MERRE TOVÁBB?

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.01.17.

A hét elején döntöttem úgy, hogy nem tudom képviselni tovább az integráció ügyét az EMMI Antiszegregációs Kerekasztalában. Írtam egy hosszabb levelet arra a listára, ahol a kapcsolatot tartottuk, aztán kiírtam a facebook oldalamra is, mert nem akartam titokban, az méltatlan lett volna hozzám, bár nem kívántam túl nagy feneket keríteni sem az ügynek.

Ez az én keservesen meghozott döntésem volt, amire tulajdonképpen a három év alatt többször eljutottam, de mindig reménykedtem, hogy változik valami, és az egyre gyérülő alkalmakkal összehívott kerekasztal nem kommunikációs fogás lesz csupán. De nem sikerült valós eredményeket találnom ebben a munkában, inkább az időhúzást láttam, és nem akartam egy látszatmunkát igazoló eszköz lenni.

Azért is nehéz volt, mert mindig azt mondom, arra törekszem, hogy az állam működési hibáira rátelepült tevékenységeinkkel, szemléletünkkel, innovációinkkal, tapasztalatunkkal beépülhessünk a rendszerbe. Hogy civil szervezetként megtaláljuk abban a helyünket, javuljon ez által a szolgáltatások minősége, és hatékonyabb lehessen az integráció, az esélyteremtés. Hú, ez olyan szépen hangzik, mint egy politikai szlogen… bármelyik párttól.

Meg azt is tudom, hogy nekünk kormányoktól függetlenül keresnünk kell a lehetőségeket erre, mert a munkánk „célcsoportja” mindig ott van és ott lesz a szegregátumokban, változatlanul, kormányok óta, mi értük dolgozunk, és mert a társadalmi közeg (összes törvényi szabályozásával, szervezeti struktúrájával, intézkedéseivel, protokolljával, kommunikációjával), ami körülveszi őket mindig kormányfüggő, így egyszerűen muszáj kapcsolódási pontokat keresnünk.

Az egészben az a legnehezebb, hogy folyamatosan változik mindig, minden. Egy fix pont van csak, a szegregátumok nyomort bebetonozó világa, az egyetlen folyamatjelleg itt a gyerekek felnőtté válása, amiben bénító a megtapasztalás: újabb generáció ismételte meg a szülők életútját...

ITT OLVASHATÓ