mindazon közösségi beruházásokat, amelyeket korábban ígért.

Az eseményen bemutatták a legújabb látványterveket is. Itt érdemes felidézni Fürjes Balázs állami beruházásokért felelős egykori kormánybiztos, államtitkár elszólását, miszerint nem kell annyira komolyan venni ezeket, nem többek üres blöffnél. A Dagály Úszóaréna is egészen máshogy nézett ki az alapkőletételkor bemutatott képeken, mint a megnyitó idején betonba öntve. Ez talán igaz lesz az új WA központ épületére is - a két éve mutatott képeken sem így nézett ki -, az oldalt kissé felgyűrt fehér doboz mindenesetre nem tűnik építészeti mágnespontnak. (Az új központban az irodák és konferenciaterem mellett étterem, VIP-részleg, több medence, edzőterem és egy szálloda is helyet kap. Az Alpár Ignác által tervezett műemléki védettséget élvező szerelőcsarnok is a központ része lesz.)

A székházat is tartalmazó Láng projekt újragondolt terveit a Népszava információi szerint még csak ezután tárgyalja az Országos Építészeti Tervtanács.

A Sára Botond által vezetett fővárosi kormányhivatal az engedélyezésre vonatkozó kérdésünkre azt válaszolta, hogy a World Aquatics budapesti székházának épületére vonatkozóan építési engedély iránti kérelem nem került benyújtásra.

A „Láng-negyed” építtetője az eddig kiadott építési engedélyek alapján a lakó- és irodaépületek megvalósításával összefüggésben az építőipari kivitelezési tevékenységet nem kezdte meg”.

Mindez azért is különös, mivel a WA-egyezséget nyélbe ütő Szijjártó Péter külügyminiszter az úszószövetség ideiglenes budapesti irodájának tavalyi megnyitóján úgy számolt, hogy 2026 végére megépül a Láng-negyedbe tervezett új központ és a Magyarország által rendezendő 2027-es világbajnokságot már onnan irányítja a sportszervezet. Utóbbit még mindig így tervezik, de

a kulcsrakész átadás időpontja már 2028 második negyedévére csúszott.

Holott a kormány nagyon igyekszik. Az orosz mágnás projektjét elsőként nyilvánították rozsdaövezeti akcióterületté, kiemelt státuszt kapott az azzal járó engedélyezési könnyítésekkel, az ügyintézési idő például 8-15 napnál nem lehet több. De úgy tűnik, ez sem volt elég...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.