2026. május 21., csütörtök

RADNAI MÁRK: NEM AKAROK SENKIT MEGBÁNTANI, DE AZT GONDOLOM, HOGY A FIDESZNEK VÉGE

NÉPSZAVA
Szerző: BITTNER DÁNIEL
2026.05.21.


A választási győzelem után sem nyitják ki a Tisza 29 fős tagságát – mondta lapunknak adott interjújában Radnai Márk, a párt alelnöke. Sulyok Tamás utódlását közvetlen államfőválasztással oldaná meg, de azt cáfolta, hogy a pozíciót Forsthoffer Ágnesnek szánnák. Száz százalékig biztos abban, hogy lesznek népszerűtlen döntéseik is, a legnehezebb pillanat lesz, amikor az emberek felfogják, hogy milyen helyzetben van az ország. Interjú.

Soha nem látott választási győzelmet arattak. Kormányon tervezik továbbépíteni a pártot a következő négy évben?

Én a klasszikus pártépítésben nem hiszek, a politikai közösségben sokkal inkább. A Tisza Szigetek az ország legnagyobb mozgalmi hálózata jelenleg. Ők két évvel ezelőtt nem azért álltak mellénk, hogy minél nagyobb legyen a párt, sokkal inkább azért, mert ők is a rendszerváltásért akartak dolgozni. Nem tartom jó iránynak, hogy klasszikus párt struktúrát hozzunk létre, ahol megvannak a párt kinevezettek, helyi kiskirályok, megyei vezetők, regionális vezetők egészen a legkisebb településig, mert abból még soha semmi jó nem sült ki.

Szóval a párttagságot sem nyitják ki a mostani hivatalos 29 főről?

Egyelőre nem tudok ilyen szándékról.

A 141 parlamenti képviselőjük háromnegyede sem párttag. Ez nem okozhat gondot hosszú távon?

Nem tudom, milyen problémát okozott eddig?

Nem véletlenül alakultak ki a pártok. A hűség, a fegyelem és a keretek nem jönnek rosszul, ha kormányozni kell.

De ez hova vezetett? Azt látom, hogy minden ilyen monolit építkezés, ahol sok embert kell egy kijelölt struktúrába kényszeríteni, előbb-utóbb oda vezet, hogy mindent a központi irányítás határoz meg és elveszik az egyén. Egy politikai közösség szerintem lehet mozgalmi dinamikával fejlődő élő organizmus.

A frakciónak és az egységes politikai háttérnek csak működnie kell.

Hűség az ügy iránt van. Itt akkor keletkezhet probléma, ha mondjuk a kormányzat egészen mást csinál, mint amiért ezek az emberek feladták az előző életüket. Ilyen értelemben szerintem ez a legjobb modell, mert így van fék és ellensúly a rendszerben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.