Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.09.27.
Die Zeit
Ez volna az új kezdet? – kérdi a lap, amely 6 pontban foglalja össze a vasárnapi választás tanulságait:
1. Az uniópártok alapos reformra szorulnak, miután a négy évvel ezelőttihez képest 8, 2013-hoz viszonyítva pedig kemény 17 százalékot vesztettek. Dehát Merkel árnyékában a CDU-CSU-nak soha nem kellett bizonyítania, hogy érti az idők szavát, mert az emberek mindig a kancellára szavaztak. Most viszont kiderült, hogy a konzervatívoknak nincs programjuk. Sőt, a polgárok ilyen rossz bizonyítványt még soha nem állítottak ki a szövetség gazdasági és biztonságpolitikai hozzáértéséről. Nagyon úgy néz ki, hogy a kereszténydemokraták maguk sem tudják, kik ők, és merre akarnak menni. Szóval rendbe kellene tenniük saját házuk táját, és ehhez tanácsos volna ellenzékbe vonulniuk.
2. A szociáldemokratáknak az hozta meg a sikert, hogy az emberek stabilitásra vágynak. Scholz még Merkel gesztusait is utánozta, ám ezzel átvállalta annak üzemmódját, mármint hogy politikával helyettesíti a programot. Viszont hogy a párt vissza tudott kapaszkodni a 15 százalékos mélypontról, az jó hír a politika és a demokrácia számára. Hiszen kiderült: minden lejtmenet ellenére nem szükségszerű a dicstelen vég.
3. A klímapolitikával nem lehet választást nyerni. A zöldek ugyan 15 százalékig jutottak, de ez katasztrófa számukra, és mindenkinek, aki látja, hogy a Föld felmelegedése minden mást felülmúló fenyegetés, és a leküzdésétől függ leginkább az emberiség túlélése. Mindenesetre a környezetvédők innentől kezdve ki vannak szolgáltatva annak, mennyire komolyan gondolják a többiek az éghajlatváltozás megállítását.
4. A Balpártnak azért kell aggódnia, egyáltalán be tud-e kerülni a Bundestagba. Sok idős szavazója már nincs e világban, ugyanakkor nem kevés hívét elcsábította a szélsőséges AfD.
5. Látnivaló, hogy a németek nem a változásra voksoltak, miközben olyan gondok tornyosulnak, mint a széndioxid kibocsátás csökkentése, a digitalizálás, a Kína-politika és az EU jövője. A következő kabinet nem tud kitérni az elől, hogy sok évtized után végre lényegesen átalakítsa az országot. Jó lett volna, ha ez már a kampány során szóba kerül, de a két nagy párt semmi ilyesmivel nem rukkolt ki, nehogy elriassza a szavazópolgárokat. Ami nagy kár, mert az emberek igazából új politikát kívántak.
6. Ezúttal új formában zajlanak majd a koalíciós egyeztetések. Végzetes volna, ha egyszerűen csak összeigazítanák az egyes pártprogramokat, a legkisebb közös nevező jegyében. Először is azt kell tisztázniuk az érdekelteknek, hová akarnak eljutni, mi az, amit együtt el tudnak érni. A siker attól függ, képesek-e meggyőző víziót felvázolni arra nézve, merre tartson Németország.
Washington Post
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy a világ igencsak meg fogja érezni Merkel távozását, hiszen oly korban élünk, amikor minden eddiginél nagyobb szükség van olyanokra, akik kiállnak a demokrácia mellett. Mint megállapítja, sokat elárul a mai német politika állapotáról, hogy minden bizonnyal hármas koalíció jön létre, amit lehetett tudni, mégis ezidáig példátlan.
A búcsúzó kancellár 16 éven át uralta Németországot és a kontinenst is. Józan és türelmes vezetés örökségét hagyja hátra, hangot adott a demokratikus értékeknek és meg is testesítette azokat. Ez különösen fontos volt, amikor Magyarország és Lengyelország, valamint a trumpi Amerika pont nem ezt csinálta. „A szabad világ vezetője” viszont mindig megőrizte józanságát, miközben sokan körülötte elvesztették a fejüket. Németország jutalma politikai stabilitás, gazdasági fejlődés és fokozott diplomáciai befolyás lett.
A hátulütő abban jelentkezett, hogy időnként visszakozott, illetve húzta az időt. Megépítette az új gázvezetéket Oroszországgal és vastagon kereskedett Kínával – noha ez ütközött a dmeokratikus értékekkel. Időnként pedig rossz volt az alapkoncepciója, pl. amikor megnehezítette a kilábalást a görögök és az olaszok számára a hitelválság idején.
A legbátrabb húzása az volt, amikor emberbaráti megfontolásokból jó egy millió menekültet engedett be az országba. Később viszont kénytelen volt ügyletet kötni Erdogannal a bevándorlás feltartóztatására. De akkor már késő volt megakadályozni a szélsőséges AfD felemelkedését.
Javára szól, hogy milliók nagyra becsülik odahaza és a világban is. Az viszont baj, hogy nem gondoskodott az utód kineveléséről.
Wall Street Journal
Zavaros a német választások üzenete – állapítja meg a konzervatív újság szerkesztőségi állásfoglalása, mert a szavazópolgárok üzentek ugyan tegnap, de hetekig eltart, amíg valaki megmondja nekik, hogy pontosan mit. Az biztos, hogy a lakosság és a politika is elmulasztotta a lehetőséget, mármint hogy új utakra vigye az országot. Azonkívül bármilyen koalíció is jön létre, egyértelmű, hogy nincs mögötte túlzott választói akarat, meggyőződés.
De ezzel együtt tény, hogy Németország különleges a földrészen abban az értelemben, hogy elkerülte a felfordulást. Polgárai mondhatják, hogy azért, mert Merkel alatt jobban működött az állam, mint másutt, de ez csak részben igaz. Hiszen bárki is kerül a kormányfői bársonyszékbe, nagy fejtörést okoz számára, miként lendítse fel a termelői beruházásokat és az innovációt, hogyan oldja meg a nagyarányú bevándorlást, válaszoljon a fokozódó kínai és orosz stratégiai fenyegetésre, illetve tartsa fenn a jó viszonyt az Egyesült Államokkal.
Mindezek alapján kézenfekvő a következtetés, hogy a politika és a német szavazó is a status quo fennmaradására voksolt, nem pedig egy világos, új irányra.
Guardian
Merkelről általános a vélemény: erkölcsileg szilárd, államfői figuraként lép le színről, olyasvalakiként, aki felülemelkedett a kisstílű pártoskodáson – írja Jan-Werner Müller, a Printoni Egyetem politológia professzora. Trump alatt a liberális nemzetközi rend utolsó védelmezőjeként emlegették, Boris Johnson a minap azt mondta róla, hogy a diplomácia titánja.
Ám túl szép a dicshimnusz ahhoz, hogy igaz legyen, mármint hogy ő a világ utolsó tisztességes vezetője. Mert az igaz, hogy válságos pillanatokban egyben tudta tartani pártját, a kormányt és Európát is, de csak azért, mert a gazdasági fellendülésnek köszönhetően mindig volt elég pénze, hogy mindenkit meg tudjon venni.
A merkelizmus lényege, hogy nem kell nagy politikai vállalásokat tenni, mert az visszaüthet. Figyeld, hogy merre mennek a dolgok, szűrd ki a legfontosabb álláspontokat, amelyek egy ponton találkozhatnak, majd amikor végre tényleg egybeesnek az érdekek, akkor mondd azt, hogy ez a te érdemed. Csak a válságok kényszerítették rá, hogy kimozduljon a komfortzónájából, de még akkor is kivárt, amikor már égett a ház. Látni akarta, miként ítélik meg a dolgot a nézők.
Antikarizmája mára különleges karizmába fordult át: állandóan őszinteséget sugall. Ám korlátai megmutatkoztak a járvány idején. A késlekedésnek szó szerint végzetes következményei lettek. A bezártság hosszú hónapjai alatt viszont a németek elgondolkodhattak azon, mennyire leromlott az infrastruktúra, az oktatás, a digitális szféra. Merthogy a kormány a kiegyensúlyozott költségvetés bűvöletében nem ruházott be.
Az elmúlt jó másfél évtizedben a CDU intellektuálisan kiürült. Persze ez másutt is így van, ez az egyik oka, hogy pl. az osztrák Néppárt gyakorlatilag bevitte a politika fő áramlatába a szélsőjobbot. És mivel immár nem tudni, hol ér véget a középjobb, elvileg civilizált erők a nacionalizmussal és a rasszizmussal kokettálnak a többi közt a franciáknál és a hollandoknál
Nem kétséges, hogy Merkel lehetett volna keményebb és egyértelműbb a külföldi szélsőséges populistákkal szemben, ám boldogan benntartotta Orbánt a Néppárban, miközben az nem győzte leépíteni a jogállamot. De hát a német ipart, főként az autógyártókat igencsak babusgatják Budapesten.
Merkel kapcsán szóba sem jöhet a korrupció, nehéz róla feltételezni, hogy a jövőben bárkinek lobbizni fog – illő juttatás ellenében, vagy éppen, hogy jól fizető előadó körútra adná a fejét. De hogy ez erkölcsi érdemnek tűnjön, az azért sokat elárul arról, mennyire keveset lehet elvárni a mai politikai vezetőktől.
FAZ
A nagy kérdés Merkel után az, ki fogja összetartani Európát? A mostani kancellár persze még hetekig marad hivatalában, de utána jön a váltás, és ez igencsak nagy nyugtalanságot vált ki Brüsszelben. Hiszen a politikus mindig közbelépett, amikor valamilyen súlyos kérdésben okvetlenül kompromisszumot kellett elérni. A luxemburgi kormányfő ezt úgy magyarázta, hogy a politikus soha nem úgy lépett fel, hiába volt a mindenható Németország első embere, hogy ezt meg ezt kell csinálni, és punktum. Mindenkit meghallgatott, még a legkisebb állam képviselőit is. De azt is megmondta a többieknek, ha úgy gondolta, hogy tévednek.
Soha nem borította rá az asztalt senkire, még csak nem is üvöltözött. Ha nagyon bedühödött, egyszerűen ott hagyta a tanácskozást, ahogy az tavaly nyáron történt, amikor az állam- és kormányfők négy napon át a korona milliárdokról csatáztak. Merthogy a takarékos országok a saját előnyeiket nézték, Merkel viszont az egészet.
Még Orbán Viktorral is ki tudott jönni, akivel szembekerült a migránshullám során. De nagyon is segített a magyar vezetőnek, amikor tízezreket engedett német földre, miután ezeket a tömegeket méltatlan körülmények között tartották Budapesten. Merkel a befogadás kultúráját képviselte, magyar kollégája az Európa-erőd mellett kardoskodott. De a párbeszéd soha nem szakadt meg.
Sokan a szemére hányják, hogy túl engedékeny volt és így felelősség terheli, amiért Magyarország és Lengyelország bedarálta a jogállamot. De ki más lett volna képes leszerelni őket, amikor a hosszút távú költségvetés, illetve az újjáépítési alap vétójával fenyegetőztek? Méghozzá úgy, hogy azért érvényt szerzett a jognak is.
Mostantól Orbán és a holland miniszterelnök van a leghosszabb ideje hivatalban az európai vezetők közül. Betéve ismerik az EU-t, de egyik sem képes arra a kiegyensúlyozó szerepre, amit Merkel betöltött. Sőt, ők fokozatosan egymás ellenpontjai lettek. Most persze sokan Macronban bíznak, hogy majd ő kitölti az űrt. De előbb még újjá kell választani, ugyanakkor a kelet-európaiak nem bíznak benne túlzottan.
Vagyis az új kancellárra marad az örökség, miután a földrész legnagyobb és gazdaságilag legerősebb országát vezeti. Ez pedig különleges hatalmat kölcsönöz neki, ami azonban nem egyenlő a tekintéllyel. Utóbbit ki kell vívni, ezen Merkelnek is túl kellett esnie. Közben természetesen folyt a pénz, amivel megvásárolta az egyezségeket, de ez busásan megtérül a német cégek számára. Ám a búcsúzó kancellár is csak úgy lett európa első asszonya, hogy egyre több tapasztalatot gyűjtött, helyt állt a válságokban és odahaza újraválasztották. Bárki is követi, kezdheti elölről az egészet.
Der Standard
Teljesen mindegy, hogy Laschet vagy Scholz lép-e Merkel örökébe, mert a németeknek erős kancellár kell. A királycsináló ugyanakkor a liberális, illetve a zöld párt, tőlük függ a stabilitás. A választási hadjárat pont arról szólt, hogy ki ígéri a leghitelesebben annak a folytatását, amit a miniszterelnök asszony megtestesített. Az eredmény azonban pontosan a folyamatosság ellentettjét vetíti előre.
Laschetnél túl sok gikszer csúszott be, ennélfogva nem tűnt rátermett államférfinak – Merkelhez viszonyítva. Scholz viszont elkerülte az ilyen csapdákat, sőt felhozta pártját. A zöldek ilyen jól még sosem szerepeltek, csak éppen elmaradtak a saját várakozásaikhoz képest. Ezzel együtt valószínűleg bekerülnek a kormányba.
Cseppet sem biztos azonban, hogy a legerősebb párt adja majd a kancellárt. Így indul a hatalmi póker, mármint hogy ki tud stabil szövetséget életre hívni. Ha a környezetvédők és a liberálisok az SPD-vel állnak össze, akkor igencsak gyenge pozícióba kerül az új miniszterelnök. És csak a saját ügyességétől függ, mennyire tudja magát függetleníteni a két partner akaratától. Ám Európának cselekvőképes kancellárra van szüksége, amikor az USA éppen felülvizsgálja eddigi szövetségesi együttműködését.
Neue Zürcher Zeitung
A 64,1 százalékos, tehát csaknem kétharmados többség azt jelenti, hogy a tegnapi népszavazáson még a konzervatív svájciak is igent mondtak a meleg házasságra, a homoszexuális szerelemre. Ez pedig hatalmas értékváltást jelent az országban, bár a felmérések jelezték az eredményt. Ezzel együtt túláradó volt az öröm a szociális hálón. A teljes politikai spektrum ünnepelte a döntést, még a szélsőséges Néppárt több képviselője is eufórikusan szívecskét és szivárványt posztolt a neten, pedig az SVP azt adta ki híveinek, hogy nemmel kell voksolni.
Úgy hogy mostantól kezdve kétség nem lehet afelől: a referendum hitet tett a toleráns és nyílt Svájc mellett. A liberális felfogás mellett tört lándzsát, és az is biztos, hogy a továbbiakban szó sem lehet semmiféle diszkriminációról a melegekkel szemben. A törvény várhatóan jövő júliusban lép életbe. Vagyis az egynemű párok onnan kezdve egybekelhetnek vagy bejegyeztethetik élettársi kapcsolatukat.
Az igazságügyi miniszter úgy értékelte, hogy az állam immár nem írhatja elő, milyen formában élhetnek együtt az emberek. Ki kit szeressen, illetve vegyen el. Függetlenül attól, hogy két férfiről, két nőről, vagy éppen egy férfiről és egy nőről van-e szó.
