Szerző: BáLa
2011.11.08.
Viszont, ettől még nem ildomos talán elvenni az áldozat státusát kilenc embertől, közelebbi vizsgálat nélkül. Ehhez tudni kellene, kik voltak ők, mit gondoltak, mi volt a történetük. Az a kilenc katona – lehet, hogy vérszomjas nácik voltak, de lehet, hogy anyjuktól épp elszakított gyerekek, akik mire „katonakorúak” lettek (Istenem, ki volt az a barom, aki 18 éves suhancokat már katonakorúnak nyilvánított először…), már régen tombolt a náci rezsim és a világháború – már valóban lehetett áldozat. Jómagam abból a feltételezésből indulok ki, hogy sorozott katonák voltak, és így fiatal suhancok. (Ha nem az SS kötelékében szolgáltak, jó eséllyel így lehetett. Lehettek persze „veteránok”, egy-két-három év harctéri tapasztalattal, de 1944-ben azok már erősen megritkultak, tehát nagyobb esélyt adok annak, hogy nem túl régen viselhették a komiszruhát.)
Elég kiszámolni: aki 1944-ben 18-19-20 évesen simán lehetett katona, az 1939-ben 13-14-15 éves volt. 1933-ban, Hitler hatalomra jutásakor 5-6-7 éves. Ugyan nekik miféle felelősségük lehetett az egészben? (Ráadásul mint tudjuk, 1945-re már a 14 évesek is behívót kaptak….) Ők duplán áldozatok: nem csak az életüket vette el a rezsim, de mivel egy gátlástalan rezsim alattvalóivá váltak már kisgyermek fejjel, még a hőssé válás lehetősége is megtagadtatott tőlük, mert hősként valóban nem lehet rájuk tekinteni, tekintetbe véve, hogy egy embertelen, népirtó rezsimért harcoltak – mert muszáj volt. Egy 18 éves beijedt gyerektől nem várható el, hogy vállalja a tarkólövést parancs megtagadásáért. Pedig valószínűleg inkább csajozott volna, vagy tanult, olvasott, moziba járt volna valahol otthon, Németországban, ahelyett, hogy széttépett testtel heverjen a sárban valahol Kelet-Európában, egy elmebeteg diktátor és hasonszőrű csatlósai nagyobb dicsőségére.
Ráadásul gyerekfejjel szembesültek a brutálisan agymosó náci propagandával is. A szüleiknek valóban volt felelőssége, nem csekély. Eleve a kialakult helyzetért, de az is a családi háttéren múlhatott, hogy a propaganda milyen rombolást végezhetett egy-egy gyerek agyában. (És ez ma is súlyos felelősség a szülők vállán!) Mert érdekes módon a fanatizmus csak a Keleti Fronton érvényesült, mivel rettegtek az orosz fogságtól, de Nyugaton 1944-ben a tömeges megadás már nem volt ritka a Heer (tehát nem az SS) soraiban…egyébként valahol ez utal az ideológiai háttérre is. Akikre hatott a náci agymosás, azok jó eséllyel önkéntesek voltak, tehát az SS-be jelentkeztek. A sorozottak a Heer-ben szolgáltak, ők nem önkéntesek voltak.
De személy szerint kilenc sorkatona felelőssége….ugyan mi? Az ő tragédiájuk abban áll, hogy rosszkor születtek rossz helyen. Ezért nem lehetett életük, de még hősi haláluk sem. Szerencsétlen áldozatok….de állami megemlékezést valóban nem érdemelnek, nem emberi kvalitásaik miatt, melyekről semmit nem tudunk, hanem a rájuk kényszerített egyenruha – pontosabban az azon lévő sas karmai között tartott jelkép – miatt...
