GONDOLATAIM_2
Szerző: Attila V
2016.01.04.
Én nem búcsúzom, hiszen már tavaly év közben leléptem, és töröltem minden bejegyzésemet. Elegem lett abból a negatív kampányból, amit a menekültek ürügyén egyesek szítottak....kiszálltam. Azt gondoltam, hogy elég csak abbahagynom, de valami mindig visszahúzott ide. Nem akartam benézni se, ezért úgy döntöttem törlöm a profilomat. Egy ideig bírtam, de nem tudtam megállni, hogy ne jöjjek vissza.
Jó volt itt, szerettem itt lenni. Ha itt voltam, akkor egy időre úgy érezhettem, hogy demokrácia van, és szabadon elmondhatom a véleményemet, és olvashatom más gondolatait. Szinte mindenkit és mindent elolvastam, de keveset kommenteltem, és nem válaszoltam a nekem érkező kommentekre. Nem akartam közel kerülni senkihez sem. Időm és energiám sem volt. Főleg azután, hogy a második gyermekem született áprilisban. :)
Azt gondolom, hogy a Nolblogot nem pótolja semmi. Itt töményen olyan emberek voltak, akik hasonló érdeklődésűek voltak hozzám. Nekem, mint mindenre nyitott embernek valóságos aranybánya volt ez. Sokféle nézetet, embert ismertem meg.
ITT OLVASHATÓ
EGY NAP A VÁROSBANSzerző: 2016.01.04
Nagyon lassan indul be 2016. Idén negyedikére esett ugyanis az év első napja,
és még most is csak remélhetjük, hogy ma már tényleg elkezd majd pöfögni a
motor, és beindítjuk a gépezetet.
Pedig szombaton és vasárnap tényleg megpróbáltam megkeresni a várost. De miután beszéltem néhány ismerőssel, akik saját bevallásuk szerint épp csak elkezdtek gondolkozni azon, hogy adjanak-e esélyt a gondolataiknak arra, hogy megszülessenek a fejükben (via Douglas Adams), rájöttem, hogy nincs esélyem. A város kihalt volt, a Múzeum körúton az egyetlen nyitva lévő könyvesboltban dolgozó hölgy is úgy nézett rám, mint aki ritkán lát élő embert, a Trafóban pedig az elvileg vasárnap is nyitva lévő Hangjaink kiállítás elmaradt, miután a "galériás csávó nincs itt", ahogy a bejáratnál tájékoztattak udvariasan.
Persze a részükről megvolt az igyekezet, együttesen megpróbáltuk a hatvan konnektorba megfelelően bedugdosni a zajkeltő eszközöket, de kevés sikerrel jártunk. "Önök is a kiállításra jöttek?" - kérdezte az egyik alkalmazott az ajtón mögöttünk belépő, mosolygó emberektől. "Nagyszerű" - tette hozzá, és megpróbálta életre kelteni a kiállítást.
Ilyen tehát egy átlagos január három, ha vasárnapra esik.
Nem baj.
ITT OLVASHATÓ
Pedig szombaton és vasárnap tényleg megpróbáltam megkeresni a várost. De miután beszéltem néhány ismerőssel, akik saját bevallásuk szerint épp csak elkezdtek gondolkozni azon, hogy adjanak-e esélyt a gondolataiknak arra, hogy megszülessenek a fejükben (via Douglas Adams), rájöttem, hogy nincs esélyem. A város kihalt volt, a Múzeum körúton az egyetlen nyitva lévő könyvesboltban dolgozó hölgy is úgy nézett rám, mint aki ritkán lát élő embert, a Trafóban pedig az elvileg vasárnap is nyitva lévő Hangjaink kiállítás elmaradt, miután a "galériás csávó nincs itt", ahogy a bejáratnál tájékoztattak udvariasan.
Persze a részükről megvolt az igyekezet, együttesen megpróbáltuk a hatvan konnektorba megfelelően bedugdosni a zajkeltő eszközöket, de kevés sikerrel jártunk. "Önök is a kiállításra jöttek?" - kérdezte az egyik alkalmazott az ajtón mögöttünk belépő, mosolygó emberektől. "Nagyszerű" - tette hozzá, és megpróbálta életre kelteni a kiállítást.
Ilyen tehát egy átlagos január három, ha vasárnapra esik.
Nem baj.
ITT OLVASHATÓ































