2015. december 17., csütörtök

TELE VAN TROLLAL AZ INTERNET, ÍGY LEHET LESZERELNI ŐKET

POSZT ITT
Szerző: Zsolt Péter
2015.12.17.

„A szeretet szereti szeretni a szeretetet” – írja Joyce az Ulyssesben úgy általában a szeretet természetéről. Hasonlóképp mondhatnánk, hogy a gyűlölet gyűlölködően gyűlöli a gyűlöletet. Lépjünk ki ezekből a szélsőséges körökből, és próbáljuk megérteni, és aztán megváltoztatni a közösségi média kommunikációs világát.
Szinte mindenki, aki közösségi hálón mozog, vagy ha csak a publicisztikák alján lévő megjegyzésekbe olvas, többet találkozhat a gyűlölet elszabadulásával, mint a valódi világban. Alighanem azért van ez, mert a virtuális világ megnyitja azokat a kapukat, amiket talán nem kéne, és mi engedünk ennek. Nem mindenki, sőt! Máris eloszlatnám az első torzított észlelésünkből fakadó következtetést. Mert nem az a jellemző, amit a neten látunk.
Az emberek többsége egyszerűen nem szól hozzá a közösségi médián belül folyó diskurzusokhoz, de figyeli, beleolvas. Van egy kisebbség, mely teljesen kivonja magát, úgy védekezik. A haranggörbe másik oldalán vannak azok, akik telefonálgatnak tévé és rádióműsorokba, és vívják csatáikat a virtuális hálón. Vagyis ne gondoljuk azt, hogy az a valóság, amit a net közösségi oldalai mutatnak. Ezen a küzdő csoporton belül is csak valahány százalék az obszcénkodó, és ezen belül is csak elenyésző, akik trollkodnak, azaz akkor boldogok, ha kiválthatják másokból a verbális agressziót, akár magukkal szemben is.
Azt szeretném megírni, hogy mit tehetünk, hogy ne kergessenek bele mások minket az indulatos viszontválaszokba, hogy miért ne beszéljünk mi magunk se így. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.