Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2026.09.25.
E szerint a BDPST előbb az FZS Mag Investment Kft.-vel és két vele összehangoltan eljáró hazai befektetőtársasággal összesen 9,86 százaléknyi szavazatra jogosító részesedésről állapodott meg. Tulajdoni hányadban ez kisebb arány, nagyjából 3,6 százalék lehet – ez nem volt benne a közleményekben, de a Gránitnak híresen bonyolult részvényesi struktúrája van, ahol a szavazatelsőbbség és a tulajdonjog szétválik. Az FZS Fáy Zsolt monogramja, a három cég a MagNet Bank tulajdonosainak (Fáy Zsolt, Salamon János, illetve Rostás Attila) birtokában van.
Majd a BDPST egy héttel később azt is bejelentette, hogy megállapodást kötött a Fafner Capital Kft.-vel, a tranzakcióval a cég 20,48 százalékos tulajdoni hányaddal és 30,22 százalékos szavazati aránnyal rendelkezik majd a bankban. Itt a vevő cég, vagyis a Fafner Capital Erős János bankár (ÁÉB, K&H, MFB) érdekeltsége.
A cikkben kerekítve és a cégneveket nem használva úgy kezeljük majd a tranzakciókat, hogy a Gránitban a MagNet Bank tulajdonosi köre 10, Erős János pedig 30 százalékos befolyást szerzett. Információink szerint júliusban, augusztusban és szeptemberben a BDPST részéről Tiborcz István személyesen tárgyalt Fáy Zsolttal és Erős Jánossal (utóbbival hamarabb), illetve a Hamar Endre vezette BDPST-s jogászi csapat volt aktív, a MagNet-tulajdonosok képviseletében Fáy Zsolt volt a főtárgyaló, de őt is segítették jogászok, míg Erős Jánost elsősorban Zamecsnik Tamás (az ismert büntetőügyvéd, Zamecsnik Péter fia) segítette.
A nagyon szerteágazó történetről a Válasz Online a héten alapos cikkekben tárt fel összefüggéseket. Mi írásunkban szintén sok elemre fókuszálunk, például arra, hogy
- Tiborcz István mennyire tud kiszállni hazai befektetéseiből, miután a kormányváltás miatt forróvá vált számára a talaj Magyarországon;
- milyen folyamatok zajlanak éppen a hazai bankrendszerben (itt a MagNet Bank és a Gránit Bank mellett szóba kerül a Polgári Bank korábbi és az MBH jövőbeli pozíciója is); illetve
- hogyan kapcsolódik ehhez az egész folyamathoz egy csomó izgalmas név, elsősorban Tiborcz István, Erős János, Fáy Zsolt, de a beszélgetéseken elhangzott Zentai Péter, Ruszlán Rahimkulov, Leisztinger Tamás neve is...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.