2016. január 13., szerda

A FEKETE RUHÁS NŐVÉR CSELEKMÉNYT KÖVETETT EL, AMIVEL NYILVÁNVALÓAN RONTOTTA A SÚLYOS BETEGEK ÁLLAPOTÁT

EGYENLÍTŐ BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2016.01.13.


A magyar egészségügyben minden a legnagyobb rendben van. Ezt onnan lehet tudni, hogy a kormánysajtó is megírta. Csak az ellenzék kekeckedik, meg a liberális média, meg az önjelölt forradalmárok.

Az egyik Fidesz-csahos lapban maga az Állami Egészségügyi Ellátóközpont igazgatója, Haidekker Bence állította, hogy az egészségügyben önjelölt forradalmárok rontják a munkavállalók közérzetét...Mert máskülönben "az egészségügyi kormányzat eddig is és most is lehetőségeinek megfelelően kezeli a problémát".


"Ilyen szereplő például Sándor Mária, aki közismertségét annak köszönheti, hogy elmaradt ügyeleti díja miatt tiltakozásul az általa ápolt súlyos betegek közé fekete ruhában ment, és így végezte munkáját. A gyász szimbólumát jelentő színben ápolt súlyos betegek állapotát nyilvánvalóan csak ronthatta a cselekmény, de ez valószínűsíthetően Sándor Máriánál nem volt szempont, amikor ezt elkövette. Ezt a cselekedetet természetesen minden jó érzésű és kultúránkban elfogadott alapvető etikai normákkal rendelkező ember elutasítja."

Ezzel azért akad némi probléma.


1. A fekete ruha nem egyszerűen fekete ruha volt, hanem amerikai nővéruniformis, amely történetesen fekete. De hát ezek a hülye amcsik nem tudják, hogy a fekete szín ront a betegek állapotán.

2. Ugyanezt nem tudták az apácák se, akiktől az ápolónői szakma eredetileg származik, amint erre a közhasznú nevük, a "nővér" utal. Mert ők is feketében (meg fekete-fehérben, meg kékben, meg fehérben) ápoltak, nem tudva arról, hogy a ruha színe ront a betegek állapotán.

3. A fekete szín egészségkárosító hatásáról a Péterfy utcai kórház se tudott: ők azért kötelezték a nővért az átöltözésre, mert ruhája a szülőkben kelthet negatív érzéseket.

4. Sándor Mária ugyanis a Péterfy utcai kórház koraszülött-osztályának szakápolója volt...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.