Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.05.07.
SpiegelA német Alkotmánybíróság a magyar Orbán és a lengyel Kaczynski alá adta a lovat, amikor az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja ügyében hozott ítéletében közvetve kétségbe vonta az Európai Bíróság illetékességi körét. Merthogy a luxemburgi testület az utolsó védvonalat jelenti az olyan, populista kormányokkal szemben, mint a magyar és a lengyel, miután azok szisztematikusan és hosszú ideje bontják le az jogállamot. Sok eszköze nincs Brüsszelnek velük szemben, épp ezért az EU eddig úgy vette, hogy az adott ország a közösség jogrendjével fordul szembe, ha semmibe veszi az Európai Bíróság adott döntését. Lengyelországra idáig több okból is jókora nyomás nehezedett, de most a német taláros testület döntése valóságos felmentő sereggel ér fel Varsó számára. Orbán Viktor alighanem szintén odavan örömében. Hiszen mostantól kezdve már kérdéses, nem élveznek-e elsőbbséget a hazai bíróságok, és hogy az EU legfelső ítélőszéke mennyire szólhat bele a demokratikus értékek betartásába. A lengyel vezetés azonnal ki is nyilvánította, hogy immár bebizonyosodott: az unió és az Európai Bíróság állításával ellentétben belügy a lengyel igazságszolgáltatás átalakítása. A lap hivatkozik a német Tudomány és Politika Alapítvány kelet-európai ügyekben illetékes szakértőjére, Kai-Olaf Langére, aki úgy értékeli, hogy az euroszkeptikusokat minden bizonnyal felvillanyozza a német ítélet. Mert ettől kezdve ők is bármikor figyelmen kívül hagyhatják a luxemburgi állásfoglalásokat, ha egyszer a németeknek szabad. Márpedig Magyarország és Lengyelország felszámolja a demokratikus intézményeket, a kulcspozíciókba a saját vazallusait nevezi ki, ami nem olcsó, de mindenképpen meg kell tartani a nemzeti, konzervatív többség uralmát. Az EU nagyjából tehetetlen, mivel az érdemi szankciókat meghiúsítja, hogy nem lehetséges egyhangú határozatot hozni. Orbán és Kaczynski már jó ideje saját maga alá rendelte a nemzeti Alkotmánybíróságot. Mindkét testület számára nagy lökést jelent a német társszervezet döntése. A Spiegel ennél a pontnál lehozza a magyar internetes portál, a 444.hu véleményét, miszerint ami most történik, az még rosszabb, mint a britek kiválása, mivel az EU búcsút mondhat annak, hogy számon kérhesse a jogállami normákat a tagországokon.
EUobserver
A Democratic Report International nevű független nemzetközi civil szervezet igazgatója rákérdez, hogy jogállami mérlege alapján Magyarországnak és Lengyelországnak valóban élveznie kell-ea következő uniós költségvetés előnyeit. Michael Meyer-Resende emlékeztet arra, hogy a déli államok anyagi megsegítésének ügye elvonta a figyelmet arról: valóságos sokkhatás érte a jogrendszereket az EU-ban. Több kormány is olyan intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a vírusválságon, amelyek jogilag kétesek. Rendeleti úton korlátozták a szabad mozgás jogát, noha ahhoz a törvényi alap cseppet sem világos. Ezen felül egy sor olyan döntést hoztak, aminek értelmében szinte azt csinálnak, amit csak akarnak. A gyors eljárás persze kulcsfontosságú volt, ilyenkor értelemszerűen becsúszhatnak hibák, de jogállamban a különleges felhatalmazások legfeljebb csak néhány hétre szólhatnak. És a legtöbben március végére kijavították a melléfogásokat. Nem úgy a magyar parlament, amely csak rontott a helyzeten. A rendkívüli helyzet először csak két hétre szólt, ám amikor az lejárt, akkor az Országgyűlés több olyan dolgot csinált, ami párját ritkítja az egész unióban: különleges jogosítványokat adott a kormánynak. A lengyel vezetés ugyanakkor nem élt ilyen eszközökkel, mert az veszélyeztette volna az elnökválasztás megtartását. A válság megint csak igazolta, hogy mindkét ország rosszhiszeműen jár el, miközben aláássa a fékeket és ellensúlyokat. Brüsszelnek és a tagállamoknak sürgősen át kell gondolniuk az egész helyzetet, mert az tarthatatlan. Gyakran lehet hallani, hogy Magyarország már nemigen demokratikus, de nem tartóztatnak le ellenzéki politikusokat, vagy újságírókat, így nem is diktatúra. Az európai alapszerződés azonban nem csupán azt írja elő, hogy kemény önkényuralmi rendszerek nem lehetnek a szervezet tagjai. A tagországoknak működő demokráciáknak kell lenniük, tiszteletben kell tartaniuk a jogállamot és az emberi jogokat. A magyar és a lengyel kormány mélyen megosztotta a két társadalmat, szalámi-taktikával visszaszorította a demokráciát. Eléggé vékony szeletekben szabdalta fel a jogállamot, így mindig aránytalannak tűnt, ha az EU határozott válaszra készült. Az eredmény az lett, hogy ha ma bárki rákérdez, miként tehet belátása szerint bármit Orbán Viktor, akkor arra a magyarok azt felelik, hogy tök mindegy, mert a Fidesznek így is, úgy is kétharmada van az Országgyűlésben. Ha pedig valaki azzal érvel, hogy nehéz az ügyeket az Alkotmánybíróság elé vinni, akkor meg az a megjegyzés, hogy a bírákat a kormánypárt nevezte ki, úgy hogy valószínűleg nem hoznak érdemi döntést a hatalom ellenében. És mindkét indoklás tökéletesen igaz. Arról tanúskodik mindkettő, hogy a rendszer már korábban megrendült. A magyar választások 2014 óta nem teljesen demokratikusak. Ám a törvénytelen eszközökkel előidézett állapot nem megengedhető. A 2010-es, minden konzultáció vagy népszavazás nélkül keresztülhajszolt alkotmánymódosítás volt az eredendő bűn, az megmérgezett mindent. Csakhogy a jelenlegi gazdasági válság szükségessé teszi a dolgok átgondolását. Antidemokratikus kormányok nem részesülhetnek többé az EU anyagi áldásaiban. Nehéz ugyanis meggyőzni a nyugati adófizetőket, hogy a pénzükből olyan vezetéseket kell támogatni, amelyek megszegik a közös értékeket. Még arcpirítóbbak a masszív magyarországi korrupcióról érkező hírek. Orbán veje és gyerekkori barátja degeszre kereste magát közmegbízatásokon, amelyeknek a hatóságok nem jártak kellőképpen utána. Ha az unió hagyja, hogy a dolgok az eddigi mederben folytatódjanak, akkor elidegenítheti magától a legnagyobb támogatóit: azokat, akik a demokrácia és Európai mellett vannak. Vagyis a következő EU-költségvetésben szigorúan ki kell kötni, hogy egyetlen petákot sem láthatnak Brüsszelből azok a kormányok, amelyek a jogállam ellen dolgoznak. Mivel igencsak sok pénzről van szó, minden tagállamnak el kell fogadnia továbbá, hogy kiterjedjen rá az Európai Ügyészség hatásköre. Egyszóval az új büdzsének a gazdaságok újjászületését és nem a tekintélyelvűséget kell szolgálnia.
Guardian
Csakis tőlünk függ, hogy a koronaválság után milyen világban élünk majd, úgy, mondjuk, 10 év múlva: olyanban, amelyik jobb és igazságosabb, vagy olyanban, ahol a populisták kerekednek fölül és szétesik az unió, miközben a globális fenyegetéseket csakis közös erővel lehet legyűrni. Erre mutat rá Timothy Garton Ash, aki Oxfordban az európai ügyek professzora. Megdöbbentőnek nevezi, hogy az egyeteme által még márciusban elvégzett közvélemény kutatás két, egymásnak teljesen ellentmondó nézetre derített fényt: egyrészt a földrész lakóinak 71 százaléka egyetért az alapvető jövedelem bevezetésével, miután az csökkentené a kiáltó ellentéteket, így védelmet nyújtana a demokrácia alapjait támadó erőkkel szemben. Másrészt viszont ha a klímaváltozás visszaszorításáról van szó, a fiatalok 53 százaléka jobban bízik az autoriter rendszerekben, mint a demokráciákban. Vagyis látható, mi is forog kockán, amikor visszaszorul a vírus, viszont szembe kell nézni a gazdasági világválsággal, és annak politikai kihatásaival. Így még bőven belefér az is, hogy egy szép nap lidércnyomásra ébredünk. Az olaszoknál hatalomra juthat Salvini, de akár olyasvalaki, aki még nála is rosszabb. Magyarországon Orbán Viktor ragaszkodik a frissen megszerzett teljhatalomhoz, az ország megmarad diktatúrának. Lengyelország pedig követi. Az EU előbb elkezd hanyatlani, majd széthullik. A fiatalok, jobb híján, a tekintélyelvű politikában keresnek kapaszkodót. Persze nagy valószínűséggel oda lyukadunk ki, hogy a kettő valamilyen ötvözete valósul meg, az emberi tisztítótűz valamelyik megszokott válfaja. Ám kizárólag rajtunk múlik, hogy a demokrácia, vagy a tekintélyelvűség felé megyünk-e el 2030-ra.
Washington Post
Trumpon kívül más populista vezetők is elvesztik a járvány elleni harcot, még akkor is, ha vannak kivételek, hiszen idáig például Magyarország és Lengyelország – Kelet-Európa többi részéhez hasonlóan – megúszta a legrosszabbat. De hát a vírus egyes államokon végigsöpör, másokat megkímél. Ebben persze közrejátszik a kormányzás minősége, a klíma, de az is, hogy bizonyos helyekre csak később ér oda a fertőzés. Meg az is sokat számít, miként veszik számba az áldozatokat. Ha nincs elég teszt, vagy eltitkolják az eredményeket, ott jobbnak tűnik a helyzet, mint ahol átlátható módon végzik a dolgokat. De az biztos, hogy jó pár igazi demokrácia rendkívül sikeres a küzdelemben. Ilyen Új-Zéland, Ausztrália, Németország, Csehország, Dél-Korea és Tajvan. De jól áll egynéhány autokrácia is: Vietnam, Hong Kong, Szingapúr, ahol a vezetés odafigyel a tudósokra. Ezzel szemben az esetek többségében a populisták sokkal kevésbé sikeresek, mert nem hallgatnak a szakértőkre. Meg egyébként is a nép megosztása a specialitásuk, itt viszont egyesíteni kellene a nemzetet. Azon kívül a gazdasági növekedéssel támasztják alá uralmukat, ezért jelen esetben nemigen kaphatók rövidtávon gazdasági áldozatokra a közegészségügy érdekében. Ennek ékes példája Trump, aki szörnyű vezető. Következésképpen az USÁ-ban sokkal több a beteg és a halott, mint bárhol másutt. De hasonló a kép Fehéroroszországban, valamint Nagy-Britanniában is. De mindenkit alulmúlt a brazil államfő, aki olyan, mintha amerikai kollégája karikatúrája volna. A populisták azt hangoztatják, hogy szeretik az embereket, de valójában feláldozzák a választókat, mert alkalmatlanok és téveszmék vezérlik őket. Azt igazolják, hogy nem lehet visszaszorítani a ragályt, amíg valaki az igazság ellen folytat háborút.
Washington Post
A koronavírust csak akkor lehet legyőzni, ha közben megvédjük az emberi jogokat. Erre hívja fel a figyelmet a Human Rights Watch igazgatója. Kenneth Roth emlékeztet arra, hogy bizonyos kormányok a járvány örvén letartóztatják a bírálókat, fokozzák az emberek megfigyelését, kemény jogkörökre tesznek szert. Az emberi jogokat viszont olyan luxuscikknek tekintik, amit nyugodtan ki lehet hajítani, ha nehezebbre fordulnak az idők. Így lép vissza a demokrácia területén Orbán Viktor, valamint az egyiptomi és a kambodzsai elnök. Viszont a vírus elleni teljesítményüket össze sem lehet hasonlítani azzal, amit a nyitott és átlátható politika Új-Zélandon, Tajvanon és Németországban ért el. Pedig a fertőzés alkalmat kínál, nem csupán elveket illetően, hanem a gyakorlatban is, hogy erősödjenek az emberi jogok. Hiszen bebizonyosodott, hogy amelyik vezető figyelmen kívül hagyja őket, az a tömegek egészségét veszélyezteti. A ragály elleni küzdelem megkívánja pl. hogy gyorsan hozzá lehessen jutni a pontos információkhoz. Tessék csak Vuhanra gondolni. Szakértők szerint ha Kína nem titkolózik az elején és csak egy héttel korábban kezd el reagálni, akkor február végén 66 százalékkal kevesebb lett volna a beteg. Viszont Egyiptom, Törökország és mások követik a kínai példát és elfojtják a kritikát a kórokozó ellen hozott intézkedések ügyében. Valójában azonban az ellenzéket hallgattatják el, ám a cenzúra halálos, a szólásszabadság viszont a közegészségügyet szolgálja. Az is ugyanilyen hatást vált ki, ha a tömegek nem kapnak megfelelő tájékoztatást, mert nem tudják, miként védekezzenek. A legnagyobb fenyegetés alighanem az, hogy bizonyos politikusok túl nagy hatalmat csikarnak ki maguknak, noha a korlátozásoknak törvényeseknek, szükségeseknek és arányosaknak kell lenniük. Mégis jó pár vezető a saját uralmát erősíti a veszélyhelyzetben, lebontja a fékeket és ellensúlyokat, a közjogok rovására megkerüli a számonkérést. Ám mindez könnyen visszaüthet. De fordítva ülnek a lovon azok, akik akadálynak tekintik az emberi jogokat, és a saját hatalmukat fontosabbnak tartják, mint a lakosság egészségét.
Yahoo/Bloomberg
Ha enyhül a koronavírus okozta baj, sokat javulhat a bevándorlók megítélése. Hiszen például Nagy-Britanniában nagyon sokan közülük az egészségügyben dolgoznak és így hasonló tiszteletet vívtak ki, mint a new yorki tűzoltók a szeptember 11-i támadás után. De a többiek esetében is nagy az elismerés, mivel keményen helytállnak és védik az embereket a haláltól. Johnson brit miniszterelnök magatartása időközben már megváltozott, mert már farkasszemet nézett az elmúlással, de amit kezdetben produkált, az arra int, hogy a járvány felbátorítja a szélsőjobbos demagógokat, felerősíti megnyilatkozásaikat az idegenekkel szemben. A xenofóbia mindenütt grasszál, noha nincs bizonyíték arra, hogy a kórokozót migránsok hurcolták be. Orbán Viktor azért az elején megpróbálta, hogy összekapcsolja a kettőt. A hozzá hasonlatos figurák egyértelműen a létező előítéletekre játszanak rá. Az osztrák, brit, német, magyar, olasz, svéd és svájci bevándorlás ellenes pártok jelentős választási sikereket értek el az utóbbi években. Pedig hát a népvándorlás a 19. század végén nagy szerepet játszott a francia és a német iparosodás fellendülésében. De az olasz, török és jugoszláv vendégmunkásokat a 2. világháború után is csábították Németországba, a gyarmatokról érkező munkaerő utánpótlást pedig Franciaországba. A kérdés az, miután 1945 óta a legnagyobb válság sújtja a világot, hogy miként lehet elérni a migránsok számára az elismerést, hiszen jelenleg a félelem a meghatározó velük szemben. Lehet, hogy a gondok orvoslása teljesen leköti azok energiáit, akik a megvetésre építik politikájukat. Az olyan demagógoknak, mint Trump és Orbán, keményen kell hadakozniuk, hogy enyhítsék a gazdasági nehézségeket. Nem tudnak minden felelősséget rányomni az idegenekre. De utóbbiakra megint szükség lesz a gazdaságok újjáépítéséhez, hiszen sok helyütt eleve öregszik a lakosság. Németországban a következő 35 évben évente félmillió bevándorlót kell befogadni, ha finanszírozni akarják a nyugdíjakat és a társadalmi juttatásokat. De ha csak a migránsok gazdasági előnyeit nézzük, akkor megint odajutunk, hogy a válság elültével újból célpontok lesznek. Trump bizonyosan megint ellenük tüzel, hogy újjáválasztassa magát, azonban pl. Johnson hozzáállása máris változik. Majd meglátjuk, hogy ő és a többiek feladják eddigi, cinikus politikájukat és tisztességesen bánnak-e az alulfizetett és aláértékelt más nemzetiségű munkásokkal. Csak ily módon lehet leróni az adósságot, amivel ezek a vezetők és a társadalom tagjai tartoznak azoknak, akik saját életük kockáztatásával mentik őket.
ITT OLVASHATÓ
