Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2026.02.04.
Közkeletű értelmezés, hogy az elmúlt tizenhat évünk a jogi határátlépések időszaka. Visszamenőleges jogalkotás; bírósági ítéletek végre nem hajtása; bírói gyakorlattal nem rendelkező igazságszolgáltatási vezetők kinevezése; rövid távú politikai döntések Alaptörvénybe foglalása, amitől a gránitszilárdságú építmény előbb lyukacsossá vált, majd homokká porladt. Csak néhány példa az elmúlt évekből a jogállamiság gyengítésére, ami ellen tiltakozni – szól az álpolitológiai közhely – felesleges, úgysem érdekel senkit.
Pedig a jogállam minden ellenkező híreszteléssel szemben fontos és hasznos, s nem azért, hogy fenntartásával szöszös pulóveres értelmiségiek kifinomult ízlésének feleljen meg az állam. A törvény és jog uralma többek között azt jelenti, még egy kormányzat sem dönthet kénye-kedve szerint, maga az állam sem állhat a jog fölött. Vitás esetekben pedig a független magyar bíróság ítélkezhet, senki más. Különösen nem avatkozhat be az állam egy bírósági eljárásba, hogy a neki megfelelő döntés szülessen.
Ahol ez lehetséges, ott minden lehetséges.
Például az, hogy akár választási jogorvoslatokban is az állam döntsön. Ebbe a szakadékba zuhanunk most, amikor egy tegnapi kormányrendelet az ukrajnai háború okozta veszélyhelyzetre hivatkozva (tényleg, az ónos esőért ki a felelős?) arra utasítja a bíróságokat, hogy az önkormányzatok által az államnak fizetendő szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket szüntessék meg. A célkeresztben nyilvánvalóan Budapest áll, amelytől előbb sok milliárdot vontak el, majd most a lépés jogszerűségét vitató, s ezért pert indító Fővárosi Önkormányzatot mattolja a kormány. Ezzel lényegében elismerve, hogy az elvonás jogszerűtlen, s a lépéssel alighanem a várható pervesztést akarta megelőzni. A visszamenőleges hatályú kormányrendelet alkotmánybírósági döntésre hivatkozik, azonban a jogi alapzat még a polgári Magyarország eszméjénél is légiesebb. Ezt egy gyors levezetés is bizonyítja, de az ügy még annak is napnál világosabb, akinek nem a talár volt a jele az oviban. Ha ugyanis egyetlen kormányrendelettel folyamatban lévő bírósági ügyek lezárhatóak, ugyan mi tartaná vissza attól a kabinetet, hogy a továbbiakban rendszeresen éljen a még Matolcsy György nemzeti bankos pénzkezelésénél is unortodoxabb eszközzel?
...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.