2026. május 3., vasárnap

EGYRE DAGAD A BOTRÁNY, VIDNYÁNSZKY ATTILA IS TÁVOZOTT AZ NEMZETI KULTURÁLIS ALAP BIZOTTSÁGÁBÓL - A TÁVOZÓ KULTURÁLIS MINISZTER, HANKÓ BALÁZS EMBEREI EGYSZERŰEN ÁTVERTÉK ŐKET

NÉPSZAVA
Szerző: Á.Z.
2026.05.02.


Gyors egymásutánban távoznak a tagok a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságából azután, hogy kiderült, a testületet gyakorlatilag átverte az az ideiglenesen működő kollégium, amely 2025 vége felé összesen 17 milliárd forint támogatást osztott ki a Fidesz, illetve az Orbán-kormányhoz közeli celebritásoknak. Azután, hogy Baán László és Both Miklós is lemondott a tagságáról, szombati bejelentése szerint távozik Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója is, aki az ATV Híradó kérdésére erősítette meg, hogy már napokkal ezelőtt elhagyta a testületet.

A 17 milliárd forintos pénzszórásról a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma (KKPIK) döntött, amelyben Hankó Balázs távozó kulturális és innovációs miniszter közeli munkatársai ültek. Ők egyszerűen hallgattak az osztogatásról, vagyis feketén-fehéren átverték az NKA Bizottságát. A KKPIK-nak mindössze két pályázata volt meghirdetve: a Jókai Mór-emlékév megvalósítására előirányzott 30 millióról, valamint a Márai Sándor-évforduló programjaira szánt 100 millió forintról számolt be írásban az NKA Bizottságának az április 23-i ülésen. (Utóbbi pályázatot a Petőfi Kulturális Ügynökség nyerte meg.) Az ideiglenes kollégium elnöke Ughy Attila, a Lechner Kft. tanácsadója, egykori fideszes polgármester, tagjai Zámbó Nóra jogász, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Közigazgatási Államtitkári Titkárságának főosztályvezetője, titkárságvezetője, továbbá Burom Gábor, a KIM miniszteri kabinetfőnök-helyettese. Baán László egyébként le is írta a Hankó Balázsnak küldött lemondó levelében, hogy a KKPIK egyszerűen megtévesztette az NKA Bizottságát. Both Miklós a maga részéről a következőképpen indokolta a döntést: „A mostani ügyben számomra az a legsúlyosabb, hogy miközben a Bizottság szakmai alapon működött, utólag olyan döntési és közzétételi hiányosságok váltak láthatóvá, amelyek miatt a Bizottság nem rendelkezett a felelős mérlegeléshez szükséges teljes információs háttérrel. Ez az, amivel nem tudok közösséget vállalni”...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.