2026. augusztus 13., csütörtök

GYANÚSÍTOTT MÉG MINDIG NINCS, TANÚKAT MÁR KIHALLGATTAK A MATOLCSY-KLÁN KÖRÜL GYŰRŰZŐ MNB-BOTRÁNYBAN

NÉPSZAVA
Szerző: P.ZS.
2026.08.13.


Az elmúlt két hónapban tanúkihallgatásokra került sor az MNB-ügyekben, gyanúsított még nincs – közölte a Népszavával a Központi Nyomozó Főügyészség.


A rendőrség, illetve a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2025 februárja óta nyomoz a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) érintő bűncselekmények ügyében. A gyanú hűtlen kezelés; egyszerre vizsgálják az MNB-alapítványok ügyét és a nemzeti bank gyanús székházberuházásait. A nyomozást az Állami Számvevőszék jelentése és feljelentése indította el az MNB alapítványa, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) ügyében, ahol az első gyanú szerint akár 300 milliárdos kár is keletkezhetett, egyrészt a jegybanki alapítványnál, másrészt a kecskeméti Neumann János Egyetem alapítványánál.

Mint ismert, az ÁSZ azt tárta fel, hogy a PADME az eredetileg 500 milliárd forintos vagyonából több száz milliárd forintot vesztett el téves vagy szándékoltan kárt okozó befektetési döntések miatt. Jelentése szerint a PADME vagyonkezelő cége, az Optima Befektetési Zrt. bonyolult céghalóban és magántőkealapok rendszerében tüntette el a közvagyont. Miközben a veszteséges tőzsdei ügyleteken százmilliárdok úsztak el, az ügyben érintett cégeken keresztül a volt MNB-elnök családtagjai, a fia, Matolcsy Ádám és köre olyan üzleteket kötött, amelyek nyomán több milliárd forintos magánvagyonok jöhettek létre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.