Szerző: HANTÓ FRUZSINA
2026.07.03.
Április 12. óta sokaknak lett egészen pici az a világ, amit eddig hatalmasnak gondoltak, mások meg úgy érzik, most nyíltak ki igazán a lehetőségek. Megoldódhat a két tábor közötti feszültség?
Attól függ, mi ez a két tábor és mekkora ez a feszültség. De akármekkora is, hamar meg fog szűnni, április 12-én ugyanis nem egyik tábor, párt, politikai oldal győzte le a másikat, hanem egyik nem-párt a másik nem-pártot, a Tisza nevű parlamenten kívüli népmozgalom győzte le a parlamentet is kontrollja alatt tartó önkényuralmi állampártot. Úgyhogy a lehetőségek tere nem egyik vagy másik oldal, hanem Magyarország előtt nyílt ki most. Magyarország kerülhet vissza a nagyvilágba. De az Európai Unió Magyarországa. A Trianonban fogant szerencsétlen, kisnemzeti, önbizalom-hiányos, Nyugat és Kelet között vergődő Magyarországnak − meggyőződésem szerint − vége: száz év után újra nulladik órában vagyunk − Magyarország újraindítható.
Nem túlzás egy mégoly nagyarányú választási győzelemtől és kormányváltástól Magyarország történelmi újraindítását várni?
De, túlzás. Ahogy túlzás volt az önkényuralmi rendszer bukását várni az április 12-i választástól. Csak hát – mint egy orosz filozófus mondja − nem a törvényszerűtől és megszokottól, csak a csodától lehet jót várni. Az igazság váratlanul és előreláthatatlanul bukkan fel. Így bukkant fel az igazság április 12-én is − a csoda megtörtént, és folyamatosan történik azóta is. Olyan az egész, mintha álmodnék. Tényleg csoda történt. Az ég-egyvilágon semmiből nem következett, hogy a két évvel ezelőtti „kegyelmi botrány” kirobbantotta rendszerválságból egyszer csak előpattan egy Magyar Péter nevű fiatalember – a volt igazságügyi miniszter volt férje – és fél éven belül a Partizán stúdiójából egy rendszerellenes népmozgalom élén találja magát, aztán a Tisza nevű választási párt vezetőjeként bejárja és politikai öntudatra ébreszti az országot, ma pedig az ország miniszterelnöke...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.