2016. szeptember 27., kedd

GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.09.27.


...Az emberekhez annyit szeretnék szólni, hogy nem olyan ördöngösség az, amit csinálni kell, csak fel kellene ébredni. Pici dolgokat kell csinálni a sok kicsi sokra megy elv alapján. Még civil szervezetek sem kellenek. Rosa Parks 1955-ben egyszerűen nem állt fel egy fehér nőnek a buszon. Kellenek Jim White-ok, Ritók Nórák, akik a mindennapi életben a saját munkájukkal váltják meg a világot.




Lányom osztályfőnöke egy nagyon karakán, fiatal testnevelő tanár. Nagyon helyes módon rázza gatyába a gyerekeket, imádják őt a tanulói. Arra készülök, hogy megkérjem arra, egy külön szülői értekezleten fogjunk össze mi szülők és állítsunk fel ennek az osztálynak egy közös szabályrendszert az okostelefon használattal kapcsolatban (ennek előzménye van már, ezt szintén a hozzászólásokban folytatnám).

Nagyon fontos dolog, hogy a saját kis közösségünket mi építsük, és el tudjuk fogadni az elvet miszerint a környezetünket mi alakítjuk és nem a környezetünk alakít minket.

Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék a környezet védelemre. Döbbenettel látom, hogy mennyire nem becsülik a gyerekek a vizet. Szeptember elején, május végén, júniusban, amikor még vagy már nagyon meleg van az óra végén, amikor már szomjasak a gyerekek, várnék egy kicsit a csengetés után, és abban a szomjas öt percben elmagyaráznám milyen érzés, mikor gyerekek a világ más tájain ezt érzik egész nap.Érezzék, hogy mit veszítenek, ha nincs ivóvíz. Sajnos azt láttam az Egyesült Államokban is és itthon is, hogy a víznek nincs értéke.

A környezetvédelemről még szeretnék beszélni a hozzászólásokban. Ki mit tesz azért, hogy megvédjük a bolygónkat? A környezet órákon sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a gyerekek megtanulják becsülni a környezetüket. Ők azok, akik a szüleiket is tudják okítani otthon.

Sajnos azt látom, hogy alapvető dolgokat kell elmagyarázni. Hogyan mossunk kezet, hogyan mossunk fogat, anélkül, hogy egy nagy csomó vizet elpazarolnánk.

A gyerekeknek közlekedési órát is tartanék, amiben elmagyaráznám, hogy a gyalogosnak is vannak kötelezettségei. Elképesztő, hogy a gyalogosok mennyire nem látják át a forgalmat sokszor, talán azért, mert nincs jogosítványuk és nem ismerik a KRESZ-t.

Le kell tisztázni, mi a feladata a rendőröknek és a Közterület-felügyelet által foglalkoztatottnak. Ugyanis hiába van meghozva a törvény, miszerint nem lehet buszmegállóban dohányozni, ha a dohányosok három méterrel arrébb dobálják el a csikkeket és senki az égvilágon nem bünteti meg őket.

A
középiskolákban kötelező olvasmánnyá tenném Andre Schwarz-Bart Igazak ivadéka c. könyvét, amiből kiderül, hogy az emberi mocsokság nem Hitlerrel kezdődött.
(Kötelezővé vagy legalábbis nagyon ajánlottá tenném a
Sex Ed c. film akár osztályban, akár otthon szülővel történő megnézését - a korhatárban megegyezünk együtt. Döbbenetes, hogy itthon is és az Egyesült Államokban is milyen hiányosságokat tapasztaltam szex terén, valóban kényes, de NAGYON FONTOS TÉMA.)

Tudom, hogy HA azt kérte ne legyen Orbánozás és Gyurcsányozás, de bármilyen ötletet leírhatunk most ide, ha ez a kormány marad, nagyon kicsi esély van arra például, hogy nem lesz hittan és erkölcstan az iskolákban… sorolhatnánk a többit.

A hozzászólásokban én szeretnék feltenni egy pár kérdést a politikával kapcsolatban. Sajnos ezt nem lehet kihagyni a pályázati anyagból.

Mostanában sokat hallani ezt az idézetet, amit Orbán Viktortól én is hallottam egy rádióbeszéde végén: „Gyáva népnek nincs hazája!”

Igaza van Miniszterelnök úr. Tényleg nincs.

Még egy idézet: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”

 

ITT MÁR CSAK SZENTSÉGELNI LEHET, ÖKÖLBE SZORULT KÉZZEL

ORDÍTOK BLOG
- TÚLÉLŐTÁBOR SZALONNÁSOKNAK
Szerző: Edgar
2016.09.26.


Nem először mondom ezt és nem is először érzem, hogy ilyen ország márpedig nincsen. Minden nap ad rá valami okot a kormány, hogy halkan, vagy hangosan átkozódni támadjon kedvem. A pofátlanság, a cinizmus, a pitiáner bosszúállás és a mohó zsákmányszerzési vágy olyan katyvasza vezeti ezt az országot, ami egészen egyszerűen nem kompatibilis a higgadt véleményalkotással.

Itt már csak szentségelni lehet, ökölbe szorult kézzel.

„Több mint ötmilliárd forintot fordít a kormány a Tanoda-program folytatására, amely képzett szakemberek segítségével hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt iskolaidő utáni többletfoglalkozást - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán.” (2016. 09. 21.
kormany.hu)

Figyelem! A kormány megint adakozott, mert a kormány jó. A nagy büdös francot, azt! A mi pénzünkből mi, állampolgárok fordítottuk ezt az összeget valamire. De mire, te búvalb...? Mire fordítottuk?

...Czibere Károly azt elfelejtette ellelkendezni, hogy a legnevesebb, komoly eredményeket felmutató tanodák egy kurva fillért nem kapnak. Például az Igazgyöngy tanodája sem. Ezzel szemben sok olyan tanoda kap, amely újonnan alakult, nulla tapasztalattal, semmi eredménnyel. Vajon hány politikus rokon, ismerős, szerető fog felbukkanni ezeknek a bőkezűen dotált új tanodáknak a környékén? Sokszor eltöprengek rajta, hogy normális dolog-e azonnal korrupciót, szemétséget, aljas mocsokságot gyanítani, ha a kormány és a pénz egyazon mondatba kerül. Lehet, hogy én vagyok a hülye, lehet, hogy nem.

10 milliárd forintnál többe került a kormány népszavazási (egyben választási elő-)kampánya. Plusz 7 milliárd forintot kap a köztévé, mert képtelenek kijönni a közel 80 milliárd forintból évente. Nem is csoda, mert mindent kiszerveznek a pereputtynak. Matolcsy magánhadserege. Orbán Viktor villájának őrzése. A Várba költözés. A felcsúti kisvasút. Stadionok tucatjai. Olimpiai álmok. Száz és ezermilliárdok.

Mészáros Lőrincek, Sajátláb Ráhelek, Simicskák, Garancsik, Tiborczok...ki nem tudná folytatni a sort? Ezzel szemben van bőr a pofájukon a Kétfarkú plakátjain rugózni, amire önként adták össze a pénzt a civilek és van, édes jó istenem! van pofájuk ehhez is.

L. Ritók Nóra elárverezi a lovagkeresztjét, mert a Rióban tapsikoló Balog minisztériuma nem szán pénzt a tanodára. Miért is? Melyik rokonnak kellett a lóvé? Esetleg Farkas Flórián kap egy tanodát? Vagy csak bosszú? Mert L. Ritók ott volt a pedagógustüntetésen? Mert fel meri emelni a hangját? Mert visszaadta a lovagkeresztet? Az a rohadt kereszt méltatlan L. Ritók Nórához és nem megfordítva!

Meddig lehet ezt csinálni velünk? Mi fér még rá a pofájukra? Mit tehetnek még meg? L. Ritók Nórának külföldön kell kilincselnie, hogy életben tudja tartani a reményt a gyermekek számára. Mert megígérte nekik.

Balog Zoltán az olimpiáról álmodik. Orbán Viktor stadionokat építtet. Mészáros Lőrinc szigeteket vesz. Matolcsy közpénzből fizeti a szeretőjét, annak anyját és testvérét is. Egyedül Vajda Zita többet keresett a Nemzeti Bankban, mint amennyire L. Ritók Nóra tanodájának szüksége lenne a működéshez.

Hát micsoda ország ez? Miféle emberek ezek?

Jó, tudom. Az egyszerűagyú fideszhívő nem beszél milliárdul, ő csak Juhász Péter napszemüvegét érti. Meg a pólóját. És csak Sorost tudja gyűlölni, Gyurcsányt és a liberálisokat. Minden, amit a főnök művel, az jó és szükséges.

Szégyellem magam. Szégyellem, mert L. Ritók Nórának külföldön kell támogatásért kilincselnie, mert a Dóri Házban gyermekek haldokolnak, mert Iványi Gábort ezerszer megpróbálják megalázni, mert Juhász Pétert mocskolják, mert Sándor Máriát igyekeznek megtörni. Szégyellem magam, mert ilyen kormánya van annak az országnak, ahol élek és ami a hazám.

Szégyellem magam a kormány helyett és büszke vagyok a magam nevében. L. Ritók Nórára, Iványi Gáborra, Sándor Máriára és mindazokra, akik nem és nem adják fel. A szegénységi bizonyítványt kiállította magáról a jelenlegi magyar politika, de mi gazdagok vagyunk, mert ilyen emberek élnek közöttünk.


ITT OLVASHATÓ

GYEREKKEL VAGYOK

GYEREKKEL VAGYOK BLOG
Szerző: Gyerekkel Vagyok
2016.09.27.


Örülünk, hogy jöttél! Te is gyerekkel vagy?
Akkor a legjobb helyen jársz! 

Oldalunk mindenkinek szól, aki gyereket nevel, gyerekekkel foglalkozik, vagy "csak" érdeklődik a kicsik iránt. Leendő, vagy már gyakorló szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, keresztszülők, pedagógusok, baby sitterek... - tehát mindenki talál magának olvasnivalót. 
 
Honlapcímünk ".net"-re végződik, ami angolul hálót, hálózatot jelent.
A tájékoztatás, tanácsadás és szórakoztatás mellett céljaink között szerepel a közösségteremtés is. Egy olyan "háló" szövése, ami össze-és megtartja az azonos élethelyzetben lévőket. Hiszen hasonló örömöket és gondokat élünk át, mikor gyerekkel vagyunk, ugye?

Tarts velünk! 
 
Ha van 5 szabad, "csak úgy" olvasgatós perced (micsoda mázli!), böngéssz a MINDENNAPOK rovat cikkei között! 
IDE kattints, ha babát tervezel, vagy éppen a babavárás csodáját éled át!

Ha már intézménybe jár a csemete, a 
BÖLCSI-OVI-SULI részben találsz érdekességeket. 
LELKI-ISMERETEK című rovatunkban pszichológiai témákról olvashatsz.

Folyamatosan bővülő szakértői csapatunk örömmel válaszol kérdéseidre is. Erről a lehetőségről
ITT találsz bővebb információt.
A TESZTEL AZ APRÓNÉP menüpontban gyerekek mondják el a véleményüket különböző termékekről. Tudjuk, hogy bátran bízhatunk az őszinteségükben... 
Ha szívesen főznél-sütnél kiskuktákkal, katt IDE a könnyen elkészíthető receptekért!

Gyerekbarát helyet keresel valamelyik magyar nagyvárosban? Szívesen olvasnál a gyerekkel való közlekedésről? 
ITT találod az erről szóló írásokat.

Kíváncsi vagy, hogy más országokban milyen gyereket nevelni? Erről szól a
GYEREKKEL A VILÁG KÖRÜL rovat.

Ha pedig vásárolni támad kedved,
EZEN a lapon kifejezetten gyerekeknek, illetve gyerekes családoknak való termékeket találsz. Mindegyik egyedileg, a Te megrendelésed alapján készül. 

Jó böngészést!  
 

ORBÁN VIKTOR SZÉGYELLI, HOGY A FIDESZ ELNÖKE, DE CSEPELEN A LEVELÉVEL HÁZALTATJA HELYI FULLARTÁRJAIT

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: vox
2016.09.27.


Tegnap ismét levelet kaptam. Most nem a posta, egy pártaktivista vagy egy önkormányzati köztisztviselő/közalkalmazott/ fullajtár hozta, jegyzékkel(!), tollal(!) a kezében. Azt hittem összeírásról értesítenek, de a szomszédot, aki szerint fideszes aktivista volt, megkérdezte, hogy elmegy-e, s mire fog szavazni. Majd a válasz után írt valamit a jegyzékre! Lehet, hogy mégis összeíró volt a „postás”?  

A boríték nélküli, kiváló minőségű papírra írt levélben egyébként országunk nagy levelezője, Orbán Viktor, a Kedves Vezető, a nagy bábjátékos kéri, népszavazzak. Valószínű azonban, hogy most már elfogyott a közel 10 milliárdos kampánypénze, mert levelét már nem ő „fizette”. A levél alján lévő apró betűk szerint a felelős kiadó, aki általában fizetni szokott, most a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. Gondolom nekik is van pár milliárdjuk, amiből finanszírozni tudták Magyarország miniszterelnökének újabb levelét, bár lehet, hogy a túlárazott közbeszerzésekből nekik is juttatottakból oldották meg a feladatot. Akkor már csak egy kérdés maradt a formai problémák sorában megválaszolatlan: miért nem írta oda neve alá a miniszterelnök, hogy egyben a Fidesz elnöke is? Talán szégyelli?
...
ITT OLVASHATÓ

TUDTA? A FIDESZ PATKÁNYNAK TARTJA ÖNT

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.09.26.


...Bayer artikulálatlan hörgése alapvetően jó hír is lehetne, amennyiben úgy tűnik, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt megakadni látszik az állampárt torkán. Egy minden körülményét tekintve furcsa robbantás árnyékában, alig egy héttel a sorsdöntőnek kikiáltott, de semmit el nem döntő 10 milliárdos népszavazás előtt a kormány minden erejével beleállt a magyar viccpártba. Egészen groteszk fintora a sorsnak, de egyre inkább bizonyítást nyer: a jelenlegi hatalom számára nem a parlamenti kollaboráns ellenzék, hanem az úgynevezett pálya szélén, civilek támogatásából cselekvő kutyapárt jelenti a legnagyobb fenyegetést.

Meggyőződésem, hogy Kovács Gergely pártelnök nem ökölbe szorult aggyal reagál majd – ha egyáltalán – erre a vitriolos üzenetre, de nyilván itt nem is az ő személye a lényeg. Bayer Fidesz-szócső, akárcsak ennek a plakátnak a kiötlője, megálmodója és kivitelezője gyakorlatilag mindazokat lepatkányozta egy mozdulattal, akik az MKKP sugallatára, vagy saját döntésük alapján érvénytelenül fognak szavazni október 2-án. Vagy otthon maradnak és egyáltalán nem asszisztálnak a hisztériához.

Azon túlmenően, hogy a magát még mindig kétharmadosnak képzelő hatalom egy viccpárttól fosik és ráállítja fizetett katonáit, és látva az elszabadult indulatokat, amellyel megvénült emberek vágnak gyomorszájon fiatal lányokat, akik nem abban hisznek, mint ők, szerintem mondjuk ki: az, hogy ide jutott ennek az országnak a közhangulata, hogy ilyen mederben folydogál az életünk, hogy ilyen nyomasztó egyáltalán levegőt is venni ezen a puskaporos hordón, abban elévülhetetlen érdemei ennek a gyűlöletből templomot építő fideszes kereszteslovagnak vannak. Aki végigkíséri a Fidesz hosszú hónapok óta tartó kampányát, és amerre jár, ökölbe szorult kezek, kidagadt erek várják. A legprimitívebb csürhe harsány üvöltése ez, amely csürhe a regnáló Bayer Zsoltok által generált gyűlölet birtokában mintegy predesztinálva érzi magát arra, hogy gyomorszájon vágjon és igazságot tegyen. A tevebaszó, hepatitiszes, analfabéta migráns és a nemzeti érzelmek által vezérelt szittya magyar között.

A dolog attól igazán gyomorforgató, hogy a fizetett pojáca nagyon pontosan tudja, hogy a népszavazás, a kényszerbetelepítés, illetve a fenti plakát tartalma között minimális összefüggés sincs. Bayer lovag pontosan tudja, hogy a kvóta nem szól semmiféle kényszerbetelepítésről (igen, a menekültkérelmek elbírálásáról szól kizárólag és továbbra is), azzal pedig főleg tisztában van, hogy a sikeres és eredményes népszavazás ugyanúgy semmilyen hatással nem lesz a menekültáradatra, mint a kvóta léte, vagy nem léte.

Ez a kiemelkedően gusztustalan üzenet pedig, amellyel Bayer (és ezáltal a Fidesz) örömmel azonosul, első ránézésre olyan, mintha a silány kormánypropaganda paródiája lenne, de nem: ez valójában maga a kormánypropaganda. Igen, egyértelműen ez a legdurvább: hogy ez már az a fázis, amikor eltűnt mindenfajta különbség a Fidesz legfőbb – korrupción túlmutató – politikája és annak paródiája között. Ne kerteljünk, ez az állampárt hivatalos véleménye mindazokról, akik nem értenek egyet velük: patkányok.

De hogy az egyébként minősíthetetlen, tárgyi tévedésekkel kikövezett tartalomról is ejtsek pár szót. Bayer! Azt vágod, hogy annak az esélye, hogy a gyerekedet családon belül erőszakolja meg valaki, nagyságrendekkel nagyobb, mint az, hogy egy (nem kényszerbetelepített, mert nincs kényszerbetelepítés) migráns? A hazafias nemzeti keresztény családokban megerőszakolt gyerekek sorsáért nem aggódsz, öcsém? A fogalmatlan, félanalfabéta, ivarérett magyar állampolgárok által megerőszakolt gyerekekért még egyszer nem hallottalak tiltakozni, Bayer. Hepatitiszes csak a tevebaszó migráns lehet? Más: ha érvényes és sikeres lesz a népszavazásotok, onnantól semmilyen uniós döntés nem lesz kötelező Magyarországra nézve?

Az van, hogy miközben az elvtársaid raklapszámra tüntetik el a közpénzt (Voldemortok, Rogánok, Mészárosok, és így tovább), te havi egymillióért lemész kutyába, téged tolnak maguk előtt és használnak paravánként, mert te bármire kapható vagy. Téged azért tartanak, hogy már megint ne arról beszéljünk, hogy sötét maffiózók ejtették foglyul az országot. Ebben a bűzös posványban Bayer Zsoltnak jelen állás szerint már csak arra futja, hogy a hatalmon lévők mérhetetlen gazemberségeit és ostobaságát kiröhögő, kifigurázó viccpártot savazza. Kínjában.

Remélem, hogy tényleg ennyire nagy szarban vagytok, Bayer, hogy már a magyarok egy részének nyílt patkányozása is belefér. Bár úgy teszel, mintha a Fidesz örökké hatalmon maradna, nyugodj meg, ez nem lesz mindig így. Készülj, mert a sok aljadékságot, amit műveltél, te sem fogod megúszni.


ITT OLVASHATÓ

KERESZTÉNY VOLNA AZ ORBÁNI BŰNSZERVEZET?

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.09.26.


S a rezsim egésze, benne az ügyészség, a rendőrség is keresztény? Ezért nincsenek eljárások a hatalmasok ellen? Ez volna hát a kereszténység? Kéz kezet mos, pajtikáim? Oszt jó napot?

Azért kérdezem, mert meggyőződésem: Orbánnak a kereszténység csak arra és addig jó, amíg önkényuralmának „igazolására” használhatja. Ezért aztán  „kereszténységébe” simán belefér, hogy hatalmát az emberek hülyítésére és megvadítására alapozza, nagyjából 20 éve hisztériából hisztériába kergesse híveit és lehetőleg az egész országot; simán belefért és belefér az is, hogy a legalja rasszista orgánumokat nevezze kedvencének, illetve szervezetének támogatói kizárólag fasisztoid tartalmakat is közlő, amorális sajtómunkásokat foglalkoztató orgánumok legyenek.

Orbán eszköztárában a kereszténység eszméinek ugyanaz a szerepe, mint a mussolinis erő- és akaratkultusznak; a szervezetten, folyamatosan folytatott, nagyobb részben „külsősökkel” végeztetett rasszista (főleg antiszemita, illetve cigányellenes) és homofób propagandának. Utóbbiak minden további nélkül lehetnek eszközei a legaljasabb szándéknak is – de a kereszténység mégiscsak olyasmi, amiben humánum (is) van…
 
Ám Magyarországon a jézusi értelemben vett kereszténység hívei üldözöttek, legalábbis a hatalom által el nem ismertek… A többiek, az elismertek pedig – tisztelet a néhány magányos kivételnek! – adják magukat, akár a legalantasabb akaratnak is.
 
S ország-világ előtt tanúsíthatja Orbán és szervezete ezt a gyalázatos magatartást: ha időnként közlik, hogy márpedig az orbáni hatalom zérótoleráncs, még tapsot is kapnak, itthon és külföldön egyaránt…
 
Haza és hit – Európában manapság alighanem nálunk élnek vissza e két fogalommal a leggátlástalanabbul és a leghosszabb ideje, a legprofibb, legszervezettebb módon. Piros-fehér-zöldbe borították az országot: nemzeti színekből ordít az aljasság, miközben az aljasok szemüket forgatva ájtatoskodnak…
 
Számukra a kereszténység is csak arra való, hogy az embereket eltávolítsák egymástól. Megtagadják a diderot-i – a jézusihoz nagyon is közeli – emberséget, igazságot („minden erkölcsi rendszer és minden politikai hatalom, amely arra törekszik, hogy az embereket eltávolítsa egymástól, rossz”), ahogy megtagadják a felvilágosodást és általában mindazt, ami nem illeszthető hatalommaximalizálási szándékaik eszköztárába.
 
Lám, a kereszténység is csak arra szolgál, hogy a hatalom embertelenségét „igazolja” – undorító ájtatoskodás közepette...
 
 

MOHAMED CSEPELEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.09.27.


Amint közeleg a „T” nap – mert mostanában ilyen fennkölten nevezik azt, ami vasárnap vár ránk, illetve rájuk -, egyre jobban megvadulnak a fiatalok. Még azok a snájdig, jó homorú és föss példányok is, mint Németh Szilárd, aki teljesen elmerült az ő görög-latin kultúrájában, ami van neki. Alig is látszik ki belőle.
 
Viszont nem kellene meggyalázni ilyen nevekkel 1944. június 6-át, a „D-Day”-t, amiről még Rommel tábornagy is azt mondta a segédtisztjének: „Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz. Németország sorsa akkor dől el, a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.”
 
Ilyen párhuzamokat alkotnak ezek a mi harcos fiataljaink a görög-latin kultúrájukkal és mélységes történelmi ismereteikkel, amely csupán Wittner Marika néniig nyúlik vissza, ha kommunistákról van szó, rajta kívül pedig a távolban még föl-földereng a fehér lovon poroszkáló ellentengernagy elmosódó sziluettje.
 
A napokban egymásra talált a szeretetben Németh Szilárd alelnök úr, rezsidémon, valamint birkózópápa, és a PestiSrácok.hu névre hallgató ministránsok gyülekezete – akik a gyűlöletkampányból tízmilliót szakítottak egyébként a közösből -, és hát persze, hogy együtt szolgálták az urat.
 
De még hogy! Kiadós interjú alkotódott a görög-latin pápával a szörnyű világról, ha nem lesz meg az a kibaszott népszavazás úgy, ahogyan azt OV álmai mutatják, és a magyar nép – a Soros vezérletével – cserben hagyja az ő megmentőjét és jótevőjét, kinek szíve érettünk dobog. Ennek szellemében deliráltak közös erővel.
 
Az alábbiakban szűk keresztmetszetét adjuk NSZ magvas gondolatainak, amelyeket élénk kérdezője segedelmével előállított. Indításként álljon itt nemzetünkért dobogó szívük közös gyökere, ím: „Vasárnap arról döntünk, hogy megmaradhatunk-e európainak, magyarnak, vagy felajánljuk mindenünket a beáramló tömegeknek”
...

NEM LESZEK ÖNGYILKOS

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.09.27.


A Rezsim a rendőrrobbantással szintet ugrott. A Hatalom módszert váltott: immár a nyílt erőszaktól sem riad vissza.

Több mint fél éve írtam meg, hogy lesz
ÖNMERÉNYLET. Lett. Durvább, mint várható volt. Nem átlagpolgárokra támadtak, hanem rendőrökre, ráadásul köztük arra a szöszi lányra, aki a toborzóplakátjaikon szerepel. Pánik van a Rezsim legtetején: ha érvénytelen lesz a népszavazás, megrendül az Orbán legyőzhetetlenségébe vetett hit. Egy maffiában pedig, ahol mindenki tudja magáról, hogy bűnöző, a Keresztapa tévedhetetlenségébe vetett hit tartja féken az elszámoltatástól való rettegést. Magam tíz évig voltam a Nyolcker közrendvédelmének politikai főnöke, pontosan tudom, mi lehetséges és mi nem. És ma az országban mindenki, aki ilyen téren tudással, tapasztalattal rendelkezik tisztában van vele: politikai célú önmerénylet történt.

Szét fogom majd szálazni egy későbbi blogban ennek nyilvánvaló bizonyítékait, de most határidős dolgom van. Írtam nemrég, hogy október 3-tól 23-ig két általam szervezett tüntetés miatt a baracskai börtönben leszek
politikai fogoly. Minden pontján törvénytelen eljárás végeredménye ez, most nem fejtem ki újra, több mint 200 ezren olvasták a cikket, aki még nem, ITT elolvashatja. Elvem a rendőrrobbantásig az volt, hogy ennek a Hatalomnak semmit sem fizetek, büntetésként sem, inkább leülöm, ezzel is megmutatva a Rezsim diktatórikus voltát. Ám hülye sem vagyok. Az a Hatalom, amelyik saját rendőreit akarja szimpátiaszerzési célból megölni, bármire képes.

Mostantól minden olyan ellenzéki terepharcosnak, akinek tevékenysége veszélyt jelent a Rezsimre - akár most, akár hosszabb távon - fel kell készülnie, hogy baleset fogja érni. Nyílt politikai gyilkosság - mesterlövészpuskával bumm a fejbe például - továbbra sem valószínű, mert az népszerűtlen dolog, de köztörvényes bűncselekménynek, balesetnek álcázott típusú annál inkább. A rendőrrobbantás után biztos vagyok benne: ha én most bemegyek Baracskára, onnan épen nem jövök ki. Óvtak ettől rengetegen eleve, és én mondtam Nekik: nyugi ott még nem tartanak, hogy kinyírjanak. Tévedtem. Ott tartanak. Cellatársaim valszeg odaszervezett különböző ügynökök lennének, és csak annyi lenne a kérdés: egy lépcsőn esem le, vagy verekedésbe keveredek, ahol belém áll pár fémtárgy...


Börtönbüntetésem szabálysértésekből adódik, így az pénzzel megváltható. 20 nap megváltási összege 100 ezer forint. Most pedig Hozzád fordulok, Kedves Olvasóm. Mind saját, mind közeli barátaim, Harcostársaim anyagi lehetőségeit Korrupcióirtó Népszavazásunk országos aláírásgyűjtése lemerítve tartja: benzin, szállás, infrastruktúra pénzbe kerül, nem is kevésbe, és azt saját zsebből álljuk. Börtönbüntetésemet akkor tudom megváltani, ha összegyűlik annak megkezdéséig 100 ezer forint. Simán lelövetem magam egy forradalmi helyzetben, ha azzal a Nép győzelméhez hozzájárulok, de a baracskai 20 nap kockázata maximálisra ugrott közben, és fölöslegesen nem nyíratom ki magam. Ha teheted, segíts szabadlábon maradni, képen fölteszem azt a bankszámlát, amiről be tudom fizetni a 100 ezer forintos büntetést.

Mert nem leszek öngyilkos.


ITT OLVASHATÓ

KOCSMAI BUNKÓ A PORCELÁNBOLTBAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.09.26.


Donald Trump még nem is adta teljesen önmagát az amerikai elnökjelöltek első vitáján, de így is lelepleződött. Trump igyekezett moderálni magát, de így is úgy viselkedett, mintha kocsmában lenne. Clinton az adóügyeivel sarokba szorította, nem tudott mit mondani arra, hogy nem fizeti ki az alkalmazottait és a vállalkozóit, hazugságon kapták, s amit a világ helyzetéről mondott, az ijesztő.

Trump képtelen volt türtőztetni magát, közbeszólt, belebeszélt Clinton szövegébe, a végén a vitavezető sem tudta kontrollálni. Ez a stílus elfogadhatatlan, és mindent elmondott ennek az embernek a színvonaláról és a totális alkalmatlanságáról. Amikor Clinton megfogta, hogy 0 dollárral járult hozzá az ország dolgaihoz, mert nem fizetett adót, Trump vesztes pozícióba került, és ott is maradt, a levegő után kapkodott.

A vita során kiderült, Trump rasszista, adókerülő, az iraki háború és Obama születési okmányaival kapcsolatban letagadta az igazságot, vagyis hazudozó is. Amit előadott, közhelyek, populista hazugságok voltak. A kibertámadásokkal kapcsolatban elkövette azt a hibát, hogy a nyilvánvaló tények ellenére az oroszokat védte. Clinton a fejére olvasta, hogy felszólította Putyint, intézzen támadást Amerika és amerikai érdekek ellen.

Trumpnak fogalma sincs a NATO-ról, Amerika szerepéről a világban, a nukleáris egyensúly mibenlétéről, s életveszélyes lenne rábízni az amerikai nukleáris arzenált. Clinton ügyesen levezette, hogy ez az ember világégést idézne elő. Trump nemcsak a stílusában idézte a kocsmák légkörét, hanem a felkészültsége és a tájékozottsága is kocsmai színvonalú.

Trump Irán ügyében az izraeli és az amerikai evangéliumi keresztény szélsőjobboldal álláspontját képviseli, de képtelen volt elmagyarázni, miért lenne jobb Iránnal háborúzni ahelyett, hogy kontrollálják az atomprogramját, és megakadályozzák, hogy Irán átadja az atomkészletének egy részét az izraelellenes és amerikaellenes terroristáknak. Trumpnak fogalma nincs az összefüggésekről.

Clinton nagyobb győzelmet is arathatott volna, de nem engedte, hogy Trump lehúzza a maga szintjére, és nem döngölte Trumpot a betonba. Elegánsabb viselkedése azonban mellé állította a közvéleményt. Az biztos, hogy Trump a vitán még inkább elveszítette a feketék és a spanyolajkúak, valamint a nők szimpátiáját. A vita után republikánusok sem tudtak róla jót mondani, csupán azt ismételgették, hogy ők a konzervatív pártra szavaznak.

Csakhogy Trump megválasztása esetén nem a republikánusok győznek, és nem a konzervatív értékek költöznek a Fehér Házba, hanem egy totálisan alkalmatlan, közveszélyes populista, felkészületlen, rasszista, hazudozó, immorális szörnyeteg. A republikánusokat támogató amerikai keresztények álláspontját jól tükrözi az, miszerint leszavaznak Trumpra, és "vesznek egy forró zuhanyt", hogy ezt lemossák magukról.

Csakhogy a zuhany nem segít, és ha beszavaznák ezt a pszichopatát a Fehér Házba, akkor az elszabadult hajóágyúként döntené romba Amerikát és a világot is. A zuhany ezt nem akadályozza meg. Ezt kellene a józan republikánusoknak és demokratáknak is megértetni a szavazókkal. Clinton nem a legjobb ellenjelölt, több szempontból sem az, de legalább biztonságot és a világ stabilitását garantálja...


ITT OLVASHATÓ

HA 50 MÉTERREL ARRÉBB ROBBAN, MOST SOK EMBERT SIRATNÁNK - INTERJÚ KLEB ATTILÁVAL, A TERÉZ KÖRÚTI ROBBANTÁS SZEMTANÚJÁVAL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KMÉRCE
2016.09.26.


Kleb Attila szabadúszó fotós, aki korábban több újságnak is dolgozott. Amellett a ház mellett lakik a Teréz körúton, ahol szombaton a robbantás történt. Aznap este a barátnőjével egy koncertre igyekezett, egy rendőrjárőr pár után sétáltak a körúton. Miután lefordultak a Dohnányi Ernő utcába, meghallották a robbanást. Attilával a Népszabadság készített korábban interjút, amely után helyreigazítást kellett kiadni, mivel több sajtótermék rosszul idézte mondatait arról, mikor kérdezték tőle kihallgatása során a rendőrök, hogy hallott-e Allah Akbar mondatot a robbantás helyszínén.
 
Kettős Mérce: Amikor meghallottad a robbantást, és amikor megláttad a sérülteket, mi jutott először az eszedbe?
 
Kleb Attila: Ahogy befordultunk a Dohnányi Ernő utcába, pár fiatal jött velünk szembe, akik pedig épp a robbanás irányába mentek a körútra. Rögtön a detonáció után rohantak visszafelé, amire az első gondolatom az volt, hogy petárdát dobtak ki a járdára, majd ahogy jött, el is szállt ez a gondolat, hiszen a robaj sokkal nagyobb volt annál, mint amit egy petárda tud okozni. Gázrobbanásra gyanakodtam, ezért is vártunk még néhány másodpercet, hogy követi-e másik. Mivel nem követte, így előléptünk az épület takarásából, és megláttam a hatalmas porfelhőt és a járdán fekvő testet, aki(k) körül már 2-3 ember volt, és hívtam a 112-t, akik nem is akartak hinni nekem egy darabig.
 
KM: A Népszabadságnak adott nyilatkozatodat átvette az egész magyar sajtó, majd ezután egy közleményt adtál ki, hogy helyreigazítsd az átvett cikkeket. Miért érezted fontosnak ebben kijavítani azt, hogy utolsónak tették fel neked a rendőrök az Allah akbaros kérdést, nem elsőnek, ahogy a médiában legtöbben a Népszabadság hírét átvették?
 
KA: Több sajtóorgánum olyan címmel közölte újra a cikket, amiben azt hangsúlyozták, hogy az volt a nyomozók első és legfontosabb kérdése. Ebben az amúgy is kissé túlfűtött, csaknem hisztérikus időszakban, ahol a migránsellenes és a humánus oldal egymásnak feszül, nagyon károsnak és veszélyesnek tartom, hogy ezzel hergelik az egyik oldalt, miközben a másikat pedig mindenféle óriásplakátokkal és eltúlzott, felturbózott hírekkel. Megbékélésre lenne szükség, és nem az amúgy is meglévő és mély árok továbbmélyítésére...
 

MÉG 7 MILLIÁRDOT DOBNAK AZ MTVA FENEKETLEN KÚTJÁBA

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ
Szerző: mutyimondo
2016.09.27.


Ezekről ne maradj le!
Garancsi-közeli ingatlanfejlesztés Budakeszin (
Átlátszó)

Letöltendő börtönbüntetések első fokon az Eclipse-ügyben (
444)
 
Még 7 milliárdot dobnak az MTVA feneketlen kútjába (NOL)
 
Ha van 3 perced:

Garancsi-közeli ingatlanfejlesztés Budakeszin
Lakásépítő céget alapított az Orbán-közeli építési vállalkozó Garancsi István nővére veszprémberes kollégáival. Az új kft-nek úgy fest, lesz némi köze egy nagy értékű budakeszi ingatlan-beruházáshoz, amit most egy ex-Buda Cash-es főnök futtat. Az Etheles Parkra keresztelt projekt keretében lakóparkot terveznek felhúzni, az idősebb Garancsi pedig pont a napokban lett egy frissen létrehozott, hasonló nevű kft egyik tulajdonosa. (
Átlátszó)
 
Letöltendő börtönbüntetések első fokon az Eclipse-ügyben
2013-ban, titkos tárgyalások után felmentették a vádlottakat, akik egy használhatatlan autó-eredetiségvizsgáló szoftverrel majdnem 20 milliárd közpénzt raktak zsebre. A Kúria azonban visszaküldte az ügyet elsőfokra, ennek a tárgyalássorozatnak a végére érve, a 12 gyanúsítottból 8 kapott letöltendő, de még nem jogerős börtönbüntetést. A cégben projektvezető volt a mostani belügyminiszter, Pintér Sándor lánya, őt ki sem hallgatták. (
444)
 
Tovább húzódik a metrópótló-tenderSeszták Miklós, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter megtámadta az M3-as metrópótlóbuszra kiírt tendert. A miniszter által támogatott Volánbusz ugyanis, a határidős feltételek miatt, nem sok eséllyel haladt a győzelem felé. Eredetileg a BKK vett volna a pótlásra 150 buszt saját zsebből, már a szerződés is megvolt, de a kormány nyomására kiszervezték a buszbeszerzést, így tízmilliárdokkal megdrágítva a közbeszerzést. (Index)
 
Még 7 milliárdot dobnak az MTVA feneketlen kútjába
Szakember már alig van, de bedobnak még hétmilliárdot az MTVA büdzséjébe. Az állami média eredetileg idén 77,7 milliárd forintból gazdálkodott volna, ezt növelték 84,7 milliárdra. Az MTVA vezetése a napokban 145 fős csoportos létszámleépítést rendelt el, de ezzel is csak néhány százmillió forintot tud fogni a béreken, miközben már alig van szakember, aki műsorokat készít. De nem is kellenek, mert az MTVA egyre több műsort rendel külső gyártó cégektől.
 
Ha van még két perced:
 
Hatvanban a városi és a kormánybeli Fidesz vívja belső háborúját. Az EU-s pénzek megyei szinten megakadnak, de a polgármester szerint iparűzési adóból és tao-pénzekből megoldják. (Index)
 
Kivételes, gyorsított eljárásban tárgyalja a Parlament azt a törvénymódosítást, ami az NGM szerint gazdaságfehérítés miatt jött létre, de így is Andy Vajna és egy másik üzletember malmára hajtja a pénzt.(444)
 
Németh Szilárd, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke szerint „cinkelt kártyákkal, fekete pénzekkel” vesznek részt a Sorossal együttműködő szervezetek a politikában, ezért átvilágíttatná őket. (444)
 
Bundagyanú. A horvát parlamenti választásokon felmerült, hogy a Fidesz összejátszik, az EP-ben vele egy pártban lévő HDZ-vel, mert egy év alatt, 852-vel nőtt a kisebbségi magyarok száma. (Global Voices)
 

AKTUÁLIRODALOM, VAGY BÁRMI MÁS

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Vak Ond
2016.09.26.


Jelentkezem a nyomravezetői jutalékért!
Titkosszolgálati eszközökkel jutottam az alábbi infókhoz tegnap a 6-os villamoson fülelve.

1. info:
A fidesz vezérkar időzavarba került, főleg a nyilatkozó Simicskó került a “Tanú” filmbeli helyzetbe, amikor az “esemény” előtt nyilatkoztak a jövőbeli robbantásukról.




2. infó:
Két elkövető jelent meg este 11 körül a körúti üres irodaépület előtt.
Ijedtükben félrecsúszott fejükön a javszerarafatos kockás kendő.

Megelőztek Janikám! – Ja! Bocs! Juszuf testvérem.

- A francokat Viktorom! Pardon! Uszama testvérem. (Mivel Viktor névnek nem találták arab megfelelőjét, legalább a név tekintélye volt közel megfelelő, bár, ingadoztak a Muhammad alternatíva irányába is). Hátrahőkölve vették észre, hogy a lecsúszott egzisztenciájú Sanyibá fordult egyet a kapualj lépcsőjén, miközben egy féligrágott csirkeszárnyért kapott álmában, aminek a sűrű olajos illatát is érezni vélte, pedig csak a sarki giroszos álomba bukdácsoló fejjel odaégetett nyársán tekergő húsfüzér csonkját kapta meg a láng.
Uszama ó-ba hajló jobblábával erőteljesen belenoszogatott kétszer Sanyibá bordái közé belső csüddel -mert úgy hatékonyabb- majd ráförmedt hogy húzzon el a komcsikhoz a hajéktalanszállóra, és egy álláhákbárd-dal nyomatékosította, betáplálta a pavlovi reflexet.
Miután a megtört emberszellem odébblibbent, sántikálva húzva elszíneződött mezittelen lábát, a két tilosban járó a tettek mezejére lépett.

- Kapd elő azt a szerkentyűt Juszufkám, hogy Allah a kegyelmes rúgna már seggbe, mert ha sokat tökölünk ránkvirrad!

A folyamatot felgyorsítva Juszuf előhorgászott egy csinos kis szerkentyűt a bivalybőr aktatáskából, amit V. Misitől kapott kölcsön az esti egyeztetés végeztével, ami úgyis ott porosodott használatlanul a könyvespolcon a Lenin- és Putyin-összes kitámasztójaként.

Egy kicsit meg is rázogatta automatikusan, hogy megnyugodjon -ez az igazi, nem a próbadoboz, amivel a Parlamentben gyakorlatoztak.

- Igen! Kajánul elmosolyodott, mert a szögekkel zsúfolt zörgés-csörgés kéjes érzéssel zsibongatta meg a fülcimpájától tarkóján keresztül a lábujjáig. Majd egy pillanat múlva erős gyomorgörcs rándította össze, mert felvillant, hogy akár repeszhatású tűzijáték is lehetett volna ebből, de most megúszta. Pardon! Megúszták.

Így a ketyerét óvatosan a lépcsőre helyezte a Koránból kitépett első lapra téve. (Igaz, hogy korábban nem vették figyelembe, hogy az utolsó oldalként üzemelő lapon csak a köszönetnyilvánítások voltak, és hogy az Iszlámabadi tankönyvkiadó 141. utánnyomása volt 1.000.000 példányban. De jelentősége úgy sem volt, hiszen amire nem számítottak, hamuvá égett, és elterelő információ hordozó szerepe a későbbiekben meg is szűnt.)

Az ismeretlen tárgy tehát sorsára lett hagyva, miközben a két konspiratőr sietve tovalibegett fekete-fehér kockás fejkendőjében az éppen begördülő golyóálló fekete luxusfurgon kinyíló ajtaja felé, majd egy gázfröccs nyomán a nagy füstfelhőből kirobbanó autó egy nagyot fékezett, mert ugyanolyan nagy lendülettel visszaugorva Juszuf egy farrúgás gyorsítása mellett kipenderült a lépcsőn felejtett bivalybőr táskáért, és mintha rugó rántotta volna vissza, a következő pillanatban már megint a bombabiztos járgány védelmében tudhatta magát...

ITT OLVASHATÓ

ÍGY LEGALÁBB ÉRTHETŐ, MIÉRT BALOG ZOLTÁN AZ IZÉMINISZTER

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.09.26.


Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere – egyébként valaki elgondolkodott már azon, mi a fenét takarhat ez a fogalom, hogy emberi erőforrások? amihez ráadásul egy református lelkész ért a legjobban szerte e hazában – nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak. Nyilván a migrációról, mert szerencsére ehhez is nagyon ért, mindjárt az emberi és az erőforrások után. Olyan okosakat mondott, hogy kénytelen vagyok szó szerint idézni:

"Különbséget kell tenni migráns és migráció között, Magyarország ugyanis nem az emberek ellen van, hanem a migráció egész világra kiterjedő folyamata ellen." (MTI)

Így legalább érthető, miért Balog Zoltán az izéminiszter. Hát azért, mert messze ő a legokosabb a kormányban, bár szoros a verseny Kósa Lajos és Németh Szilárd között is. Azonban Balog egyrészt tud németül, másrészt vélhetőleg képes végigvinni egy gondolatmenetet a söröskupakokról, harmadrészt nem úgy néz ki, mint egy többszörös anyagyilkos. És lojális a végtelenségig. Meg okos is.

Mert gondoljunk csak bele, mekkora igazság az, hogy a migráns nem azonos a migrációval! Az út sem azonos az utassal, ezért nem az utason megy a busz, hanem az úton. Az valahogy jobban bírja.
A miniszter szerint az október 2-i népszavazás célja megmutatni azt, hogy a lakosság többsége szerint is nemzeti hatáskörben kell eldönteni, akarunk-e migránsokat befogadni.
Hoppá! Az a helyzet, kedves Balog tiszteletes úr, hogy egyáltalán nem kell migránsokat befogadni. Soha nem is kellett, nem is volt erről szó. Kizárólag menekültekről beszél az Unió. Migráns az, aki anyagi okokból megy egyik országból egy másikba. Migráns például az a magyar állampolgár is, aki az Egyesült Államokba, Ausztráliába, vagy más, nem uniós országba megy dolgozni, de hamarosan migráns lesz az a magyar is, aki Nagy-Britanniában él és dolgozik.

A menekült ezzel szemben az életét menti, üldöztetés elől fut. Az sem biztos, hogy nincstelen, ez nem anyagi kérdésről szól. Kizárólag dicső kormányunk igyekszik összemosni a menekült és a migráns fogalmát. Meglehetős sikerrel egyébként...

ITT OLVASHATÓ

NINCSENEK BIZTONSÁGBAN A SZEMÉLYES ADATAINK A KORMÁNY ELŐTT

INDEX.HU
Szerző: Földes András
2016.09.26.


Jogosulatlanul használt adatok segítségével bombázza kampánylevelekkel a külföldi magyarokat Orbán Viktor.

A miniszterelnöki kabinetiroda ráadásul két okból is megszegte a vonatkozó törvényeket, hogy külföldre is eljuttathassa a népszavazási nemet forszírozó üzenetét.





  1. Olyan külföldön élő, Magyarországról kijelentkezett magyar állampolgárok is megkapták Orbán levelét, akik nem adták meg címüket a magyar hivataloknak, vagy külön nyilatkozatban tiltották le azok használatát. Azaz a magyar kormány a jelek szerint illegálisan használja fel a személyes adatokat.
  2. Nem a választási törvényben említett, hanem szélesebb, csak a kormány által elérhető adatbázisból dolgozott. Minden más párt hátrányba került az adatbázisokat birtokló és használó kormánnyal szemben.
Ennek segítségével félmillió külföldi címre postázták el, hogy Orbán Viktor szerint mire kellene szavazniuk, derült ki egy, az Index birtokába jutott közérdekű adatigénylésre adott válaszból.

A gyakorlat azonban a belföldön élő magyaroknak is tanulságul szolgálhat.

Orbán Viktor mindent lát

Számos külföldi olvasónk jelezte: úgy kaptak kampánylevelet Orbán Viktortól, hogy címüket hivatalosan nem adták meg az illetékes hivatalnak. Ahogy arról írtunk, a legtöbben arról számoltak be, hogy címüket a követségen vagy konzulátuson adták le valamilyen ügyintézéshez, például hogy új útlevelüket kipostázhassák...

ITT OLVASHATÓ

KIS MAGYAR ROBBANTÁS-TÖRTÉNELEM

KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL... BLOG
Szerző: fedor
2016.09.25.


Van egy olyan érzésem, hogy érdemes felfrissíteni az emlékeinket arról, hogy milyen körülmények között is zajlott az 1998-as választás. Ebben a vs.hu Kis magyar robbantás-történelem cikkének egy részlete lesz segítségemre:

Az 1998-as parlamenti választásokhoz közeledve a szokásoshoz képest is több volt a robbantás. A sor 1997. február 19-én kezdődött, amikor egy XIV. kerületi MSZP-irodát támadtak meg. Néhány nappal később, március 10-én a koalíciós partner SZDSZ egyik cinkotai kirendeltségénél volt robbantás, majd egy hónap kihagyás után, április 21-én egy újpesti MSZP-iroda következett. 1998. márciusában 8-án az SZDSZ hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjének kukatárolójában, majd 11-én a budapesti Halló Bár nagykörúti bejáratánál robbantottak. Március 16-án történt a magyar politikatörténet egyik leghíresebb detonációja, ekkor Torgyán József, volt kisgazda pártelnök házánál robbantottak a Rózsadombon. A detonáció hatására a környéken 30-40 méterre elhelyezkedő autókban és garázsokban is komoly kár keletkezett. 1998. május 1-én megtörtént az első fideszes politikus ellen szervezett merénylet. Ekkor Szájer József használaton kívüli Futórózsa utcai háza előtt következett be robbanás, majd a hónap végén az MDF Dózsa György úti kirendeltségénél is robbantottak, itt ketten meg is sérültek. Szintén májusban a politikusok elleni merényleteken túl több maffialeszámolás is történt, ahol jugoszláv kézigránátokat használtak fel. A rendőrség csak ekkor kezdte el kiemelt esetként kezelni a bombatámadásokat. Ekkor fogták el Dietmar Clodo vállalkozót is, akit korábban Németország több bankrablás miatt is köröztek és elítéltek. Clodot a rendőrség állítólag éppen bombagyártás közben kapta el. A Fidesz Lendvay utcai székházánál 1998. június 15-én robbant fel egy pokolgép az egyik erkélyen. A támadásban az épület súlyosan károsodott, kitörtek az ablakok, és a repeszek az egész belső udvarban szétszóródtak. A korai órán még senki sem volt a közelben, ezért sérülés sem történt. A Szájer József lakásánál és a Fidesz-székháznál végrehajtott robbantásokkal Jozef Rohác szlovák fogorvost is megvádolták, de semmit sem sikerült rábizonyítani; végül 2 és félév felfüggesztett büntetést kapott robbanóanyagokkal való visszaélés miatt, de szabadon távozhatott. (...) Bár az 1998-as országgyűlési választások után több robbantás is történt Magyarországon, egészen 2006-ig nem támadtak meg politikai célpontokat. 1998. július másodikán egy Polski 126-osba rejtett pokolgép semmisítette meg a budapesti Aranykéz utca nagy részét. A detonációban húszan sérülnek meg, négyen meghaltak, minden ott parkoló autóban jelentős anyagi kár keletkezett. A fő célpont Boros Tamás vállalkozó volt, aki nem élte túl a merényletet, és ez komoly gondot okozott a rendőrségnek, hiszen ő lett volna a 90-es évek olajszőkítési botrányának koronatanúja.

Az eredmény ismert: Az év elején még a duplázásra toronymagasan esélyes szoci-szdsz duó végül vesztett, és így négy nappal az Aranykéz utcai merénylet után a Parlament miniszterelnökké választotta Orbán Viktort, ő pedig sokak meglepetésére belügyminiszternek Pintér Sándort tette meg.

És lám, a robbantások hirtelen abbamaradtak...


ITT OLVASHATÓ

ROBBANTÁS ÉS POLITIKA

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.09.26.


...Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy az ország jelenlegi, gyűlölködéstől agyonfertőzött állapotában szinte bármi történhet. Bármi lehet a bombatámadásból, főleg a közismerten kormánypárti ügyészség kezében. Lehet még belőle minden bizonyíték dacára terrortámadás, megvádolhatnak bárkit vele, jószerével minden politikai csoport gyanú vagy vád alá kerülhet – ha az ügy politikai aspektusait nézzük.

Hiszen pillanatnyilag mindenki gyanús, aki él, és néhány halott is.

A magam részéről amennyiben ismétlődik a támadás, vagy magányos őrültre gyanakodnék, vagy a Magyarok Nyilainak egy máig harcoló szárnyára, aminek azért ellentmond, hogy senki sem vállalta a merényletet, senki sem közölte a követeléseit, senki sem rikoltozta szét a sajtóban a nézeteit ez alkalomból. (Eszembe jut, mikor egy párizsi gázrobbanást a kilencvenes évek elején egyszerre vállalt el az IRA, az ETA és némely palesztin szervezetek – majdnem egymásnak estek miatta, pedig csak baleset volt, mint kiderült).

Amennyiben a kormány vagy az ellenzék ezt politikai propaganda céljára fogja felhasználni, tekintettel vagy tekintet nélkül az áldozatok állapotára, úgy azt nyugodtan nevezhetjük a politikai gyomorforgatás esetének – és lehetséges, hogy visszafele is sül majd el. Ez már undorító lesz mindenki számára, kivéve az elkötelezett hívőket.

Mindazonáltal: elég sok nálunk az elkötelezett hívő. De ők enélkül is arra mennek, amerre a vezérürü kolompol.

Jobb lenne ezt a politikának békén hagyni.

Nem fogják


ITT OLVASHATÓ

A NÉPSZAVAZÁS ELMARAD

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: TAMÁSGÁSPÁRMIKLÓS
2016.09.26.


Mire ez az írás megjelenik, a magyar kormány föltehetőleg már bejelentette, hogy A NÉPSZAVAZÁS ELMARAD.

Hiszen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben elhangzott beszédében bejelentette, hogy a Bizottság már nem tervez a menekültek „kötelező betelepítésére” (a „kvótára”) vonatkozó javaslatot benyújtani. Némi önellentmondások után az Európai Bizottság elnöke megismételte: kvóta és befogadás nélkül is hozzájárulhatnak a tagállamok a menekültkérdés „kezeléséhez”, például határőrzéssel. A pozsonyi EU-csúcs, majd Angela Merkel német szövetségi kancellár is egyértelművé tette, hogy kötelező menekültkvóta nem lesz. A magyar kormánynak nem kell megnyitnia az utat a menekültek előtt. Szerintem ez így nem egészen helyes, de tény: nem kell beengednie a menekülteket.

Ezért – akárkinek akármi legyen a véleménye a magyar kormány által a népszavazásra föltett kérdések tartalmáról vagy ésszerűségéről vagy indokoltságáról – a népszavazásnak immáron nincsen semmi értelme.

A NÉPSZAVAZÁS tehát ELMARAD.

Emlékezzünk vissza: amikor a boltok vasárnapi nyitva tartását indítványozó kérdést a magyar kormány megválaszolta avval, hogy (a népszavazás kezdeményezőit is meglepve, ám óhajuknak engedve) hatályon kívül helyezte a kifogásolt törvényhelyet, akkor az MSZP által javasolt NÉPSZAVAZÁS ELMARADT.

Ehhöz igen hasonló történt szeptember 13-án, kedden. Az eddig is csak javaslat formájában létező ötlet a menekültek szétosztásáról az EU-tagállamok között avégett, hogy lefolytassák velük a megfelelő jogi és egyéb eljárásokat (ami még így se jelentett volna tényleges „szétosztást”) puszta ötletként múlt ki.

Ezért a további szó- és pénzfecsérlés fölösleges, így aztán A NÉPSZAVAZÁS ELMARAD...


ITT OLVASHATÓ

MAGYARORSZÁG, OKTÓBER 3-ÁN

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.09.26.



...Vasárnapig nagyjából tudjuk, hogy mi várható. Nagyjából ugyanaz, mint ami az elmúlt bő egy évben, csak, ha lehet, még magasabb fokozaton. Plakátok, amerre a szem ellát, újsághirdetések és tévéreklámok, ami a csövön kifér.

Költséges dolog a félelemipar, milliárdokba kerül, hogy október 2-án ne csak tudjuk, de fel is mondjuk a leckét.

Meg kell védeni Magyarországot. És Európát persze, mint ahogyan tettük azt az elmúlt ezer évben számtalanszor. De addig még hátra van hét nehéz nap. Még meg kell hallgatnunk néhányszor Simonka képviselőt, aki a most másfél éves lánya miatt aggódik. Hogy 15 év elviszi majd egy muszlim ember harmadik feleségnek. És ki tudja, Szijjártó, valamint Lázár miniszterek hány újabb no-go zónát fedeznek fel a Nyugat-Európa nagyvárosaiban.

Október 3-a után már nem lesz mese. Bárhogy is alakul a népszavazás, eredményes lesz, vagy kudarc, a miniszterelnök már tudja, hogy mi lesz. Ő maga mondta ezt, és azt is, hogy még nem mondja meg, mi a terv.

Majd csak akkor.

Nekem azért lenne egy-két javaslatom a derék uraknak, hogy mit tegyenek.

El kellene kezdeni kormányozni. Mert az elmúlt években ezt el méltóztattak sumákolni. Pedig valamit illő lenne kezdeni végre az oktatással, az egészségüggyel, a gazdasággal.
Magyarországgal.

Nem rombolni, hanem építeni. És nem a szólamok szintjén, hanem valóságosan.

Mert, még ha ma nehéz is elképzelni, de október 2-a után is lesz élet. Nem lesz könnyű, mert a belénk fecskendezett gyűlölet hosszú évekre megfertőzte a lelkeinket, de szívósak vagyunk, és túléljük ezt is.

Az azonban nem mindegy, hogy milyen állapotban kapjuk majd vissza az országunkat. Mert valamikor visszakapjuk, még a Fidesz hatalma sem tart ötökké. Egyszer, a nem túl közeli jövőben, távoznak a hatalomból, de mi, úgyis, mint magyar emberek, maradunk.

Ők ellesznek azután is valahogy, a felhalmozott milliókból kihúzzák valameddig, de jó lenne tudni, hogy velünk, többi magyarokkal, mi lesz?

Én azért, jobb híján, reménykedem. Hogy talán mégsem olyan ez az ország, mint amilyennek mostanában látszik. Hogy, bár mindig vannak olyanok, akiket hosszasan lehet hülyíteni, de sok embert sokáig hülyíteni talán mégsem sikerül.


ITT OLVASHATÓ

AZ IRGALMASSÁG JEGYÉBEN

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2016.09.26.


...A mai világban a menekült ügy tragikusságát, mindenre kiterjedő, megoldásra váró problematikáját senki sem vitatja.

De kihasználva ezt, hatalomtechnikai eszközzé tenni, visszaélve milliók nyomorúságos helyzetével, embertelen körülményeivel, mint ahogy azt Orbán és kormánya teszi, a legundorítóbb, legmocskosabb dolog a világon!

Semmire kellő mihasznák gyülekezete a Fidesz-KDNP pártszövetség, élén a felcsúti kisvasutassal.

Vegye csak mindenki szemügyre őket egyenként, honnan jöttek és rövid idő alatt hova jutottak. Világnézetüket gyakran változtató, akarnok, bosszúálló, szerzésmániás, habonyizált pártbagázs, csókosok populista hitgyülekezete, kegyenc lakájok csápoló tömegével!

Ki félemlít ebben az országban, a menekültek, vagy a kormány?

Ki hajtott végre itt az elmúlt esztendőkben több, dolog és személy elleni erőszakos bűncselekményt, a tönkre tett életkörülményeik miatt menekülők, vagy az itt lakó, velünk együtt élő honfitársaink?

Itt semmirekellő izomagyúak, bazári majmot játszva akadályozzák polgártársaikat a szabad mozgásban, rendfenntartó szerepben tetszelegve korlátozzák őket személyes szabadságukban! Akkor miről beszélünk?

Semmirekellő senkiháziak kapcsolati tőkéjük erejéből lökik félre embertársaikat föld és trafikpályázatoknál, csókos vazallusok ezrei laknak jól a számukra, és csak a számukra kedvező törvények, intézkedések meghozatalától, vagyonosodnak érdemtelenül.

Akkor miről beszélünk?

Itt senkiháziak osztják az észt, lesajnálva minden ellenzéki kezdeményezést, automata gombnyomogatóként utasítva el minden próbálkozásukat!

Akkor miről beszélünk?

Nem akarunk plakátragasztók, és tépkedők országa lenni, meg nem a nép által kezdeményezett referendum Orbán hintájába ültetettek agymosott szédültjei.

Nem akarunk tűzparancsot kiadó, no go zónákkal ijesztgető előítéletesek, nemzeti hitvallással senkiháziak által feltüzelt, az emberi méltóságot két lábbal taposó, programozott ország-védő robotokká válni!

Nem akarunk urnákhoz járulni egy olyan vasárnapon, melyen az erőszakmentesség világnapját ünneplik szerte a földön, miközben idehaza éppen akkorra rendelt referendumon, ha szimbolikus közvetettséggel is, de pont az erőszakot akarják dicsőíteni.

És akkor ezek után jöjjön a csattanó. Mekkora vastag bőr kell az ember fiának arcára, hogy, mint az alábbiakban, ilyeneket mondjon.

A Magyar Kurír Katolikus Hírportálnak adott nyilatkozatában a magyar miniszterelnök a minap közölte velünk, számára az irgalmasság azt jelenti, hogy „nyissuk meg a szívünket mások felé, mert az elzárkózó, önmagába fordult ember elveszett.”

Hát akkor most mondom, ne irgalmazzon senki azoknak, akik az Oktogonnál történt robbantás során megsérült rendőrök elleni bűncselekményben bármilyen módon részt vettek, akár tettesként, akár részesként közreműködtek!

Ennyit mára a Fidesz-KDNP által vezérelt keresztény ihletettség hazai állapotáról. A dolgok fejben dőlnek el.

Valami nagy baj lehet ott, éppen az irgalmasság rendkívüli esztendejében, amikor október másodikán az erőszakmentesség világnapjára, a könyörületesség, a bizalom és a szeretet jegyében a hatalom referendumot tűzött ki, megosztottságot és a gyűlöletet gerjesztve, hatalmi mániáját nemzeti ügynek keresztelve!


ITT OLVASHATÓ