2026. május 3., vasárnap

MARKÓ BÉLA: ERDÉLYI TANULSÁGOK

NÉPSZAVA
Szerző: MARKÓ BÉLA
2026.05.03.


Erdély úgymond tündérország, vagyis meseország. Főként Magyarországról nézve. De azért azt a mesét nem kellett volna elhinni sem itt, sem ott, hogy az itteni ügyeink ott dőlnek el.


Fogalmam sincs, rajtam kívül még eszébe jutott-e Erdélyben valakinek április 12-én este egy másik eredményhirdetés, harminc évvel ezelőttről. Bár ezúttal Marosvásárhelyről követtem, hogy mi történik Budapesten, bevallom, számomra hasonlónak tűnt ez az eufória ahhoz, mint amikor 1996. november 17-én este a bukaresti Egyetem téren az ünneplő román tömeg körbefogott minket, erdélyi magyar politikusokat, szorongatták a kezünket, ölelgettek, köszönték a segítségünket. Az ellenzék elnökjelöltje, Emil Constantinescu megnyerte a választást Ion Iliescuval szemben, és ehhez a mi szavazataink döntő módon járultak hozzá.

Ritkák az ilyen boldog pillanatok a politikában, el is múlnak hamar, de az a fordulat sokáig meghatározta az életünket, hiszen akkor fejeződött be a romániai rendszerváltás. Akkor vált visszafordíthatatlanná az a folyamat, amely 1989-ben Ceaușescu bukásával elindult, majd egy időre megtorpant. Új korszak kezdődött ezzel az erdélyi magyar politikában is. A frissen megválasztott államfő teljes meggyőződéssel kiállt a román-magyar kiegyezés mellett, és előzetes megállapodásunk szerint beléptünk a többpárti koalíciós kormányba. Mindenképpen kockázatos, történelmileg is előzménytelen vállalkozás volt ez, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökeként kaptam bőven hideget-meleget abban az időben, de utólag bebizonyosodott, hogy igazunk volt. Kezdetét vette egy nehéz, gyakran konfliktusos, de eredményes együttműködés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.